Az el nem érkezett nap

2015.09.02. 16:49

Az utolsó és végső környezetszennyezés a földrajzi kiterjedés elpusztításával lesz egyenlő, amikor is a szuperszonikus közlekedés és a telekommunikációs eszközök fejlődése a világot drámai mértékben lekicsinyíti, és ily módon a jelentést száműzi a társadalmi viszonyokból. A korábbi korokban a tér geometriáját tették alkalmassá a gyorsulás elérése (versenypályák, stadionok), ma a sebesség formálja át világunkat és városainkat, és száműzi az olyan valóságos jellegzetességeket, mint a tér, az erőfeszítés, az időtartam vagy a fizikai fáradtság érzése. „Csak pár perc marad az emberből." (Sylvére Lotringer) 

Horváth Márk írása.

world-war-bunker-paul-virilio-architecture-monument-7.jpg

Kép: Uberkreative

A stabilitás és a korlátozott sebesség (limit-speed) kettősségén keresztül juthatunk a szürkeségtől a kék ég felé, a homályosságtól az áttekinthetőségig. A horizont a látás képességének végcélja, egy függőleges part, amely az ürességet elválasztja a teljességtől, és amely a művészetben elválasztja az alakot a háttértől, és mindezzel tereli tekintetünket.

A korlátozottságtól való elszakadás ‒ amelyet Virilio egy a föld-anyagtól az űr-fényig megtett kis lépésként ír körül[1] ‒ egyfajta sebességváltozás és gyorsulás, ami a tömeg térben való eloszlásán keresztül erőszakba torkollik.[2] Az erőszak, a szennyezés,[3] az ózonréteghez hasonló eltűnési folyamat a horizont elvesztését eredményezi, a technikai eszközök által a „felfelé zuhanás”, illetve a látás exotikus újraszervezését lehetővé tevő transzformáció következtében. A kék ég horizontjának tisztasága az abszolút gyorsaságú, szürmodern idő és a telekommunikációt realizáló átviteli eszközök zajában homályos szürkületté alakul. A horizontnélküliség állapotában a mindennapi életünk szervezésének lehetősége is felszámolódik, hiszen a „felfelé zuhanás” összemosódik a „felfelé tekintés” állapotával, és a folyamat kiegészül az elérhetetlenül távol lévő eseményt a fény sebességével végtelenül közel hozó valóidejű perspektívában megjelenő telekommunikáció megjelenést eltorzító totalitásával. Virilio ily módon tehát párhuzamot von az űrutazás, a hipersebesség és a telekommunikáció virtuális valósága között.[4] A technikai fejlődés az események idejét a fénysebességgel szórja szét, és az abszolút gyorsaság illuminációjában semmilyen időtartamot sem feltételezhetünk többé, azaz a stabilitás elvesztése nemcsak a horizont térbeli síkjának felszámolódását jelenti, hanem az időérzékelés feldarabolódását is. A fény abszolút sebességének erőszakossága és a valós idő sürgető azonnaliságában tobzódó képek háborúja erodálja a klasszikus korok geografikus tereit. A posztmodern mozgó perspektivitása a tenger feletti kék égen túli szürkeségbe nyúló, majd fekete tónusban feloldódó „kozmikus térbe” vezet, egy olyan homályosságba, amely korántsem a nap hiányának köszönhető, hanem a tér nélküli idő éjszakájának, amelynek közelsége/távolsága mérhetetlenné transzformálódott az évszakok nélküli „fényévektől”.

Az anyag, és így az emberi test évei kiegészülnek a tér nélküli fény-évek éjszakájával, egy olyan tér nélküli azonosíthatatlan tömeg abszolutizmusával, amelyet Virilio szerint univerzális időként lehet megnevezni.[5] A modern fizika fogalmai egy felfoghatatlan, a tudományos képzeletet teljességgel kimerítő kozmikus sötétséget takarnak, egy olyan rejtett tömeget, amely az emberi horizont elvesztését eredményezte. A szürmodernitás időkezelését a jelenbe vetettség határozza meg, az az erőszakosan feltörekvő szándék, hogy a figyelmünk kizárólag a jelenre koncentráljon, arra a jelenre, amely sohasem látott dinamizmusban változik, és amelyet Virilio szerint a dromokratikus erő fokozódása hajt előre.

Virilio Open Sky című kötetében kitér a térnek és időnek, mint vonatkozási pontnak az eltűnésére, mivel a relativitáselmélet és a kvantumfizika felfedezéseinek következtében az anyag fény-anyaggá lényegül át, azaz az anyag és a fény mozgása egyesül.

