Eörsi Istvánról

2015.10.13. 06:45

Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.Eörsi a maga módján nagy ember volt, elképesztően szellemes, okos, igazi képromboló, igazi lázadó, igazi engedetlen. Egyre reménytelenebb szerelem fűzte a magyarországi munkássághoz, amelyet egyre inkább áldozatnak látott, és nem a történelem szubjektumának. A szánalom nem forradalmi. 

Most éppen Eörsi-megemlékezések vannak Budapesten. Az internetes hirdetésen Eörsi látható Orbán Viktorral, amint Demszky Gáborék perőcsényi udvarán fejelnek. Nem rossz fénykép. Még Eörsit is Orbán Viktorral reklámozzák, mert Orbán a tuti. Itt tart a magyarországi szabadelvűség jelenleg.

Tamás Gáspár Miklós írása.

eorsi_istvan.jpg

Kép: konyves.blog.hu

   Eörsi István tíz esztendeje halt meg, íróként most tetszhalott, de ez – ilyen kvalitású embereknél – nem tart örökké. Egyszer majd Szász Zoltánt, Feleky Gézát, Ignotus Pált, Szabó Zoltánt, Bálint Györgyöt, Zsolt Bélát, Cs. Szabó Lászlót, Faragó Lászlót – nem beszélve a legnagyobb magyar újságíróról, Ady Endréről – is fogják olvasni ismét; a zseniális publicistáknak van utókoruk, ha nem is Magyarországon mostanában.

   Most éppen érthetetlen Eörsi István, mert olyanok a környülállások. Most éppen a félig-meddig ismertség purgatóriumában hevernek az írásai, akár a huszadik század második felének az egész történelme. Erről az utóbbi pár évben csupa értetlen ostobaságot volt szerencsénk olvashatni (eltekintve néhány értékes dokumentumközléstől és még kevesebb másfajta kivételtől).

   Eörsi István csalódott kommunista volt, mint kelet-európai értelmiségi nemzedékében majdnem mindenki.

   Ebből a rettenetes, szégyenkező kiábrándulásból 1956 után – Eörsi a börtönben tűnődhetett rajta – mindenki másféle következtetést vont le. A legtöbben azt, hogy biznisz isz biznisz, szakma isz szakma, műveljük kertünket, hagyjuk a francba a világmegváltást, ne olvassunk újságot, hisz oly szépek a virágok meg a nők meg a toszkán kisvárosok. Eörsit legyűrhetetlen vitalitása és plebejus hedonizmusa (bár nem volt eredetileg népfi, a börtönben lett azzá) igencsak képesítette volna minderre, és benne is volt a pesti irodalmi, színházi meg sajtóvilág és alvilág fűszeres illatú televényében, de mégse illett oda. Mégse lett egyszerűen csak afféle „jobb-híján-nacionalista” vagy „jobb-híján-liberális”, pláne „jobb-híján-karrierista”.

   Miért is nem?

   Az egyik ok a hűséges természetében rejlett. Hűséges volt mesteréhez, Lukács Györgyhöz (persze kritikusan), hűséges volt 1956-hoz, hűséges volt a mennyei baloldalhoz és – elnézést a ma tűrhetetlenül érzelmesnek ható frázisért – hű a magyar néphez.

   A másik ok az lehetett, amit ő, ha jól emlékszem, „biológiai optimizmusnak” nevezett, volt ebben némi igazság, de a vigyori maszk azért elég sok keserűséget födött el. Mert a hűség azt is jelentette, hogy Eörsi emlékezett mindenre, emlékezett azokra, akiket a diktatúrák kilőttek mellőle, s akiket butára kínoztak, elvakítottak, megőrjítettek, morálisan tönkretettek, nyomorra ítéltek, magányra kárhoztattak.

   Sokan tanácsolták nekünk – s tanácsolják azóta is – , hogy röhögjük ki a zsarnokságot, de sajnos kevesen képesek rá, legtöbb esetben ez csak duma. Eörsi csakugyan szemberöhögte a bürokráciát 1989 előtt és a tekintélyuralmi agyatlanságot 1989 után. Ritka nagy bravúr volt ez, rengeteg embert idegesített, amit viszont Eörsi – látszólag – nagyon élvezett, ha elhihetjük ezt valakiről, akiben akkora a szeretetvágy, mint őbenne volt.

   Eörsi istenáldotta humora teljességgel nélkülözte az iróniát. Nemcsak a dekadens, keserédes iróniát, hanem mindenfélét. Az ironikusok ritkán röhögnek. Eörsiben volt érzelmesség – a bajtársias, férfias fajtából, ami annyira idegen tőlem – , de ez nem a romantika érzelmessége volt, hanem a világi humanizmusé; a világi részvétből fakadt, amelynek a kurrens álneve a szolidaritás.

