Ungváry Krisztián úgy tálalja a totalitárius paradigmát, amely lényegi azonosságot tételez fel a fasizmus és a kommunizmus között, mint új felfedezést. A két rendszer összemosásával Ungváry ugyanis éppen a nácizmus bűneit kisebbíti, amelyért a mérvadó német akadémiában is kapott már bírálatot. A totalitarizmus hidegháborús ideológia volt, és a nácizmus és kommunizmus egy oldalra helyezésével elsősorban a kommunizmus lejáratására szolgált, mintsem valódi tudományos elméletet képviselt. Ungváry továbbá túlhangsúlyozva a civilizációs szakadékot az „ázsiai hordák” és a korrektül viselkedő nyugat-európai és amerikai megszálló csapatok között, elmulasztott reagálni arra, hogy Miriam Gebhard módszeresen bemutatja, hogy nemcsak a szovjet katonák követtek el százezres nagyságrendben nemi erőszakot a német nőkön, hanem bizony, a „korrekt módon” viselkedő nyugatiak is. Az is homályban marad, hogy a defasizálás nemcsak „szovjet „projekt” volt, hanem nemzetközi szerződések írták elő, mint ahogyan az is, hogy nagyon sokan (az üldözöttek és a nem-üldözöttek egyaránt) valóban felszabadulásként érték meg (ha megérték…) a háború végét.

Bartha Eszter írása, amelynek közlését a Népszabadság megtagadta.

sajtoszabi.jpg

Kép: amexrap.org

Írásom apropója Ungváry Krisztián „Tilos a tovaris!” című cikke. A cikk műfaját tekintve recenzió, az L. Balogh Béni által szerkesztett „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között című monumentális levéltári forrásgyűjteményről, amelyet egy terjedelmes, a szerző által írt tanulmány egészít ki. A kötet kritikai értékelése mellett azonban a szerző inkább arra helyez túl nagy hangsúlyt, hogy bemutassa saját koncepcióját a Vörös Hadsereg és a szovjet rendszer általános kriminalizálásáról, valamint hangsúlyozza (talán túlságosan is) a civilizációs különbséget a nyugati megszállók és az „ázsiai mentalitást” hordozó oroszok között (meg kell jegyeznünk, hogy a szovjet hadseregben különféle nemzetiségű katonák harcoltak, beleértve az Oroszország európai területein élő állampolgárokat!). Ungváry Krisztián megkísérli (és a mai antiszovjet, antikommunista légkörben nem is számít bátor tettnek) a Vörös Hadsereg egykor heroizált narratíváját kicserélni egy negatív előjelűre, azonban ez történelmileg semmivel sem igazolható. „Az ázsiai hordákról” annyit jegyez meg, hogy törvénytelenül erőszakolnak, rabolnak és tömegeket hurcolnak el kényszermunkára.

Emellett Ungváry a kritika örvén kétszer is kétségbe vonja Krausz Tamás – az ELTE történészprofesszorának és számos díjjal elismert szovjetológusnak – szakmai hitelességét. Ungváry – Krausz korábbi munkáit figyelmen kívül hagyva – úgy tálalja a totalitárius paradigmát, amely lényegi azonosságot tételez fel a fasizmus és a kommunizmus között, mint új felfedezést. Azonban mint ismert nagyon is régi keletű és szerteágazó a sztálinizmus jellegéről és gyökereiről az angolszász akadémiában folytatott vita (többek között Isaac Deutscher fejtett ki egy nagyon eredeti koncepciót a sztálinizmusról). Ungváry továbbá túlhangsúlyozva a civilizációs szakadékot az „ázsiai hordák” és a korrektül viselkedő nyugat-európai és amerikai megszálló csapatok között, elmulasztott reagálni arra a felvetésre, amelyre Krausz Tamás a megbírált recenzióban hivatkozik: Miriam Gebhard módszeresen bemutatja, hogy nemcsak a szovjet katonák követtek el százezres nagyságrendben nemi erőszakot a német nőkön, hanem bizony, a „korrekt módon” viselkedő nyugatiak is.1 Az is homályban marad, hogy a defasizálás nemcsak „szovjet „projekt” volt, hanem nemzetközi szerződések írták elő, mint ahogyan az is, hogy nagyon sokan (az üldözöttek és a nem-üldözöttek egyaránt) valóban felszabadulásként érték meg (ha megérték…) a háború végét.

Ez elvezet minket a recenzió másik megkérdőjelezhető pontjához: a történeti kontextus elferdítéséhez (mintha Sztálin „preventív” háborút tervezett volna a Nyugat ellen!), és a magyar politikai elit felelősségének teljes elkenéséhez a háborúért. Az a kötet, amelyre Ungváry Krisztián tendenciózusként hivatkozik (Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban: Levéltári dokumentumok 1941-1947, szerk. Krausz Tamás és Varga Éva Mária, L’Harmattan, 2013.) épphogy a nemzeti önismeretet kívánja erősíteni bemutatván, hogy milyen háborús bűnöket követett el a megszálló magyar hadsereg szisztematikusan a Szovjetunióban. Tegyük hozzá: miközben a garázda szovjet katonákat esetenként dokumentálhatóan utolérte a büntetés, addig nincs rá adat, hogy a „túlkapásokért” megbüntették volna a magyar megszálló katonákat. Ami a dokumentumok hitelességét illetően Christian Hartmann, a téma egyik vezető német kutatója a Népszabadságnak ekképpen nyilatkozott: „Szerintem hitelt érdemlőek a dokumentumok. A magyar katonák sok olyan eseményben vettek részt, amelyek során népirtás történt.[…] Úgy gondolom, a kegyetlenkedések egyik legfőbb mozgatórugója a katonák körében uralkodó féktelen antiszemitizmus volt. Példaként említhetem Zsolt Béla Kilenc koffer2 című életrajzi könyvét, amelyben leírja a magyar fegyveres alakulatok mellé kényszerített munkaszolgálatosok élményeit az antiszemitizmusról, a fajgyűlöletről és a mindennapi kegyetlen bánásmódról.”3

Ezt figyelmen kívül hagyva Ungváry Krisztián kettős mércét alkalmaz: egyet a nyugatiakra, egyet pedig a szovjet csapatokra, akiket mindenáron kriminalizálni próbál.4 Itt visszatérünk a sztálinizmus-nácizmus, tágabb értelemben a fasizmus és a kommunizmus azonosítására. A két rendszer összemosásával Ungváry ugyanis éppen a nácizmus bűneit kisebbíti, amelyért a mérvadó német akadémiában is kapott már bírálatot. A totalitarizmus hidegháborús ideológia volt, és a nácizmus és kommunizmus egy oldalra helyezésével elsősorban a kommunizmus lejáratására szolgált, mintsem valódi tudományos elméletet képviselt.5 Abbott Gleason egy alapos munkában járja körül a totalitarizmust, ahol bebizonyítja, milyen nagylelkű támogatást kaptak a totalitarizmust felkaroló szovjetológiai tanszékek az amerikai kormányzati szervektől – sőt, sokszor kifejezetten a totalitárius elmélet továbbfejlesztésére és népszerűsítésére hozták létre ezeket a műhelyeket.6 Ezt az elméletet az ún. revizionista iskola az 1970-es évektől komolyan támadta, és bebizonyította annak ideologikus, tudománytalan jellegét.7 Sajnálatos, hogy Kelet-Európába és azon belül Magyarországra a rendszerváltás után ezt az elméletet exportálta a korábbi marxista-leninista dogmából kiábrándult  mainstream értelmiség. Az egyik cél kétségtelenül az államszocialista múlt teljes diszkreditálása volt, az új legitimációs igényeknek megfelelően. Holott nem szabad elfelejtenünk, hogy a Wehrmacht gerincét az a Szovjetunió roppantja meg, amelyik a háború legfőbb terhét viseli, és óriási áldozatok árán vívja ki a győzelmet a náci Németország felett! Érdemes összevetni a rendszerváltás után Kelet-Európában rögzült képet (amelyet természetesen a hollywoodi filmek is megtámogatnak): az amerikai sereg, amelyik becsületesen és hősiesen harcol és csokoládét osztogat a helyi lakosságnak, szemben az oroszok brutalitása, akik rabolnak, fosztogatnak és tömegesen erőszakolnak. A kép a témát tárgyaló szépirodalmi források tükrében kissé egyoldalú, felidézhetjük például Alberto Moravia Egy asszony meg a lánya c. regényét, ahol a lányt történetesen a francia-marokkói hadsereg katonái erőszakolják meg. Ez természetesen nem szolgál mentségül a szovjetek viselkedésére – annyit azonban a Krausz Tamás és Varga Éva Mária által közölt dokumentumok tükrében meg kell jegyeznünk: a szovjet katonáknak lehetett okuk bosszúra, még ha ez természetesen nem is menti a tömeges nemi erőszakot.

Zárógondolatként annyit szeretnék megjegyezni, hogy sokan a mai Magyarországon azért tagadják a nyilvánvaló tényeket, mert úgy érzik, akkor szembe kellene nézniük nagyszüleik, dédszüleik felelősségével, holott a nemzeti önismeret a tények objektív értelmezésére, nem pedig erkölcsi megtisztulásra, Canossa-járásra vagy pláne valamiféle kollektív bűnösség elismerésére szólít. Ezt minden józan gondolkodású történész elutasítja, hiszen a kutatónak nem feladata „tetemre hívni” sem a holtakat, még kevésbé az élőket, hiszen az utódok semmiképpen nem felelnek eleik tetteiért.

Szembenézés nélkül azonban nem lép tovább a nemzeti önismeret. Az igazság kedvéért jegyezzük meg, ez a folyamat a távoli Japánban és a közeli kelet-európai országokban vagy Ukrajnában is nehezen halad. A japánok máig nehezen ismerik el, milyen brutalitásokra voltak képesek a civilizált japán katonák egy őrült és gyilkos fajelmélet bűvöletében.8 Ezért érdemes nagyon elgondolkodni azon, hogy az ember milyen eszméknek adja oda magát, vagy szélsőséges esetben milyen eszmékért hal meg – még ha a történelem „objektíven” sokszor kevés választásra is ad esélyt. 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr607984595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingyenebed 2015.10.18. 12:11:20

kedves Eszter,

a csapos közbeszól.

a belinkelt honlapról Krausz: "...mert a liberálisok a baloldallal szemben a konzervatívok oldalára állnak.. "

tudja ez azért van, mert a rendszerkritikai baloldal a sztálinizmus (autokratikus államhívő kollektivizmus) felé nyitott, a liberalizmus (egyéni szabadság, tulajdon, piac, verseny) felé zárt.
:-)

a vonatkozó netes fórumaikon folyamatosan mentegetik a szovjetrendszert és támadják az usát.

a mebal pl gyakorlatilag a putyini propagandát nyomatja.

egy liberális ezt úgy fordítja le magának, hogy maguk ugyanolyan veszélyesek az életformánkra nézve, mint a fasiszta orbán-kormány, csak most nem maguk vannak hatalmon. (bár az orbán kormány egyes intézkedései passzolnak a maguk ötleteivel - nyilván hiszen mindketten kollektivisták)

az ilyen történeti kérdésekről szóló viták csak az egyik frontvonalat jelentik az általánosabb politikai szembenállásban, és még csak nem is a legfontosabb frontvonalat. ez a téma a magasabban képzett értelmiség meg az érdeklődők egymás közti játéka, nem több.
(már ha számit a kb 20 darab liberális és 20 darab marxista prüntyögése)

Én egyébként Ungváryt is Krauszt is nagyra tartom történészként, meg emberileg is tiszteletre méltók mindketten.

(Viszont én Krausznak azzal a véleményével, hogy a k-eu újkapitalizmusokba bele volt kódolva a fasizálódás, nem tudok mit kezdeni. sztem a történelem nem így működik.)

György Fekete 2015.10.18. 16:45:05

Révész Sándornak.

Kedves Sanyi, nagyon érdekes, hogy Eszter szövegével szemben itt ugyanarra az Ungváryval készült interjúra hivatkozol pozitívan (lásd: "Ungváry Krisztián egyébiránt úttörő szerepet vállalt a magyar katonák Szovjetunióbeli rémtetteinek feltárásában. Lapunk is készített vele interjút erről..."), amelyre való hivatkozást a szintén e témában neked benyújtott szövegem elutasításakor hibának róttál föl nekem. Konkrétan ez zavart téged (idemásolom): "...a szerző... (...) Korábbi nyilatkozataiban (például: Ungváry Krisztián a magyar katonák rémtetteiről és a múlttal való szembenézésről. Népszabadság. Belföld. Czene Gábor. 2013. márc. 18.) viszont megfogalmazta, hogy a magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban elkövették a nem célként, hanem eszközként értelmezhető (Ungváry kitétele…) népirtás bűnét, nem beszélve (teszem hozzá én) az általuk igazgatott területek gazdasági kifosztásáról, sőt a polgári lakosság otthonainak kirablásáról (ikon, szőrmeruha szajrézása – lásd Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart – Harctéri napló 1942-43. Rubicon Ház Bt. 2002. 1942. júl. 9., 11., 15. és 25.). Miért nem jelzi Ungváry a történelmi tényt, hogy magyar-szovjet viszonylatban népirtó hadsereg harcolt nem népirtóval?"