Egyáltalán beszélhetünk-e objektum és szubjektum, mesterséges és természetes környezet, interioritás és exterioritás kettősségéről? A kvantumfizika álláspontja szerint, amelyet Virilio igyekszik a társadalomtudományi állásponttal összekötni, a tér és idő végleg elszakadt egymástól, és erre az elszakadásra reflektálnom kell. Ezen elszakadás a teleakción keresztül valósul meg, amikor a cselekvéssebesség szétszakít minden helyhez kötöttséget és stabilitást. Mint írja: „A mai ember többé nem érkezik meg sehol, és nem ér el semmit.”[6] Nem csupán tér és idő, de gondolat és „nem-gondolat” közti megkülönböztetés is problematikussá válik. Mint David Bohm kvantumfizikus kiemeli, a gondolat („thought”) és a nem-gondolat („non-thought”) közti globális különbségtétel tarthatatlan, hiszen egyfelől a gondolat egy valódi, materiálisan megalapozott tevékenység, amely a mozgás teljességének részét alkotja, azonban a mozgás világának teljessége, az anyagi világ mint olyan, szintén nagyrészt a memóriában megjelenő gondolat eredménye. Az univerzum a kvantumfizika világképe szerint áramlásokból áll. Nincsenek pontosan definiálható részecskék, mivel a részecskék közti határvonalakat képtelenek vagyunk meghatározni amiatt, hogy a kategorizálás és mérés aktusa változásokat eredményez az empirikus valóságban. Gondolataink lenyomatai a tárgyak, amelyek egy olyan valóságot alkotnak, amely környezetté idegenedve, tőlünk idegen valóságként kerül velünk szembe. Az ember világa az ember memóriájának egy konkretizált megtestesülése.

Paul Virilio szerint a szürke ökológia a lét érzékelésének technológiák általi transzformációjának kellemetlen mellékhatása, amely során a lét közelsége és távolsága, valamint a természeti és mesterséges környezet közötti különbség degradálódik és egybeolvad. Mint az általa idézett Paul Morand kiemeli, a sebesség felszámolja a színeket. Ennek nyomán Virilio egyfajta új ökológiai szemléletet javasol, amely városok szigetcsoportjaival is foglalkozik a természet zöld ökológiája mellett. Ezen ökológiát a szerző városi ökológiának is nevezi.[7]

A véges világ idejének kimerülése egyenesen összefügg a szerző gondolatmenete szerint a geofizikai dimenziók eltűnésével, amely hátterében az urbanizáció és a telekommunikáció elterjedése áll. Az utolsó és végső környezetszennyezés a földrajzi kiterjedés elpusztításával lesz egyenlő, amikor is a szuperszonikus közlekedés és a telekommunikációs eszközök fejlődése a világot drámai mértékben lekicsinyíti, és ily módon a jelentést száműzi a társadalmi viszonyokból. A korábbi korokban a tér geometriáját tették alkalmassá a gyorsulás elérése (versenypályák, stadionok), ma a sebesség formálja át világunkat és városainkat, és száműzi az olyan valóságos jellegzetességeket, mint a tér, az erőfeszítés, az időtartam vagy a fizikai fáradtság érzése.[8]

Virilio több művében is központi szerepet kap a társadalmi elidegenedés és a technikai fejlődés ellenére jelenlévő társadalmi stagnálás.[9] A képernyők és a televízió, azaz a kivetülés posztmodern tere és tranzhorizontális perspektívája a késés nélküli, relativisztikus sebesség fénye által telik tartalommal. Mindez nemzedékek alatt elvezethet a perspektíva teljes elsekélyesedéséhez, ami a horizont felszámolódását vonja maga után.[10] Virilio a világvégét prognosztizálja abban az értelemben, hogy az átfogó jelentéstartalmak tűnnek el a virtuális valóság kiterjedése következtében. A szerző szerint távolról sem arról van szó, hogy az embereket közelebb hozná egymáshoz a különböző teletechnológiák együttese, hanem éppen ellenkezőleg.

