Athenæ sunt delendæ

2015.03.03. 14:02

Európában azt kérik a Szirizától hogy ne legyen többé Sziriza. Hiszen ahogyan a Financial Times egyik publicistája fogalmazott egyszer: „az euró-zóna leggyengébb láncsszemei a választók”...hát igen. De mindez mit sem számít: igazi fanatikusokkal van dolgunk. A sokat és olyan őszintétlenül emlegett „demokratikus deficit” az Unióban nem egy megoldandó probléma, vagy egy hiátus, hanem maga a megoldás része, az integráció legfontosabb jellemzője.

A Sziriza győzelme viszont mindenképpen fordulat: ma ennek azt az oldalát látjuk, hogy vége minden illúziónak az európai intézményekkel, a szociáldemokrata/szocialista pártokkal kapcsolatban és ha a Sziriza úgy bukik el ahogy ők szeretnék, akkor nyilvánvalóan újra kell gondolni mindent. Tényleg nehéz eldönteni, hogy az Európai Unió ilyen-olyan intézményeinek vezetői, szeretett kormányaink, népeink irányítói egyszerűen cinikus gazemberek vagy tökéletes elmebeteg őrültek. Esetleg mindkettő.  

Balázs Gábor írása.

tsipras_varoufakis.jpg

Forrás: leblogalupus.com

Ars longa, vita brevis, occasio praeceps, experimentum periculosum, iudicium difficile.

„Mindent megpróbáltunk. Tisztességesen tárgyaltunk. Kompromisszumot kerestünk. De ők a fejünket akarták. Először a németek, aztán már mindenki: ki gyávaságból, ki szervilizmusból, ki érdekből, de ez mindegy. Ezek mind vagy őrültek, vagy gazfickók: mindannyian. Erősebbek voltak, gátlástalanok és tényleg a vérünket akarták. Meg akartak büntetni minket, mert ki akartunk lépni a sorból: mindenkinek meg akarták mutatni, hogy ez nem lehetséges. Minden adu a kezükben volt. Semmit sem értünk el, minden fronton vereséget szenvedtünk. Továbbra is a Trojka irányítja az országunkat. Ők mondják meg, hogy mire költsük azt a pénzt, amit hitelbe kapunk tőlük. A régebbi hitelekre költjük. A megszorításoknak nem lesz vége. A reformok, a „strukturális átalakítások”, ahogy ők nevezik, tovább folytatódnak. Nem tudunk mit tenni. A szuverenitásunkat a legcsekélyebb mértékig sem nyertünk vissza.  Semmit sem tehetünk, amire nem kapunk tőlük engedélyt. Négy hónapig biztosan nincs esély semmire. Ez az idő áll rendelkezésünkre, hogy nyilvánvalóan sokkal rosszabb helyzetből kitaláljunk valamit. Nem vagyunk árulók: egyszerűen a stratégiánk pillanatok alatt megbukott. Nem hittük el, hogy a demokráciánk semmit sem jelent számukra. A demokráciánk semmit sem jelent számukra. Csak rossz híreink vannak: az egyetlen pozitívum, hogy tisztábban látunk. Kérjük minden polgártársunkat, hogy gondolja végig: folytatni akarja az öt éve megismert utat vagy megkísérlünk valami mást. A mi felelősségünk, hogy ezt a mást konkrét formába öntsük. Számítunk mindenkire. Az európai népek szolidaritására különösen”. - Alexisz Tsziprasz miniszterelnök képzeletbeli beszéde a görög parlamentben, 2015. február 18.

Ha őszinték akarunk lenni: borzasztó csalódottak vagyunk, meglepettek kevésbé.

Mindenestre diadalnak mutatni egy vereséget egy olyan párt esetében mint a Sziriza: talán még rosszabb mint maga a vereség. Ostoba és hazug klisékkel és üres semmitmondással operálni, ahogy Tsziprasz tette a megállapodás utáni beszédében, megalázó, kiábrándító és méltatlan magához, a pártjához, a népéhez és mindenkihez, aki bízott és bízik a Szirizában. Stathis Kouvelakis írja valahol, hogy a mostani görög helyzettel a kézenfekvő történelemi párhuzam Allende Chiléje lehet: egy népfront-kormány, szociális program a lehető legdurvább nemzetközi ellenszélben. Az a bukás akkor (szimbolikusan és persze a gyakorlatban is) elhozta számunka a neoliberális korszakot. A Sziriza kísérletének bukása egyenesen a barbárságba vezethet minket. Vagy teljesen máshova: beláttatja velünk, hogy semmi sem lehetséges ebben a rendszerben.

Mára teljesen egyértelmű lehet mindenki számára: soha senki nem akart kompromisszumot kötni a Sziriza-kormánnyal. Az európai vezetőknek maga az államadósság csak eszköz arra, hogy ráerőszakolják az országokra a strukturális átalakítások neoliberális programját, melyet a Sziriza éppen le akart állítani. Ebben az európai vezetők számára semmiféle kompromisszum nem létezett. Ők mossák a kezeiket persze. Teljesen világossá vált: a neoliberális politikák követlése a sine que non feltétele mindenki számára az euró-zónához való tartozásnak.

Vagy ez, vagy viszlát.

Mert nem az adósság számít, nem is a visszafizetés lehetségessége, hanem az elv: az EU vezetői inkább lemondtak volna az egész összegről (egy esetleges görög kilépéssel az adósságtörlesztés is nyilván leállt volna), minthogy a legkisebb engedményt is tegyék. Ez nem tűnik túl logikusnak. Túl azon, hogy mindez jól mutatja az Unió vezetőinek ideológiai fanatizmusát, vajon  blöff  volt ez? Lehet. De mindenesetre jelzi, hogy egyáltalán nem a görög adósság számít.

Igen, a Sziriza győzelme mindenképpen fordulat: ma ennek azt az oldalát látjuk, hogy vége minden illúziónak az európai intézményekkel, a szociáldemokrata/szocialista pártokkal kapcsolatban és ha a Sziriza úgy bukik el ahogy ők szeretnék, akkor nyilvánvalóan újra kell gondolni mindent. Tényleg nehéz eldönteni, hogy az Európai Unió ilyen-olyan intézményeinek vezetői, szeretett kormányaink, népeink irányítói egyszerűen cinikus gazemberek vagy tökéletes elmebeteg őrültek. Esetleg mindkettő.  

Az hogy gyakorlatilag a falhoz állították a görög baloldali kormányt, amelynek tényleg „pusztulnia kell” (legalábbis mint baloldali kormánynak: lényegében azt követelik a Szirizától hogy ne legyen többé Sziriza), igen komoly dolgokat vet fel talán mindenkiben. A fennálló demokratikus intézményrendszert (a parlamentarizmust, a liberális demokráciát) egyre több kritika éri, miszerint az „kiüresedett”, „a választások nem döntenek el semmit” és így tovább. Jelentjük a helyzet rosszabb ennél. Ha a választásoknak valódi tétje van, azaz „eldöntenek valamit”: az az uralkodó osztályunk igazi rémálma, pánikot vált ki belőlük és legtöbbször verbális agressziót Bokros Lajostól Jeroen Dijsseljboem-en át Pierre Moscovici–ig (a francia szocialista EU-biztos szerint: a görög kormány nem racionálisan, hanem ideologikusan cselekszik: ezek szerint a neoliberalizmus nem ideológia, hanem racionális természeti törvény...szegény édesapja foroghat a sírjában).

Ahogy a rendszerkritikus Financial Times egyik publicistája fogalmazott egyszer: „az euró-zóna leggyengébb láncsszemei a választók”...hát igen. De mindez mit sem számít: igazi fanatikusokkal van dolgunk: ha a megszorítási politikák teljes züllésbe taszítják a kontinenst, akkor fokozzuk őket! És a folyók még mindig rossz irányba folynak. Őrület ez és szemmel látható, hogy senki sem tud mit tenni.

Ja hát és persze igen, igen: a Sziriza kinyírása üzenet mindenkinek. Meg ne próbáljátok! Timeo danaos. A falovat gyorsan kitessékelték egy félmosoly és egy Schäuble mondat kíséretében: „kiváncsi vagyok, hogy magyarázzátok el mindezt a választóitoknak”.

Végül is Wolfgang, úgy hogy megmondjuk nekik mi az igazság tán. Hogy fanatikus elmebetegek voltak velünk szemben, sokan és erősebbek: megfutottunk, na.

 

A bukás okai

Nem csak az a baj, hogy Tsziprasz ha valamiféle győzelemről vagy akár csak ésszerű kompromisszumról beszél: téved. És persze túl azon is, hogy milyen aggasztó ha politikusaink ilyen nyíltan hazudnak (a görög kommentárok a hajukat tépik a párt lapjának, az AVGI-nek képmutatása láttán: „mindkét fél számára kedvező megállapodás”, a „görög nép visszaszerezte szuverenitását”...) a nagyobb probléma mégiscsak az, hogy az ilyen politikusi hazugságok mindig a pokolba visznek: ha most nem beszélünk őszintén, megágyazunk a jövőbéli vereségeknek is.

Hiszen maga a stratégia volt teljes tévedés: tévedés,azaz felesleges árulásról, gyávaságról vagy ilyesmiről beszélni. Ebben az illúzióban (ahogy Manolisz Glezosz nevezte) lényegében mindenki osztozott, a Sziriza vezetői, a görög nép őket támogató része (a tárgyalásokon a kormány álláspontját egyébként a görögök 80 százaléka támogatta...), a Sziriza európai támogató, barátai, szurkolói és így tovább.

Egy ilyen nyilvánvaló és ilyen gyors (alig egy hónapja van hivatalban a Sziriza-komány!) bukás sohasem lehet csak szerencse, rossz időzítés, emberi silányság és így tovább eredője. Itt egy politikai vonalvezetés, egy stratégia bukott meg: mindenki jobban jár, ha ezzel tisztában vagyunk. Ez a stratégia volt a Sziriza 2012-es „reformista fordulatának” lényege: mindenféle „egyoldalú lépés” kizárása, azaz szó sem lehet az adósságtörlesztés felfüggesztéséről, az euró-zónából való kilépés akár csak lebegtetéséről illetve az adósság-ügyében valamiféle közös megoldás keresését tartották volna kivánatosnak (így jött a képbe a német 1953-as ügy – ma már csak fogcsikorgatva mosolygunk ezen, hogy a görögök milyen naivak voltak!).

Ez a stratégia azon alapult, hogy a Memorandumok visszautasítása és a Trojka kidobása az országból (azaz a gazdasági szuverenitás néminemű visszaszerzése) és egy új gazdaságpolitika beindítása, egy nagyívű szociális programmal kiegészítve (az ún. „Szaloniki program”) lehetséges anélkül, hogy az adósságkérdéssel azonnal megfojtsák a kormányt (ami végül is történt), illetve hogy mindez nem vált ki különösen agresszív reakciókat az európai intézményekből és kormányokból. Hiszen végül is az adósság kérdésében a görög kormány semmiféle egyoldalú lépést nem tett, sőt megígérte, hogy nem is tesz ilyet. Ráadásul ezt a „humanitárius programot” az EU-tól érkező pénzek révén kívánták finanszírozni: azaz ez a stratégia nem is csak jóindulatú félrenézéssel számolt az EU részéről, hanem egyenesen azzal, hogy az Unió finanszírozni fog olyan lépéseket, amelyek éppen szembemennek azzal a politikával, amelyet Görögországra (és persze az egész kontinensre) kényszerítettek rá már több mint fél évtizede. 

Ezt a stratégiát nevezte a magának elképesztő stílust megengedő Schäuble „blöffnek”.

Nem blöff volt ez: illúzió.

A blöffhöz ugyanis emelni, de minimum tartani kell a tétet: itt a blöff lényege az a kölcsönös zsarolás lett volna, hogy melyik oldal tart jobban az ún. Grexittől (a görög kilépéstől az euró-zónából). Mint láthatjuk az állítólagos görög blöffölők ezt elve kizárták, azaz teljesen nyilvánvalóvá tették: mi félünk ettől az opciótól jobban. Innentől kezdve lényegében nem hogy nem blöfföltek, hanem nyilvánvalóvá is tették, hogy a lehető leggyengébb lapok vannak a kezükben: nem csak lemondtak az euró-zónából való kilépésről, hanem lemondtak az ezzel való fenyegetésről is. Alighanem ez volt a fatális hiba. Hiba, de ez csak tárgyalás-technikai kérdés volt persze: maga a Tsziprasz-Varufakisz stratégia éppen ezen az alapvetésen alapult. De persze nehéz úgy blöffölni, ha kijelented, hogy nincs a kezedben semmi... Innentől kezdve csak rossz és rosszabb opciók között választhattak.

Túl azon, hogy az „igazság forradalmi”, ma már a végső és döntő vereség elkerülése érdekében inkább őszinteségre és tiszta beszédre van szükség: a Tsziprasz/Varufakisz-féle stratégia (mégegyszer: euró + a megszorítások vége) elbukott, nem azért mert ők árulók, hanem mert a világ és benne persze hangsúlyosan az Európai Unió olyan amilyen.

 

A nagy tévedés

Amit a Szirizával, a demokratikusan megválasztott görög kormánnyal csináltak Brüsszelben arra egyszerűen nincsen szó: az egyik fél, amely folymatosan hátrál, kompromisszumot keres, még a másik, amely minden lépést a teljes kapituláció felé vezető útnak tart...Senki nem akart itt a görög kormánnyal érdemben tárgyalni, ez az mi bizonyos. Az EU-szerepéről már nem csak azt kell elmondanunk, hogy egyszerűen felfoghatatlan gazdasági-ideológiai dogmák irányítják a kontinensünket, hanem azt is, hogy például Görögország esetében már nem is arról van szó, hogy „az Európai Unió szívében” humanitárius katasztrófa történik, hanem hogy ezt a katasztrófát maga az Európai Unió okozza! Ez minőségi különbség.  