   Eörsi nem volt filozófus, bár magyar író létére is olvasott filozófiát (nem Hamvas Bélát), ám ez a Kelet-Európában s főleg Magyarhonban atipikus filozófiai kultúra és filozofikus beállítottság mentette meg attól a gondolattalan cinizmustól és attól a gondolattalan pátosztól, amely Csurka Istvánt jellemezte, akivel egyébiránt félelmetesen hasonlítottak egymásra: egymás negatív tükörképei voltak.

   Becsülték is egymást, hajjaj. Ilyenek az igazi ellenségek.

   Amúgy az a bizonyos férfias bajtársiasság sodorta el Eörsi Istvánt az ellenzéki marxizmustól az ellenzéki liberalizmusig. Azokkal tartott, akiket – nem kevés joggal – a legkiválóbbnak tartott. Eörsi testében egyetlen árva konformista molekula se volt található, de a minőségérzéke kérlelhetetlen volt, és az intellektuális és morális teljesítmény iránti elfogultsága foglyul ejtette. Minden világnézeti ösztöne és szokása a nyugati szabatú új baloldalhoz kötötte, noha vonakodva ugyan, de követte barátait a polgári demokrácia felé. Ezt nagyon megszenvedte. Belül – s ez nála, akinél őszintébb írót alig ismerünk, azt is jelentette: nyilvánosan – berzenkedett a históriai kényszer ellen, amely eltávolította Marxtól és Lukácstól.

   Mellesleg: soha nem értettem, hogyan bírta Lukács filozófiájának német-misztikus-romantikus aspektusait, hiszen ő alkatilag és eszmeileg aufklärista volt, nem csoda, hogy annyira szerette Ludassy Mária írásait és személyiségét. És a Lukács-tanítványok közül is csak azokat ismerte el, akik szerinte képesek voltak a fogalmi tisztaságra. Utálta a ködöt.

   Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.

   „Kommunistán” persze a mai Magyarországon a Kádár-rezsim alázatos beilleszkedőit szokás érteni, márpedig Eörsi ezeket vetette meg a legjobban.

   Racionalizmusa és humora nemcsak érdem volt, hanem korlát is. Volt, ami az ő nézőpontjából egyszerűen nem látszott. Például Nádas Péter. Őt nem értette és nem érthette, pedig – becsszóra – megpróbálta érteni.

   Élete végén aztán az az általános polgári humanizmus lett a világnézete, amelyen azért voltaképpen röhögött, mint Brecht-olvasó és mint materialista. Gyűlölte az elnyomást, amelynek a megvilágítására aztán nem maradtak fogalmai.

   Velem mindig nagylelkű volt és megbocsátó, holott borzasztóan irritáltam. Ahogy most látom, számtalan kérdésben neki volt annak idején igaza, és nem nekem. Konzervatív kísérleteimet kikacagta – Isten látja lelkemet, bizonyára nem ok nélkül, de nem szívesen gondolok erre az epizódra életemben. De ez generózus nevetés volt, soha nem bántott, akkor se, amikor személyes okokból lett volna rá alkalma és ürügye. Én akkoriban a görög egyházatyákat olvastam és Novalist és Hamannt és Schellinget, és az ő preferenciáiról olyasmit gondolhattam, hogy ez olyan Homais patikus-féle, lapos, kispolgári, „haladó” józanság, piha. Tévedtem, mea culpa. Bár azért mindig tudtam, hogy nagyszerű emberről van szó. És mindig hallatlanul szórakoztatott, engem s az akkoriban még olvasó százezreket. (No jó, tízezreket.)

   Egyszer azt mondta, hogy bár reakciós vagyok, azért mégis szeretem Ernst Bloch könyveit. Mire Bence György azt válaszolta: „Gazsinak Blochban nem a proletárforradalom tetszik, hanem a misztika.” Bizonyára így volt ez akkor.

   Eörsit lelkesítette a rendszerváltás meg az SZDSZ. De akivel s amivel egyetértett, az az SZDSZ baloldala volt, Solt Ottília meg a SZETA meg a szociális jogok – mindez eltűnt, amikor a rendszer (s benne az SZDSZ) neoliberális lett, aztán konzervatív, aztán… az, ami most van. Eörsi afféle kétfrontos harcot folytatott a magyar nacionalizmussal (ezt szerintem nem értette elég mélyen) és a piaci ultrakapitalizmussal. Ebben nagyjából Kis Jánossal értett egyet – de mindezt elmosta már a kelet-európai történelem. Megette a fene, nem számít.

   Mindaz, amitől tartott – s amiről azt gondolták még barátai és rajongói is (nagyon sok imádója és hálás olvasója volt), hogy túlzás – , hiánytalanul bekövetkezett.

   Most éppen Eörsi-megemlékezések vannak Budapesten. Az internetes hirdetésen Eörsi látható Orbán Viktorral, amint Demszky Gáborék perőcsényi udvarán fejelnek. Nem rossz fénykép. Még Eörsit is Orbán Viktorral reklámozzák, mert Orbán a tuti. Itt tart a magyarországi szabadelvűség jelenleg.