A The Aesthetics of Disappearance című műben a „piknoleptikus” megszakítások konstans fokozódásának stádiumait veszi sorra Virilio, a vallás, a város, a társadalom és a politika elemzésén keresztül. Mint megjegyzi:

„A képzet, amit mi látunk, montázs, az időbeliségek montázsa, mely nemcsak a mindenkori hatalmak terméke, hanem azoké a technológiáké is, amelyek az időt szervezik.”[11]

A telekommunikációs eszközök megszüntetik az időtartam és az idő bármiféle kiterjesztését az üzenet és a képek tovaküldésének „piknoleptikus” pillanatában. A tele-technológiák elterjedésének folyamatát a tömegközlekedés 19. századi fejlesztése mellett leginkább a hírközlés 20. századi forradalma előzte meg, egy forradalom, ami a köz- és a magántér mutációjával és átváltozásával járt. A kommunikációs forradalomnak a rejtett aspektusa a társadalom megélt idejének, időtartamának változása, amit az „ideiglenesség rezsimjei” uralnak az indusztriális és posztindusztriális technológiai korban.

A dromokratikus erő az, amit Virilio előremozdításnak, illetve mozgásba hozásnak nevez, amely megelőzi mind a tudáserőt és az érzelmi erőt is. A dromokrácia, a sebesség hatalmának korában már nincs időnk a távolba merengeni, nincs időnk gondolkodni. Virilio meglátása szerint a dromokrácia már nem az emberek, hanem a kompjuterizált eszközök és automatizált válaszadó szisztémák kezében van, egy olyan kézben, amelyben a tudáserő még relatíve létezhet, de az érzelmi erő teljes mértékben hiányzik.

Ahogy Sylvére Lotringer megjegyzi a Tiszta háború című könyvben:

„Csak pár perc marad az emberből.”[12]

 

 

[1] Paul Virilio: Open Sky, London: Verso, 1997, 3. p.

[2] Paul Virilio – Sylvére Lotringer: Tiszta háború, Budapest, Balassi Budapest Art Expo Alapítvány, 1993

[3] „In this age of the sudden pollution of the atmosphere, it is about time we revised our perception of appearances. To raise your eyes to the heavens could become more than a sign of helplessness or exasperation.” Paul Virilio: Open Sky, 2. p.

[4] „If we really want to reorient our daily life, we will soon need to change our bearing, to shift our sight »upwards«. If the loss of the inaccessible far reaches is accompanied by a media proximity that owes everything to the speed of light, we shall also pretty soon have to get used to the distortion of appearances caused by the real-time-perspective of telecommunications, a perspective in which the old line of the horizon curls itself inside the frame of the screen, optoelectronics supplanting the optics of our telescope!” Virilio: Open Sky 3. p.

[5] Jose Ortega y Gasset: A tömegek lázadása, Budapest: Hindy András Könyvkiadó, 1943

[6] Virilio: Open Sky 143. p.

[7] „The obvious degradation of the elements, chemical or other, that make up the substances comprising our natural surroundings has joined forces with the unperceived pollution of the distances that organize our relationships with others, and also with the world of sense experience. Whence the urgency of backing up the ecology of nature with an ecology of the contrivances of transport and transmission technologies that literally exploit the size of the geophysical environment and damage its scope.” Virilio: Open Sky, 59. p.

[8] A téma részletes megértéséhez lásd Jean Baudrillard: The Perfect Crime című művét

[9] Paul Virilio ‒ Sylvére Lotringer: Tiszta Háború; Art and Fear; A Landscape of Events; The Aesthetics of Disappearance

[10]In the near future, each generation will inherit an optical layer of reality thinned out by the effect of a perspective both fundamentally »temporal« and »atemporal« at the same time. And this will enable, them -at birth, or as good as- to perceive the end of the world, the narrowness of a habitat instantaneously accessible no matter what the geographical distance. This is a pollution no longer athmospheric or hydrospheric but dromospheric that will soon see the semblance bowing out, the geophysical reality of this »territorial body« without which neither the »social body« nor the »animal body« could exist, since being means being situated -in situ- here and now - hic et nunc” Virilio: Open Sky, 64. p.

[11] Paul Virilio ‒ Sylvére Lotringer: Tiszta háború, Budapest, Balassi Budapest Art Expo Alapítvány, 1993, 34. p.

[12] Paul Virilio ‒ Sylvére Lotringer: Tiszta háború, 53. p.

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr217756034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2015.09.03. 12:31:32

“Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.”

Popper Péter

ingyenebed 2015.09.07. 10:54:25

@bölcsészmérnök:

én úgy kiraknám ezt a bölcsész jóembert a mínusz ötvenbe, 30 kPa légnyomásba, oszt szárnyaljon szabadon. m@rh@.

van a valóságtól elrugaszkodásnak egy olyan szintje, aminél már nem vehető komolyan az illető.
süti beállítások módosítása