A Sziriza bukott stratégiájának hátterében a teljes félreértése állt az EU mai állapotának: ez az Unió magának Európának vált a legnagyobb ellenségévé. Ha Európának ilyen barátai vannak, mintt a jelenkori leghangosabb európéerek, akkor nincs is szüksége ellenségekre. A sokat és olyan őszintétlenül emlegett „demokratikus deficit” az Unióban nem egy megoldandó probléma, vagy egy hiátus, hanem maga a megoldás része, az integráció legfontosabb jellemzője. A demokratikus gondok nem 2005-ben kezdődtek (amikor a francia és a holland néppel közölték, hogy „tévedett” és explicit ellenzése ellenére – máshogy, más néven – lenyomták a torkán az európai „alkotmányt”), hanem már ott voltak a kezdetek kezdetéttől, azonban nem mint az integráció sajnálatos hiányosságai, hanem mint legfontosabb konstruáló tényezői. A helyzet akkor vált egyre tarthatalanabbá (persze mihez képest, hiszen a helyzet most is fenntartható), amikor a végleg neoliberális irányba forduló inetgráció, nyíltan hadat üzent nem csak népei érdekeinek, hanem véleményének is: azaz a népszuverenitásnak. A demokratikus deficit valójában a demokrácia tagadása.

No de vissza a Szirizához: szóval ez a „jó euróra”, a „belülről való reformálás” régi önbecsapására épülő stratégia gyakolatilag néhány nap alatt omlott össze az Európai Központi Bank botrányos döntésétől a végül aláírt megállapodásig. Azért ez igen ritka jelenség a politika világában: a stratégia bukásának gyorsasága jól mutatja, hogy mennyire is volt téves igazából.

Az Európai Központi Bank esetében már nem is arról beszélhetünk, hogy ez a semmiféle demokratikus legitimációval nem rendelkező intézmény a népek feje fölött direkt politikai-társadalmi hatásokkal bíró technikai jellegű döntéseket hoz, hiszen jól tudjuk a EBK volt, ami az első balegyenest vitte be a görög kormánynak már február elején: a EKB egészen nyíltan politikai szerepet vállalt (a görög bankok kiéheztetésének semmiféle monetáris indoka nem volt), amelyre senki nem hatalmazta fel, nincs is meg hozzá a legitimációja, és így tovább. Mindenestre ez is megmutatta, hogy az európai neoliberális fundamentalisták bármeddig képesek elmenni.

Tényleg: mit gondoljunk arról az Európai Unióról, amely olyan Memorandumot írat alá egyik tagállamával, amely ellentmond a saját munkavállalói jogokat KODIFIKÁLÓ nyilatkozatának? Hogy a neoliberális Európa a kézenfogható valóság, a Szociális Európa pedig egy szimpatikus szándéknyilatkozat? Tán még ezt se.

Kétségtelen releváló erejű volt az európai sajtó is: gyakorlatilag a görög helyzet, a Sziriza stratégiai és pragmatikus problémái, a tétek és a választások, az Európai Unióval kapcsolatos valós kételyek és így tovább lényegében teljesen megismerhetetlenek voltak a mainstream európai sajtóból (még a The Guardian is inkább leszerepelt ezúttal). Bárki, bármit akart megtudni ezekről a kérdésekről csak és kizárólag a szélsőbaloldali honlapokból tehette ezt meg. Szinte buborékban élünk (és persze ők is): a fáradt európaizmus egyszerűen tudomást sem vesz érveinkről. Az isten se tudja hova vezet ez, de hogy nem jó felé, abban azért bizonyosak lehetünk.

A Sziriza részéről hatalmas tévedés volt azt hinni, hogy lesznek szövetségesek az EU-n belül. Különösen súlyos hiba volt az gondolni, hogy ezek a szocialista kormányok (Franciaország vagy Olaszország) lesznek. A fogcsikorgató gratulációk melyek ezektől a kormányoktól érkeztek a Szirizához tulajdonképen inkább domesztikálási kísérletek voltak: ugye ti se gondoljátok komolyan amiről beszéltek? Ugye ti is elárultok majd mindent? Látható volt hogy az első hetekben nem is hittek a szemüknek: létezik még olyan baloldali párt mint a Sziriza? Honnnan jöttek ezek a görögök, a Holdról? Ezek a semmilyen baloldali érzülettel sem rendelkező emberek és kormányok már hosszú évek óta meghozták a döntésüket a neoliberális politikák mellett. Számukra a Sziriza inkább zavaró elem volt, hiszen felmerülhetett: lehet hogy mindez nem kötelező? Hogy lehetne más politikát is csinálni? Hogy amit csinálunk kormányon az valódi árulás, hogy porca puttana a Sziriza legalább megpróbálta? Az ő elsőszámú érdekük volt a Sziriza veszte. Nem azért persze, mert hinnének abban, hogy az általuk vezetett megszorítási politikák vezetnek valahova (az azért mára már kiderült, hogy ha van veszélyes illúzió, akkor ez mindenképpen az), hanem mert a legkevésbé az érdekük, hogy mindez a napvilágra is kerüljön.

De persze mi akadályozza meg, hogy egyszer a büdöskurvaéletben mi is optimistán nézzük a dolgokat: igen, a görög nép helyzete még mindig jobb, mint ha a választásokat a jobboldal (ideértve persze a szocialista PASOK-ot és leányvállalait – To Potami, Dimar - is) nyerte volna meg. Ebben még mindig több perspektíva van, mintha minden folytatódott volna ugyanúgy. A közvetlenül a választások után elfogadott reformok (ingyen áram mintegy 300.000 háztatásnak, akik eddig áram nélkül éltek; a minimálbér a régebbi szintre, azaz 751 euróra emelése; mintegy 3.500 elbocsátott dolgozó újafoglalkoztatása; privatizáció lebonyolítására a Trojka által létrehozott szervezet feloszlatása; Szaloniki és Pireusz kikötőjének megtartása...egyszóval a kormány meg tudta mutatni, hogy tiszteletben tartja azt a mandátumot, mellyel a görög nép felruházta) nagyon is fontosak voltak, mind szimbolikus, mind életvédelmi okokból. Egy tanulsággal biztosan beljebb is vagyunk: nem lehet nekimenni a megszorításoknak úgy, hogy közben elfogadjuk az európai intézményi kereteket változatlanul (különösen akkor nem, ha az országunk része az euró-zónának). Ma már mindenki tudja mit jelent mostanság „az európai gondolat”: ”az európai egyezményekkel szemben nincs helye demokratikus választásoknak” (elkövető: Jean-Claude Juncker, Európai Bizottság, elnök). Talán nem teljesen marad hatás nélkül az a tény, hogy a Szirizával egyszerűen a politika tért vissza az európai politikába: itt nem technikai kérdésekről volt szó, senkit sem érdeklő „intézményi vitákról” (joggal!), hanem a lényegről: milyen Európát akarunk, az milyen viszonyban van a népszuverenitással, a népek valós érdekeivel, a kontinens mai társadalmi-politikai valóságával. Egyszerűen üdítő volt látni Varufakiszt vagy Tszipraszt (nem csak a külsőségekről beszélünk) a sok hivatalnok-technokrata-eunuch-zombi között, akik irányítják a kontinensunket (Juncker, aki az Európai Bizottság éléről szemérmetlenül kampányolt a görög jobboldal mellett mondta a választások előtt: „szeretnénk az ismert arcokat viszontlátni”...). A politika visszatértének jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Eddig népszavazások, EP-választási részvételi arányok, a rémes és hazug eufémizmussal emlegetett „demokratikus deficit” jelezték, hogy igen nagy a baj: most egy kormány tette meg ezt. A válasz ugyanez volt: nincs itt semmi látnivaló, tessenek szépen továbbhaladni.

Néha még minket is elkapott a hév: a demokrácia bölcsője, amely megmenti Európát. Talán a kulturális hegemóniát is megingatta kissé a Sziriza, egyszerűen egyértelművé vált, hogy a neoliberalizmus nem természeti törvény, nagyon is lehetséges a népszuverenitás erejével legalábbis mást javasolni.

Az is ténykérdés, hogy ha valaki ebben az egész kuplerájban „képviseli az európai értékeket”, az mindenképpen a Sziriza. Ami „Európából” ma szimpatikus és megőrzendő (a népek közti szolidaritás, a demokrácia, egy egalitárius elveket valló társadalmi modell) azt éppen a Sziriza képviseli – a lehető legkevésbé azok, akik EU-ellenességgel vádolják a pártot. Természetesen Európára nem a görög baloldal veszélyes, hanem a hazugságok és a féligazságok azon keveréke, melyet az európai vezető politikusok és sajtójuk mondanak nekünk, hogy egy már félgyarmati sorba süllyesztett, kiéheztett, példátlan megszorításokkal sújtott népet „lustának és elkényeztettnek” neveznek, hogy egy nép demokratikus választását feleslegesnek és veszélyesnek ítélik.

Žižek idézi egyik cikkében a nagy konzervatív gondolkodót T.S. Eliot-ot, aki szerint vannak pillanatok, amikor a egy vallást csak az eretnekség tarthat életben: így lehet ez az „európaizmussal” is. Ezt az eretnekséget ma a Sziriza képviseli: akinek jelent még valamit az „európai gondolat”, annak a Sziriza hívének kell lennie.   

És persze szerte Európában sokan érezték ezt az új fuvallatot, melyet a Sziríza hozott az életünkbe (még a magunkfajta ultrabalosok is szégyenszemre). A lényegtől, a megszorítások elutasításától, a nyakkendő-nélküli létezés szépségéig (tényleg: mi mást akarhatott mondani Renzi, amikor nyakkendőt ajándékozott Tsziprasznak, mint hogy „ragazzo, légy olyan mint mi, it’s the economy, stupid”). A Sziriza megfojtása egyébiránt pont erről szólt: bebizonyítani, hogy ti sem vagytok mások, mert nem lehet más a politika. Sőt politika sem lehet egyáltalán. A Szirizával való szolidaritás tényleg a baloldaliság minimál-követelménye volt: jellemző, hogy a magyar ballib poltikai elit sajtó teljes egészének nem sikerült átvinnie ezt a lécet. Egyedül Hegyi Gyula volt a kivétel, akinek jószandékú cikkeit sajnos igencsak megkérdőjelezhetővé tette a tény, hogy a Brüsszelben élő volt EP-képviselő meg van győződve róla („a francia elnök és az olasz miniszterelnök Obamánál is lelkesebben üdvözölte Ciprasz programját”), hogy a törésvonal a szocdemek és konzervatívok (vagy a francia/olasz és német kormány) között áll fenn, amin talán leginkább a megszorításokat lassan a parlament nélkül bevezető Hollande és az európai jobboldali sajtó kis kedvencének számító Renzi lenne a legjobban meglepődve....

 

A Sziriza bázisa

A Sziriza azt is beláttatta velünk, hogy nem sorsszerű, hogy a rendszerellenes indulatokra feltétlenül a szélsőjobboldali pártok és mozgalmak üljenek fel. Ehhez egy dologra van szükség a baloldalon: rendszerellenességre. A Szirizát nem az atyaúristen küldte a földre, hanem azok a 2009 és 2012 közti tömegmozgalmak, amelyek a nép egy része számára véglegessé tették a szakítást az összes rendszerhű párttal.  

Itt alkalmunk is nyílik pár szóban elmesélni, hogy mi a Sziriza és milyen a társadalmi bázisa – hiszen ez nagyon is fontos, hogy megértsük a párt fentebb leírt a kettős stratégiáját. Ennek a bázisnak a jó részét az a háborús körülményeket leszámítva sosem látott sebességgel lecsúszó görög középosztály jelenti, amely évtizedeken át (ahogy máshol is) a szocialista pártot, a PASOK-ot támogatta, mely valódi néppárt volt. Ez a választói bázis egyrészt természetesen nagyon is megakarja őrizni az EU-tagságot, sőt az euró-zónában levő részvételt is (ehhez köti saját és az ország felfutását a kilencvenes és a kétezres években – egyébként joggal). Ők a Trojka-Memorandum-évek alatti protestációs hullámban radikalizálódtak és hagyták ott az megszorításokat támogató PASOK-ot: céljuk nagyon röviden szólva a visszatérés a 2009 előtti időkhöz. Azaz euró-zóna tagság, de a megszorítások vége. Ez a társadalmi réteg jelenti azt a többletet, amely a Szirizából, mint radikális baloldali pártból kormányzó erőt csinált.

A Sziriza politikai stratégiája nagy részben ennek a társadalmi csoportnak a kivánalmaira támaszkodik. De ez nem minden, noha nagyon is sok: mindez azt jelenti, hogy nem fatalitás, hogy ez a réteg fasizálódjon.

Noha persze a Sziriza esetében, a görög hagyományok és egyszerűen a rettenetes társadalmi helyzet miatt, a dolog nem ily egyszerű: a szavazói bázis másik részét jelenti az ezernyi szélsőbaloldali csoport tagsága, mobilizációs ereje és főleg az „elveszett generáció” (ahogy a mainstream sajtó szereti emlgetni: mintha ez valami természeti törvény eredője lenne), a fiatal munkanélküliek és diákok tömege, akik sohasem részesültek a görög felfutás eredményeiből, így a lehető legkevésbé kötődnek az Unióhoz vagy az euróhoz. Ez a réteg miután többször lángba borította a nagyvárosokat nagyjából 2009 és 2012 között, számtalan  önigazgató, autonóm közösséget és szervezeti formát is létrehozott – a Sziriza ereje ebben is áll. És persze a helyi szervezetekben, a diákmozgalmakban és így tovább.

Nagyon fontos tény, hogy a Sziriza mindent (a szektás KKE ellenében való felemelkedését és végső soron a hatalmat is) ennek az elsöprő erejű tömegmozgalomnak köszönhet! Csak a „válságkezelés” (amely, ahogy mondani szokás: sikeres volt, de a beteg meghalt) évei alatt 32 általános sztrájk volt Görögországban, nem beszélve a társadalmi mozgalmak millió más formájáról (csak zárójelben: ezen speciális körülmények miatt lehetünk némileg szkeptikusak a spanyol Podemos esélyei és lehetőségei tekintetében: a Podemos inkább egy középosztályi szimpatikus proteszpárt, talán mint legjobb pillanataiban a 5 Stelle, a Sziriza azonban egy társadalmi ellenállási hullámból kinövő politikai erő).

Ehhez az igen heterogán bázishoz csatlakozott 2012 óta az állami alkalmazott középosztály, amely leginkább elszenvedte a Trojka intézkedéseit, sőt a PASOKot elhagyó politikai osztály egy része is.

Maga a pártvezetés azonban nem ezekből a körökből áll: főként (a görög tradíciók miatt gyakran külföldön végzett) egyetemi emberekből. Nagy részük komoly szerepet játszott a reformista fordulatban, más részük éppen ellenkezőleg. Heterogén politikai erőről beszélünk: a realizmus és a fiatal kombattív bázis radikalizmusának érdekes elegyéről. A Sziriza az ebben rejlő ellentmondásnak az egyedülálló keveréke.

 

A „nemzeti szuverenitás”  

Jól tudjuk: amíg az elitek remekül szervezettek és hatalmasak európai szinten is, addig a baloldali szervezetek és társadalmi mozgalmak széttagoltak és alapvetően a nemzeti politika ritmusába ágyazottak. Nem rendelkezvén semmiféle intézményes eszközzel az európai stratégiai döntések szintén, befolyásuk az európai „napirend” meghatározására lényegében nem létezik– éppen azért van, hogy az integráció majd minden döntése hátrányos számukra. Alighanem – hangsúlyosan időlegesen! – egy recentrage, a politika fókuszának átértékelése, a nemzeti keretek újbóli megerősítése, ahol a demokratikus népi nyomásnak még szerepe lehet, az Unió befolyásolási lehetőségeinek visszaszorítása: elkerülhetetlennek látszik.

A nemzeti függetlenség visszaszerzése: a nemzeti függetlenségé, egy nyitott, demokratikus, populáris, nem-nacionalista nemzeti érzésé, amely különösen erős és mobilizáció erejű lehet a félgyarmati sorba süllyesztett dél-európai országokban. Aligha kell attól megijednünk baloldali internacionalistaként ha az Európai Gyarmati Főigazgatóság (a „Trojka”) ellen görög zászlókkal tüntetnek! Talán a mi internacionalista füleinknek nem is volt túl vonzó (vagy legalábbis kicsit soknak tűnt) a Sziriza híveinek és vezetőinek „nemzetieskedése”, a görög nép heroikus harcainak emlegetése (elsősorban természetesen az antifasidzta küzdelemnek, sajnos ennek alig tagadhatóan volt német-ellenes éle...), de hát alighanem mindez tényleg lényegi szerepet játszott: a Sziriza győzelmével egy megalázott, szégyenpadra ültetett, lenézett nép nyerte vissza a büszkeségét. Nincs is ezzel semmi baj.

Láthattuk, hogy magának a Szirizának a bázisa roppant heterogén: egyszerre egy szélsőbaloldali politikai erő, a jobboldalivá váló szocialistákból kiábrándult középrétegek választása és egyszerűen egy proteszpárt. A dolgok logikája (a Trojka egyszerre tiporja lábbal a nemzeti szuverenitást és erőszakolja ki a megszorítási politikákat) miatt van az, hogy a Sziriza egyszerre jelenti sokak számára a megszorítások végét és a nemzeti szuverenitás visszaszerzését. A Sziriza nem szélsőbaloldali párt, jóval inkább a népfrontok örököse.  

Másrészről a Sziriza győzelme egyben periféria-lázadás is, a félgyarmati sorban tartott dél-európai országok (értelemszerűen nemzeti keretben zajló) ellenállási mozgalmának az egyik fejezete. Ailgha véletlen, hogy mindez Dél-Európában (a periférián) történik, ez a harc szimbolikus is és magától érthetődően nemzeti karakterekkel bír: egyszerűen egy új, szolidárisabb, az egymás közötti kapcsolatokban lojálisabb Európára van szükségünk. Ezekben az országokban az európai megszorítási politikáknak a kudarca még nyilvánvalóbb mint máshol (bár ha a német szegénységi adatokra vetünk egy pillantást, akkor jól látjuk, hogy mit is jelent a „német modell” igazából).

Igen, ha ezekben az országokban kinyírjátok a „szélsőbaloldalt” (az utolsó „európai” politikai erőket és bázisukat: a zsigerileg internacionalista diákokat, fiatal munkásokat, az européer középosztályt) jönnek a fasiszták. Lehet majd szörnyülködni: annyit is fog érni mint eddig. Az adósság-gyarmataitok lázadoznak és a komprádor burzsoázia egyre gyengébb: nagyjából az utolsó utáni pillantban vagytok, hogy ne égjen rátok a ház. Persze a ház sosem rátok ég, hanem az ottani népekre – ez is igaz.

És persze itt egy szó a koalícióról: nyilvánvalóan senki sem örült neki, mi sem. De a vörös-barna szövetség felvázolása durva túlzás volt. Az ANEL nem is igazán szélsőjobboldali párt, inkább hajaz a mai új jobboldali konstellációra: francia kifejezéssel ún. jobboldali szuverenista politikai erő (Franciaorszagban van ilyen a baloldalon  is: Jean-Pierre Chevènement halódó politikai mozgalma, az értelmiségi szférában: Jean-Claude Michéa, Jacques Sapir, Christophe Guilluy). Azaz: szociális követelések, vissza a jóléti államunkat persze nemzetállami köntösben (azaz „EU-ellenesség”, mivel a megszorításokat – mint most például a görög példa is mutatja – valóban az EU kényszeríti ki, ezért ebben nem is tévednek nagyot) és természetesen csak az állampolgároknak, azaz bevándorlók kifelé. Ez nem a szélsőjobboldal, hanem a mérsékelt jobboldali pártok egy része: szomorú és veszélyes mindez, de ezek még csak nem is az igazi fasiszták. Ha nagyon klasszikusak akarunk lenni, akkor a Szirizának, parlamenti többség nélkül, választani kellett, hogy melyik a fő társadalmi ellentmondás: ők azt mondták, hogy a megszorításokhoz való viszony. Ráadásul azonnal igen komoly intézkedéseket hoztak a bevándorlók védelmében: azaz jól tudták, hogy nem játszunk a tűzzel. Ez volt a választásuk vagy valamely kicsiny „ballib” párt, amely támogatta a Memorandumot és a Trojkát: nyilvánvaló, hogy ezért kapták az arcukba oly durván a „vörös-barna koalíciót” az európai sajtóban. Noha másrészről az EU kedvence, a megfontolt, mérséklelt, bölcs Szamarasz, a volt miniszterelnök, Juncker egy „ismerős arca” ezt mondta a Charlie Hebdo-merénylet utan nyilvánvalóan a Szirizára célozva: „Ma Párizsban vérengzés történt. Nálunk pedig bizonyos politikai erők növelni akarják az illegális bevándorlást, sőt állampolgárságot akarnak nekik adni!” Úgyhogy tán: csitt arról az oldalról.

 

llúziók nélkül

Sokan mondják: ez a stratégiai tévút tulajdonképpen nem más mint a választók demokratikus akaratának a tiszeteltben tartása, hiszen „a Szirízát nem egy olyan programmal választották meg, amely kivezeti az országot az euró-zónából”. Ez igaz, de hát arra viszont egészen bizonyosan nincs a Szirízának demokratikus felhatalmazása (igen, mi meg ők, ilyen régimódi fickók vagyunk: számít, hogy mit igértünk a kampányban), hogy a programjának minden lényeges elemét sutba dobja, hogy mindenképpen az euró-zónában maradjon az ország! Ez az utóbbi egyébként éppen azoknak a pártoknak a programja volt, akik a Sziriza előtt irányították az országot és akik ellenében a párt választást nyert.....Azaz egyszerűbben: a Sziriza porgramja kettős jellegű volt, euró és a megszorítások vége. Ez bizonyult lehetetlennek, illúziónak, tévedésnek, az EU jelenlegi állapota félreismerésének stb.: de az ebből való kihátrálás mégsem jelentheti CSAK azt, hogy az első érdekében elfelejtjük a másodikat.