Nos, Sanyi, amikor telefonon érdeklődtem kéziratom sorsáról (ugyanis nem jelezted döntésedet), elutasításod indoklásához te példálództál evvel az interjúval, mégpedig akként, hogy milyen alapon hozom ide, hiszen már egy régi dolog... Megadom a paramétereket arra az esetre, ha fel akarnád idézni magadnak a szituációt:
From: Fekete György [mailto:fekete.gyorgy@upcmail.hu]
Sent: Monday, September 28, 2015 2:44 PM
To: 'Népszabadság, Fórum'; 'revesz.s@t-online.hu'
Tárgy: Legutolsó javítás: Az Ungváry-Krausz vitához; véglegesnek szánt (fájlnév nem változott)
Mellékletek: Népirtók és nem népirtók doc. [A kézirat címe: Ungváry Krisztián gyarló narratívái. „Recenziója” árnyékából]

A szóban forgó beszélgetés másnap (09. 29-én) zajlott le köztünk.

-JzK- 2015.10.26. 04:42:54

1941-ben, amikor az ország belépett a háborúba, akkor éppen hogy úgy tűnt mindenki számára, hogy a németek nyerik meg a háborút, és hülyék lennénk kimaradni belőle. Kb. ugyanazokat az érveket hozták fel akkoriban, mint a mai ballib: követnünk kell az európai trendeket, nem különcködni.

Horthy talán valóban nem volt a világ legnagyszerűbb politikusa, kultusza sem annyira a személyéről, hanem az általa jelképezett korról szól.

Amikor még hazafias rendszer volt, és nem a buziszerető liberálisok mondták meg, hogy hogyan "illik" (kell) gondolkodni és beszélni a destruktív kisebbségekről. Amikor még az emberek becsületesek és tisztességesek voltak, a nők nem kurvák, hanem feleségek és családanyák. Amikor az egyszerű ember nem volt büszke a tanulatlanságára, és megemelte a kalapját a tanár és az orvos előtt. Amikor a cigánybűnözőt agyonlőtte a csendőr, és erre nem a sajót hupákolása, hanem a kitüntetése lett a válasz.

Egyébként kettős mérce és igazságtalanság, hogy aki náci volt annak idején, azt 90+ évesen is bíróság elé citálják, és ennek a ballib tapsol, ha meg a kommunista vezéreket akarják korlátozni, akkor meg jaj antidemokratikus, jaj boszorkányüldözés, jaj, jaj, jaj.

Az meg régi kommunista propaganda, hogy "a nácik", vagy a hazafiasság a felelős a világháborús pusztításért. Én úgy tudom, hogy nem a németek bombázták le Drezdát, Hirosimát, Budapestet, hanem az ellenségeink. Miért nem őfölöttük hümmögtök ilyen előítélő karba tett kézzel.

Ez kb. olyan mintha egy orosz a saját országát hibáztatná azért, mert orosz katonáknak kellett meghalni a háborúban. És végül is abban is van igazság, mert ha nincs kommunizmus meg szovjet rendszer, akkor a németeknek nem kellett volna antikommunista keresztes hadjáratba kezdeniük. Egyébként a németek Erdélyt adták nekünk, a ballibek (a bal része itt a szovjeteket, a lib része meg amcsikat jelenti) meg elvették. Most akkor milyen idióta államszocializmus idején tanult rizsa, hogy mégis őt tekinti egy magyar az erkölcsi fölény birtokosának???

A baloldal mindig a "szembenézésről" papol. Az a bizonyos "szembenézés" az mióta jelenti azt, hogy ilyen "bűnös nép vagyunk, örökre vezekelnünk" kell kisebbrendűségi komplexusban kellene szenvedni, és nem szabad eléggé hazafiasnak lenni?

Mióta jelenti azt, hogy abból az következik, hogy a náci kártya az valami univerzális mindenható szitokszó, amit mint valami fatvát ha kimond a ballib (valójában öngyűlölő és hazaáruló) értelmiség, akkor mindenkinek haptákba kell vágnia magát és két perc gyűlölet alatt kifejezni, hogy mennyire önmagában undorító dolognak tartja "szélsőségesnek" lenni?

Mért jelentené azt, hogy az "idegen szép" hazug, liberális dogmájában kell vakon hinni, és az erkölcsi fölény birtokosának tekinteni azt, aki homokos vagy etnikai kisebbséghez tartozik?

MIÉRT KELL A KULTURÁLIS MARXIZMUST RÁNK KÉNYSZERÍTENI ?!

Jó kis Stockholm szindrómások jelentek itt meg. Épp olyan beteg öngyűlölet van ezekben, mint a németekben: "bűnös nép vagyunk, bűnös nép vagyunk".
A német kancellár elmegy Moszkvába a "győzelem" napját. Érted, a "győzelem napját" ! Nem szóltak neki, hogy ők vesztettek?

Egyébként az is hazug "komcsi" retorika, hogy így hivatkoznak a német hadseregre, hogy "a nácik". Bocs, de a német hadi offenzívákat nagyrészt nem a politikai hadseregek (SS-Totenkopfverbände vagy Einsatzgruppen) hajtották végre, hanem a Wehrmacht. Azok épp annyira voltak "nácik", mint amennyire kommunistának nevezhető egy kommunista ország nempolitikai hadseregének kiskatonája.

Ez a kommunista történetírás narratívája, hogy nem az szovjeteket teszi felelőssé az ország lerombolásában (noha ők tették!), hanem lényegében öngyűlölő módon a saját történelmi vezetőréteget, vagy a német hadvezetést. Holott felelőssége az embernek azért lehet, amiről tud, ami neki felróható. Tudta-e a német vagy a magyar hadvezetés azt, hogy 42 után megfordul a kocka, és veszítünk? Micsoda marhaság egy az öngyűlölő stockholm szindrómás narratíva!

Ez a szó is "tetszik", hogy "csatlós". Ezzel az erővel a szövetséges országok is egymás csatlósai voltak? Vagy az ilyen pejoratív kifejezéseket csak a tengelyre kell használni?

Amúgy meg egy orosz történész-író, Viktor Suvorov (Ви́ктор Суво́ров) bebizonyította, hogy a Szovjetúnió ugyanis hatalmas fegyverkezésbe kezdett, és célja a világméretű kommunista/szocialista forradalom kirobbantása volt. Tehát háborúzni akart. Egyszerűen annyi történt, hogy megelőzték...

-JzK- 2015.10.26. 04:45:10

Engem az bosszant, hogy a második világháború kapcsán a vesztes országok mai lakóinak jelentős része az egykori ellenségeinkkel azonosul, és magát többé-kevésbé bűnös népnek látja. Ennek eklatáns példája a ballib patkány, hogy aki szerint "megérdemeltük" a szovjet dúlást - ugyanezek szokták azt is felemelt ujjal magyarázni, hogy Trianont is "megérdemeltük".
Pedig mindkét fél követett el háborús bűnöket, és úgyse azt kell nézni, és a helyes nézet az, hogy a háború kapcsán legföljebb azt kell sajnálni, hogy elveszítettük.

Érdekes vizsgálat lenne az is, hogy feltárják, hogy mitől lesz egy magyarból olyan öngyűlölő, hogy itt azt kezdi el bizonygatni, hogy a saját népe milyen bűnös. Hogy egy történelmi szereplő kizárólag attól függően jó vagy rossz, hogy mennyire szerette a zsidókat. Hogy a háború áldozataiért a saját országát, illetve vezetőit hibáztatja. Vajon az angoloknál miért nincs ez a narratíva, hogy Churchill hány angol katonát "küldött a halálba ágyútölteléknek"? Pedig neki több választása volt, mint Horthynak - neki 1940-ben Hitler békét ígért, vége lehetett volna a háborúnak.

Az öngyűlölő, kommunista agymosástól félrevezetett magyarság a saját hazáját ("bűnös nép vagyunk"), illetve annak akkori vezetését szidja azért, mert pl. az ellenség lebombázta többek között Budapestet. Érted: nem az a reakció, hogy kurva szovjetek, stb., hanem hogy gonosz Horthy. Bezzeg az angolok nem mondják, hogy rohadt Churchill, minek kellett kötni az ebet karóhoz a Hitler elleni háborúhoz, minek vitte a brit katonákat "ágyútölteléknek" a háborúhoz, hiszen Hitler békét ajánlott. Hanem ott az a narratíva, hogy a gonosz Hitler bombázott minket, és semmi önhibáztatás. Pedig még könyv is született erről:

Pat Buchanan:
Churchill, Hitler and the Unnecessary War docdro.id/4Rh7aXm

Csak nálunk az a narratíva, hogy az ELLENSÉGEINK bűnei miatt nem őket szidjuk, hanem magunkat.

Attól függetlenül, hogy a britek a győztes oldalon fejezték be a háborút (ettől még a brit ill. angol nép nem nyert semmit, hiszen a birodalmuk szétesett, ma meg ellepik őket az arabok, és a négerek, és aki egy rossz szót mer szólni a védett kisebbségekre, a ballibok szent teheneire, azt bebörtönzik), attól még rengeteg brit katona esett el. Ezt mind el lehetett volna kerülni, meg Nagy-Britannia német lebombázást is, ha 1940-ben békét kötnek Németországgal, ami egy tisztes béke lett volna, Britannia megszállása nélkül.
süti beállítások módosítása