   Elég szánalmas ez – mondhatnám egykori barátaimnak, de minek.

   Eörsi a maga módján nagy ember volt, elképesztően szellemes, okos, igazi képromboló, igazi lázadó, igazi engedetlen. Egyre reménytelenebb szerelem fűzte a magyarországi munkássághoz, amelyet egyre inkább áldozatnak látott, és nem a történelem szubjektumának. A szánalom nem forradalmi.

   Nem így volt ez mindig. Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács (1956) egykori elnöke mondta nekem: „Akármit is gondolok ma, 1956-ban kommunista voltam, valahogy úgy, ahogy Eörsi Pista.”

  Legyen ez drága barátunk – aki soha el nem ismerte volna, hogy a sorsa tragikus – sírfölirata. Csak semmi szentiment, röhögjetek nyugodtan, ahogy ő is nevetett az egészen, mindannyiunkon. Majd megértitek egyszer, valamikor.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr647963056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eörsi László 2015.10.13. 10:46:01

Nagyon tetszett cikked, Gazsi! Másfelől meglepett a rosszindulatod: "Még Eörsit is Orbán Viktorral reklámozzák, mert Orbán a tuti." Természetesen nem az öncélú reklámozás volt itt a cél, hanem a fricska. Nehezen hiszem, hogy ez fel sem merült benned. Igaz, így lehetett a "jelenlegi szabadelvűséget" baszogatni...

TamasGM 2015.10.13. 14:48:26

@Eörsi László: Rosszindulatról szó sincs, s még az is lehet, h. rosszul értettem valamit. S hogy némi joggal nyugtalankodtam a reklám miatt... - nézd meg, kérlek, a mai NÉPSZABADSÁGot, hogyan számol be a megemlékezésekről az "IRODALOM ÉS DISZNÓSAJT" c. cikkben: "...anekdotázós borozásra és disznósajtos-malackolbászos-pálinkás Eörsi-emlékszatyor árusítására számíthat, aki belemártózik az Eörsi-ünnepbe." (!) Tovább: "Az erős humorú Eörsi valószínűleg azt se vette volna rossz néven, hogy meztelen seggre pacsival énekelték el [a Himnuszt]." Az egyik szereplő azt mesélte el, h. "...egy ezredben szolgált katonaként Orbán Viktorral, Fodor Gáborral meg Simicska Lajossal." (Szenzációs.) A cikket természetesen Eörsi & Orbán Viktor fejelős fotója illusztrálja, majd 1 Orbán Viktorról szóló Eörsi-idézet zárja. - Gondolom, nem éppen ez volt a megemlékezések szerzőinek szándéka, de én a reklámból megsejtettem, h. ez lehet belőle. Mindez persze végső soron mellékes, a legfontosabb, h. sokaknak eszükbe jusson Eörsi István, & olvassák a könyveit. Te meg ne haragudj, mulassatok jól. Minden jót, baráti szeretettel üdv. TGM

TamasGM 2015.10.13. 14:50:47

@Eörsi László: Bocs, elgépeltem: úgy értem, a megemlékezések szerVEzőinek szándéka... Elnézést. TGM

Eörsi László 2015.10.13. 15:18:46

TamásGM: Nagyon örülök, hogy nem volt rosszindulat részedről. A Népszabadságot még nem láttam, de a felhozott példák szerintem nem adekvátak. A TÁP Színház művészei különböző "tiszteletlenségekkel" adóztak Eörsi emlékének, a legkülönbözőbb 40 percig tartó poénok sorozatával. Közöttük kettő volt az, amit összefüggésbe lehet hozni Orbánnal, de mindebből aligha lehet arra következtetni, hogy "még Eörsit is Orbán Viktorral reklámozzák, mert Orbán a tuti". A Népszabadság-idézeted pedig nem is utal semmi ilyesmire. Tehát fenntartom, hogy ez az állításod elhibázott volt, ha nem is rosszindulatú. Abban pedig természetesen teljes mértékben egyetértek, hogy a "legfontosabb, h. sokaknak eszükbe jusson Eörsi István, & olvassák a könyveit." És persze semmi harag, nagyon köszönöm a válaszodat!

mb90 2015.10.14. 18:50:31

@TamasGM:
Én 1990-ben születtem és már Eörsi halála után kezdtem el a közélet iránt érdeklődni. De amikor a korábbi évtizedekről kezdtem el informálódni rögtön találkoztam Eörsi személyével és írásaival és nagyon imádtam a humorát, noha azokat a napi történéseket, amikre reagált nem igazán ismertem. Amikor Schmidt Mária beperelte és a bíróság pénzbüntetésre ítélte, akkor írta a legjobb cikkét az ÉS-ben. Szerintem még ennél a nekrológnál is jobban kiderül ki volt Eörsi István (akiről persze nem tudok semmit), zseniális írás volt: egyszerre humoros, cinikus és mélységesen tragikus.