Vannak, egyébként jószándékú szurkolói a Szirizának (Étienne Balibartól Pogátsa Zoltánig), akik még mindig nem tudatosították magukban ezt az alapvető ellentmondást és olyasmiről ábrándoznak, hogy a Sziríza „csak időt és teret nyert” a mostani, négy hónapra szóló megállapodásssal.

Ez még illúziónak is kevés, és persze elég veszélyes (mint a politikában minden illúzió): a megállapodás értelmében ugyanis a görög kormánynak pontosan ugyanazt a programot kell végrehajtania, amit 2012 novemberében szabott az országra a Trojka, azaz itt nem időnyerésről lesz szó, hanem a szó szoros értelmében elvesztegetett időről, amely persze sokat fog ártani a Sziriza választási bázisának, annak a társadalmi koalíciónak, amely a hatalomba juttatta a pártot. Már most az látszik, hogy a Sziriza kezdeti mobilizációs képessége (az utcáról beszélünk) egyre csökken és persze aligha véletlenül: ezt a mobilizációt nem a kapituláció táplálja, hanem éppen a konfrontáció!

Ahogy Kosztasz Lapavitszasz joggal kérdezi: hogyan akarnánk megvalósítani akár csak a humanitárius programunkat, amikor az európai pénzeket („hitelek”) nem lehet csak a bankokra és hiteltörlesztésre költeni? Amikor lényegében ezek felett a görög kormány nem is rendelkezik (tulajdonképpen a helyzet több mint bizarr: az EKB arra ad hitelt, hogy a hiteleket visszafizessék a görögök, van persze egy kis „márzs” – ahhoz kellenek a megszorítások: tulajdonképpen az EU saját magának hitelezik a görög hátán)? Hogyan akarjuk legalábbis enyhíteni az adósságterhet, ha éppen most írtuk alá, hogy erről lemondunk? Hogyan akarunk bármely progresszív strukturális változást elérni, ha lemondunk minden „egyoldalú változtatásról”? Hogyan képzelhető el, hogy négy hónap ilyen politika után jobb tárgyalási helyzetbe leszünk?  Ilyen körülmények között hogyan őrizhetnénk meg a népi támogatást, a mögöttünk álló mobilizációt, dinamizmust és reményt, amelynek egyedül köszönhetjük, hogy kormányra kerültünk?

Az erre adandó őszinte válasz csak egy lehet: sehogy.

 

Hogyan tovább?

Talán itt érdemes néhány szó szólni a minket, a szűkebben értett baloldalt, érintő kérdésekről is. Tamás Gáspár Miklós szokásos remeklésének (bár szerintünk túlzott feltünősködés volt egy ilyen cikket Bayer Zsoltnak címezni: Bayer mégiscsak egy fasiszta sertés, márészt nehezen látjuk miben volt TGM szerint „igaza”...) nagy hiányossága, hogy nem szól arról, hogy igen, a Sziriza sok tekintetben a népfrontok örököse, de a népfront egy helyen, ahol szociális reformista programját megvalósította (Franciaországban) hatalmas népi mozgalom is volt, a választások után. Másrészről (és ez talán a mostani helyzetben az egyik kiutat is jelentheti) a Szirizához közel álló teoretikusok, mint Kouvelakis vagy Alex Callinicos, Gramsci és Poulantzas nyomdokain egyenesen arról beszélnek, hogy a hatalomgyakorlás területén kombinálni kell a államon belüli és az államon kívüli elemeket, magát a kormányhatalmat és a népi mozgósitás államhatalmon kívüli formáit. Azaz fentről és lentről, belülről és kívülről egyszerre kell kikényszeríteni a változásokat. 

A Sziriza-kormány előremenekülése nem képzelhető el a görög nép aktív támogatása nélkül, hiszen nagyon nehéz elképzelni, hogy mivel lesz jobb a helyzet négy hónap múlva...minden jel arra mutat, hogy sokkal rosszabb lesz ugyanis. Az Unió még inkább az erő pozíciójából cselekedhet, míg a Szirizát tovább fogja gyöngíteni ez a négy hónap olyan politika, amelynek pontosan az ellenkezője miatt választotta meg őket a görög nép.

Más stratégiára lesz szükség, ma már ezen kell gondolkodni. Varufakisz mondta egy interjújában még a kezdetek kezdetén: nous sommes prêts à mener une vie austère, ce qui est différent de l'austérité”.

Meglátjuk, hogy így van-e. Hiszen, ami az országra és a népére vár, ha akár négy hónap múlva nemet mond, aligha lesz egy vidám táncmulatság. Ugyanitt mondta Varufakisz, hogy “nem hátrálunk meg és nem félünk”. Meghátráltak, mert féltek. Volt is mitől, nem mi leszünk azok, akik árulózni fogják őket. Nem erről van szó. Egyszerűen fel kell tenni a kérdést: mi a félelmetesebb, tovább csinálni a megszorításokat, még mélyebb humanitárius katasztrófába taszítani a népet vagy megpróbálni valami teljesen mást? Üvöltő ellenségek között a teljesen ismeretlent. Ehhez lesz elengedhetetlen szükség magára a népre, a kormány, az állam erre nem lesz elegendő. Ha a társadalmi mobilizáció és a politikai invenció egymásra talál, ha ebből lesz valami: a Sziriza valóban történelemformáló erővé válhat. 

A Sziriza akkor volt erős, ha nem alkalmazkodott, hanem maga állt elő poltikai kezdeményezésekkel, mint a kezdeti a humanitárius program végrehajtása idején.

Megharcolni a kulturális hegemóniáért.

Visszaadni a közhatalmi döntéseknek, a politikának az erejét.

Mindezt késsel a torkunkon és közvetlenül a gyakorlatban.

Mit mondhatnánk, kamarádok?

Hic Rhodus, hic  salta. 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr287237193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2015.03.03. 19:50:10

Próbáltam valami racionális érvelést írni, de inkább kitöröltem. Henri Vidal szobra fejezi ki legpontosabban.

Mészáros Laci 2015.03.03. 19:54:26

„az euró-zóna leggyengébb láncsszemei a választók”

Pontosan. A választók ugyanis nem egyformák. Másként gondolkodik a finn és a görög választó. A finn, ha bajba kerül, körülnéz: hogyan oldhatná meg. A görög körülnéz: ki a hibás.

Semmi általánosítás nincs ebben, a finn felnőtt lakosság háromnegyede aktív-cselekvő. A görög felnőtt lakosság 8%-a aktív cselekvő. A görög választók nem akarnak cselekedni önmaguk helyzetének javításáért, mindaddig, amíg találnak valakit, aki hibáztathatnak.

na4 2015.03.03. 21:09:36

Ritka zavaros, ostoba hablatyolás ez a cikk. A görögök többszáz milliárd euro-t szó szerint elqurtak. Ahelyett, hogy oktatásra, innovációra ill. gazdaságfejlesztésre költötték volna, össztársadalmilag szétlopták az egészet. Csakhogy most már senki sem hajlandó fizetni, ill. mindenki visszavárja a pénzt. A Syriza megválasztása óta több mint 60 milliárd euro-t menekítettek ki Görögországból. Volt olyan hónap, amikor 20 milliót, ill. olyan hét amikor 3 milliót. A szegény görögök. Azt a fogalmat, hogy adófizetés nem is ismerik. Hosszasan lehetne sorolni. Ez az igazság a cikkbéli hagymázas szófosással szemben. Eljött az ítélet napja. Ezévben kirúgják őket az EU-ból. GREXIT.

- duplagondol 2015.03.04. 02:46:19

Valahogy úgy van ez hogy sehol sem kifizetődő vállalkozás párosítani az etatizmust a huszonöt fokos éves középhőmérséklettel. Az olaszok józan pillanataikban általában képesek felmérni ezt, a görögöknek viszont, úgy látszik, van még mit tanulniuk. Vagy, ha itt kultúrák szembenállásáról van szó, talán jobb is volna nekik, ha kívülebb lennének egy 'német Európán'.

ingyenebed 2015.03.04. 14:03:48

kedves Gábor,

elmész te a jó édes...

már az első mondatod egy orbitális haugság:"Európában azt kérik a Szirizától hogy ne legyen többé Sziriza."

NEM EZT KÖVETELIK, B+ .

azt követelik, hogy NE A MÁSOK PÉNZÉBŐL legyen Sziriza.

aki meg tenni akar az európai gondolatért, kezdheti azzal, hogy befizeti az adóját.

TamasGM 2015.03.04. 14:50:31

Egészen különlegesen jó, ritka igaz, szenvedélyes & elmélyült írás. Mindnyájan hálával tartozunk a kiváló szerzőnek.
(A kommentelők figyelmébe: ha valaki az önök világnézetével ellenkező álláspontot képvisel, ez nem félkegyelműségének a jele. Én nem gondolom, h. a neoliberálisok hülyék, bár nem értek velük egyet. Embereljék már meg magukat, kollégák.)
üdv. TGM

ingyenebed 2015.03.04. 20:18:53

@TamasGM:

ez az írás egy gyerekes hiszti.
semmi konkrétumot nem tartalmaz, csak szíd mindent és mindenkit.

továbbra is várom a remek görög iparcikkek listáját, vagy bármit, ami bizonyítaná, hogy a görög nép roppant tehetsége, becsülete és szorgalma ellenére lett a mocskos neoliberális EU áldozata.

ellenesetben mégiscsak kénytelen vagyok hülyének nézni.

tibor84 2015.03.05. 01:32:05

@ingyenebed: Üdv!

Pogátsa Zoltán itt épp erre tesz kísérletet.
vimeo.com/120041831

tibor84 2015.03.05. 01:39:23

@ingyenebed: Mellesleg a görögök átlag feletti munkaórát dolgoznak évente (velünk együtt).

www.mfor.hu/cikkek/Nem_sokan_dolgoztak_tobbet_tavaly_a_magyaroknal.html

sshbb (törölt) 2015.03.05. 09:17:28

@ingyenebed: Hagyjad! TGM már jó ideje promozza ezt a Balázs Gábort, mint "nagyszerű publicistát". Mi nemrég arról beszéltünk egy magát baloldalinak tartó kollegámmal, Farkas Attila Mártonnal (és annak baráti körével), hogy pont az ilyen Balázs Gábor-ok a példái annak, hogy a radikális baloldal mennyire nem képes kommunikálni azzal a társadalommal, amit annyira meg akar váltani. TGM valószínűleg azért szereti, mert felismerni benne magát: a forradalmárként pózoló, elefántcsonttoronyba zárkózó, szélsőségesen intellektuális, szószörnyetegeket gyártó, (divatosan) Zizek-et idézgető, a társadalommal kommunikálni nem képes, de azt keményen lenéző értelmiségit.

mb90 2015.03.05. 15:23:57

@sshbb:
Gratulálok, hogy ilyen parádés hozzászólással sikerült előrukkolnod. A cikk tartalmához ugyan nem sikerült hozzászólnod, de sebaj, majd talán legközelebb. Amúgy én se a cikkhez szólok most hozzá, hanem az elefántcsonttorony-faszságodhoz.

Elöljáróban szeretném leszögezni: én mind Farkas Attila Márton, mind Balázs Gábor írásait imádom. Intellektuális értelemben mindketten magasan túlszárnyalják a Magyarországon újságírásnak, elemzésnek hívott kutyagumi szánalmas színvonalát. Talán ők ketten azok (TGM mellett), akik a legjobb rendszerkritikai cikkeket, tanulmányokat írják. BG rednews-os írásai akkor is a legmagasabb színvonalú radikális balos munkák(magyar nyelven), ha csak 5 ember olvasta volna(Ez a mostani mondjuk erős közepes, de a mainstreamhez képest...).
FAM művei szintén zseniálisak és külön köszönettel tartozik neki minden magyar humanista, amiért széttrollkodja a kapitalizmus-blogot.

De.

Lehet, hogy nekem kerülte el a figyelmemet, de nem láttam olyan társadalmi mozgalmat, ami FAM gondolatai révén szerveződött volna meg. Sőt az elmúlt években egyáltalán nem látok semmilyen intellektuális kezdeményezést, ami jó irányba tudta volna megváltoztatni a magyar közéletet. Magyarországon gyakorlatilag nem folyik politika. Márpedig ha ez a helyzet (és ez a halyzet) és BG lehetőségeit messze túlszárnyaló ballib média és -pártok sem képesek semmit sem elérni, akkor BG basztatása kicsit vicces.
Ezek szerint FAM, TGM, Szalai Erzsébet, Ferge Zsuzsa, de még a Népszabadság vagy a HVG sem "képes kommunikálni azzal a társadalommal, amit annyira meg akar váltani".
Az ultrabaloldali teoretikus írásokat csakugyan kevesen olvassák Magyarországon, de ez vajon azért van mert Balázs Gábor ilyen érthetetlen vagy mert hazánkban senki nem érdeklődik semmilyen politikai filozófia iránt? A szuveren.hu-t vagy a beszélőt hányan olvassák? Az Orbán-párti értelmiség lapjait sem az olvasók tartják el. Ha ezeket senki nem olvassa az nem érdekes, mert ezek úgyis a magaskultúrához tartoznak, de ha BG írása nyomán nem tör ki a forradalom, akkor szart se ér plusz lenézi a társadalmat.

"TGM valószínűleg azért szereti, mert felismerni benne magát: a forradalmárként pózoló, elefántcsonttoronyba zárkózó, szélsőségesen intellektuális...értelmiségit"
Kérlek olvasd el TGM bármelyik hvg-s vagy népszabis cikkét. Ha szerinted azok túl bonyolultak, akkor a hiba a te készülékedben van.
És ha már a baloldali értelmiségiek ellen felhozott reakciós baromságokat írsz, ne feledkezz meg a következőkről: kozmopolita, hazátlan, zsidó, buzi, pedofil, népirtó diktatúrákat támogat, terrorista, a külföld ügynöke.

mb90 2015.03.05. 17:04:21

@ingyenebed:

"NE A MÁSOK PÉNZÉBŐL legyen Sziriza"

Kiváló hozzászólásod miatt szeretném összegezni, hogy mit tudtunk meg a magyar mainstream sajtóból a görög válság kapcsán.

#

Németország, Bochum, egy szerszámgyárban, 13:30

Fritz minden erejét felhasználva próbálja megformálni a vasdarabot, de folyton elrontja. Nagyon dekoncentrált volt, az elmúlt hat műszakból ötöt végig kellett dolgoznia. Hiába tiltja a törvény, azt a német munkáltatók a görög válság miatt nem tarthatják be. Baromi meleg van, férfias arcéléről patakzik az izzadtság. Izmos karjai nehezen tartják meg a böhöm nagy munkagépet. A családjára gondol: a gyereknek új cipő kell, magának már két éve kinézett egy télikabátot, de egyszerűen sose jut már arra pénz. Elszégyelli magát: "nem foglalkozhatok a saját problémáimmal. Görögország államadósságának finanszírozása az első számú prioritás most". A sok túlmunkától elkezd remegni a keze. "Nem, most nem hagyhatom abba. A görög nyugdíjasok számítanak rám".

Görögország, Athén, tengerpart 14:00

A tűző napsütésben fiatal férfi sétál a homokos* tengerparton. Jólfésült, divatos szakállt hord, kissé elhízott. Kis táskáját Che Guevara képe díszíti. Letelepszik egy 40-esnek kinéző férfi mellé. "Szevasz Jorgosz, mi a helyzet?"-kérdi az idősebbik. "Képzeld Szteliosz, az öreg Katszuranisz munkát ajánlott. A szállodájában lettem volna portás. Napi hat óra, havi 8000 euróért. Természetesen visszautasítottam. Hülyének néz ez engem? A munka is baromi unalmas csak üldögélni kell, ráadásul kiszúrná a szemem rongyos 8000 euróval. Kapja be a méterest."
Ezután elhallgattak. A nap sötétbarnára süti hájas testüket. Erősen izzadnak. Az ifjú ismét az öregebbhez fordul: "Hát veled mi van Szteliosz?". "Nekünk nyugdíjasoknak már nem túl mozgalmas az életünk, fiatal barátom"- válaszolta az öreg. "Délelőttre vártam, hogy megjöjjön a nyugdíjátutalásom, de nem jött. Így bízzon meg az ember a németekben! Mi adtuk a világnak a demokráciát ezek meg köcsögölnek velünk. Várj, mi ez? A mobilom. Áá, megjött a nyugdíj. 1200 euró? Bassza meg a köcsög Trojka! Ez a Tsziprasz is megígérte, hogy felemeli a nyugdíjt 2000 euróra, aztán semmi. Áh, hagyjuk."
Ezután feltették napszemüvegüket és henyéltek tovább.

*nem, nem úgy homokos kedves homofób barátaim

#

Viccet félretéve: nem éreztél még késztetést arra, hogy ha már úgyis politikai blogokat olvasol, akkor esetleg utánaolvass rendesen a dolgoknak, hogy ne ilyen ostoba közhelyekben gondolkozz?

(Bár ha a nevednek is a legostobább neokon-neolib baromságot választod ('ingyenebéd') akkor a válasz nyilván nem.)

ingyenebed 2015.03.06. 09:50:40

@Német Tibor:

szuper!

ennek örülök.
ha olyan sokat dolgoznak, akkor nyilván nincs is szükségük az EU pénzügyi segítségére.

ingyenebed 2015.03.06. 10:03:48

@mb90:

és érvelni is tudsz, vagy csak nyomod a sz*r komcsi hazugságokat, mint nagybecsű haverod a kapitalizmus blog alatt?

te komolyan azt hiszed, hogy a 20 század után a jónép beveszi a baromságaitokat?
aztán csodálkozol rajta, hogy nem indul szélbalos társadalmi mozgalom?

szállj már le földre.

TGM meg egyébként filozófiailag volt már minden, csak akasztott ember nem.

ha véletlenül összeakad egy közgazdásszal (kb 5 évente egyszer) legutóbb az atv-ben mondjuk, a baromi nagy tudásával annyit képes mondani, hogy "hitelből".

lövésetek nincs nektek a kapitalizmusról, a szélbal körökben kétféle ember van: vén nyugdíjas komcsik, akik gyárat utoljára 85-ben láttak belülről, vagy huszonéves nyálasok, akik emg soha életükben a munkaerőpiacra ki sem tették a lábukat, mert semmiféle eladható tudásukuk nincs.

de rohadtul értik mi a dörgés.
szánalmas az egész banda.

ingyenebed 2015.03.06. 10:06:34

@Német Tibor:

tessen elolvasni az elmúlt 2-3 hétben zaljó portfolio.hu - Pogátsa vitát a magyar bérekről.

nagyon tanulságos.
Pogátsa röviden egy p*cs.
felmosták vele a padlót, jól is tették.

mb90 2015.03.06. 17:08:11

@ingyenebed:

"és érvelni is tudsz, vagy csak nyomod a sz*r komcsi hazugságokat"

Drága barátom! Köszönöm ezt az érvekkel, adatokkal, tényekkel túlzsúfolt csodálatos kommentedet.

"te komolyan azt hiszed, hogy a 20 század után a jónép beveszi a baromságaitokat?"

Jól mondod. Mindenért a baloldal a felelős. A többmilliárd eurós megszorítás pedig kifejezetten jót tesz a gazdasági növekedésnek. Ha tovább folytatják a trojka ötleteinek megvalósítását egy virágzó gazdaság fog felépülni Görögországban. Ezt maga az Európai Bizottság mondta úgyhogy biztos úgy van.

"szállj már le földre"

Leszálltam. Csak a te kedvedért, egyébként még mindig repülnék.

"TGM meg egyébként filozófiailag volt már minden, csak akasztott ember nem"

Ahhoz, hogy egy ember megváltoztassa politikai nézőpontját ún. gondolatok szükségesek. Úgyhogy ez téged nem fenyeget, ne aggódj.

"szélbal körökben kétféle ember van: vén nyugdíjas komcsik, akik gyárat utoljára 85-ben láttak belülről, vagy huszonéves nyálasok, akik emg soha életükben a munkaerőpiacra ki sem tették a lábukat, mert semmiféle eladható tudásukuk nincs"

Nem is tudtam, hogy ilyen kiváló szociológiai ismeretekkel rendelkezel. Teljesen igazad van: a szélsőbaloldali emberek mind ostoba, vézna, antiszociális, dohányos&alkesz figurák, akik Dzsender-ideológiai diplomájukkal egy gyorsétteremben sütnek krumplit. Szólj, ha kihagytam valamelyik közhelyet.

"de rohadtul értik mi a dörgés"

Aki szerint a görög helyzet leírása az hogy "a lusta görögök ne a mi pénzünkből dőzsöljenek", annál mindenki jobban érti mi a dörgés.

"mint nagybecsű haverod a kapitalizmus blog alatt"

Aki a kapitalizmus blogot képes komolyan venni, azt csak sajnálni tudom.

mb90 2015.03.06. 17:15:05

@ingyenebed:

"Pogátsa röviden egy p*cs.
felmosták vele a padlót, jól is tették"

Az a jó benned és a hozzád hasonló emberekben, hogy mindegy ki mit mondott a vitában, a ti álláspontotokat valló ember mindenképpen felmossa a másikkal a padlót, akkor is ha meg sem szólal.
(Ez most nem a konkrét véleményre vonatkozik, hanem az attitűdre.)

zipe moha 2015.03.12. 13:39:26

nagyon igényes gondolatkifejtés...egy nehéz ügyben! Gratulálok a szerzőnek a tények és az érzelmek összhangjához... a Valóság pontos kitapintásához!
süti beállítások módosítása