Ezek a fotók a Benczúr utcai épületben folyó előkészületeket mutatják be. Számomra a fények és árnyék kontrasztja a képeken azt a feszültségét jelzik, amit egy ilyen ingatlan kihasználatlansága kelt mindannyiunkban. Hatalmas, gyönyörű, lepusztult terek, amelyekben emberek élhetnének, lakhatnának, mozoghatnának. A képek egyszerre szomorúak és bizakodóak: mélységes szomorúság van bennük amiatt, hogy a terek „alapállapotukban" üresek, kihasználatlanok, belakatlanok. Ezzel együtt hatalmas bizakodás is van bennük: az aktivisták tevékenysége, jelenléte újra életet, szeretetet és gondoskodást hoz a térbe.

Udvarhelyi Tessza írása.

hazf_iii.jpg

Csoszó Gabriella fotói 2014. szeptember 27-én készültek, amikor A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistái és szimpatizánsai elfoglaltak egy több, mint két évtizede üresen álló ingatlant. Az épület korábban állami tulajdonban volt, és kórházként működött, de ma már egy off-shore cég tulajdona, amely hosszú évek óta nem hasznosítja. A csoport azért foglalta el a házat a Negyedik Üres Lakások Menete után, hogy felhívja a figyelmet a több százezer üresen álló ingatlanra, amelyeket megfelelő lakáspolitikával otthonná lehetne átalakítani szegény és hajléktalan embere számára.

Gabi évek óta fotózza az AVM eseményeit. Ő az egyike azoknak a fotósoknak, akikben megbízunk, és akiket sokszor bevonunk az akciók szervezésébe is. Gabi és A Fotokontakt-csapat – köztük különösen Vörös Anna, Balogh Dina és Börcsök Zsófia – fényképei nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy megörökítsük a csoportunk tevékenységét, és így minél többen tudomást szerezzenek munkánkról és minél több emberhez eljusson az üzenetünk. Az elkötelezett, profi fotós barátaink munkája nélkül A Város Mindenkié munkája sokkal, de sokkal kevésbé lenne látható, és így lassabban érnénk el azt a célunkat is, hogy Magyarországon mindenkinek legyen biztonságos, megfizethető, egészséges otthona.hazf_ii.JPG

Ezek a fotók a Benczúr utcai épületben folyó előkészületeket mutatják be. Mint a képeken is látszik, Gabi már olyankor is bent volt a házban, amikor a nyilvánosság még nem szerzett tudomást a foglalásról, így bensőséges, nyugodt hangulatban tudta megörökíteni az aktivisták munkáját. Számomra a fény és árnyék kontrasztja a képeken azt a feszültségét jelzik, amit egy ilyen ingatlan kihasználatlansága kelt mindannyiunkban. Hatalmas, gyönyörű, lepusztult terek, amelyekben emberek élhetnének, lakhatnának, mozoghatnának. A képek egyszerre szomorúak és bizakodóak: mélységes szomorúság van bennük amiatt, hogy a terek „alapállapotukban” üresek, kihasználatlanok, belakatlanok. Ezzel együtt hatalmas bizakodás is van bennük: az aktivisták tevékenysége, jelenléte újra életet, szeretetet és gondoskodást hoz a térbe.

hazfog_iv.JPG

Reméljük, hogy a közös erőfeszítéseink eredményeként a magyarországi lakáshelyzetbe is életet tudunk vinni és az üresen álló épületek újra otthonokká, szociális intézményekké és közösségi terekké válnak!

 További fotó: http://freedoc-gabriellacsoszo.blogspot.hu/2014/09/foglaljatok-helyet-varos-mindenkie_27.html

 

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr517008407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása