Milán

2014.11.07. 12:59

Milán meghalt. Tulajdonképpen ennyi. Vége. Rózsa Milán, egy kedves barátom, egy vállaltan meleg férfi és az egyik legelszántabb, legőszintébb, tisztább szívű aktivista súlyos depresszióval küzdött, és most alul maradt. Jött a vonat. 

milan2.jpg

Milán volt az az ember, akit a békemenetes bácsi sósavval fenyegetett, lökdösött a Fidesz-székház jelképes elfoglalásakor, és ezt ő nyugodtan tűrte. És legutóbb, amikor a tüntetők monitorokkal dobálták a székházat, azért mászott fel az erkélyre, hogy csitítsa őket. Majd a rendőrség lecsukta rongálásért, napokig benntartotta, annak ellenére, hogy a bizonyítékok pont hogy a vád ellenkezőjét támasztották alá. Mindent ilyet szelíd türelemmel viselt. 

Nem ő az egyetlen, akiben a depresszió bújik meg a tenniakarás, az elszántság és a sugárzó derű mögött. Mert nem csak elszántsága, kompromisszumokat nem ismerő igazságérzete miatt volt jó a közelébe lenni, hanem barátságos derűje, a belőle áradó szeretet miatt is. 

Ennek most vége.

Nehéz ilyenkor okosnak lenni. Talán nem is kell. 

Két tanulság azért látszik: figyeljünk jobban oda egymásra. Kevesen vagyunk és sok a baj, és egyre több ok a kétségbeesésre. Öleljük meg egymást, ha találkozunk. 

A másik az, hogy ne szidjuk a melegeket és ne hagyjuk szidni őket. A melegek körében sokkal nagyobb az öngyilkosok aránya, mégpedig pontosan azért, mert egész fiatal koruktól szembesülnek azzal, hogy a társadalom egy jelentős része szalonképesen vagy gátlástalanul, de valamiért utálja őket. Milán, amióta ismerem, békében élt saját melegségével, de nem tudom, hogy mi mindenen ment keresztül korábban, és kizárt dolog, hogy akik "buziznak" az utcán, a munkahelyen, a családi asztalnál, azoknak ne lenne felelőssége abban, hogy jóval több meleg lesz öngyilkos.

Az ember sérülékeny, az ember értékes, az emberre vigyázni kell, hiszen sokunknak lesz most hosszú ideig nehezebb a szíve, szomorúbb a karácsonya, lesz döbbent csönd a fejében. Még az óra is hangosabban tik-takkol itt a hűtő tetején. 

Szeresssük egymást! 

Milán elment. De még sok hozzá hasonlóan értékes ember van közöttünk. Ha jobban megbecsüljük egymást, jobban vigyázunk egymásra, akkor nehezebben fogjuk elveszíteni egymást. 

Vay Márton 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr96874895

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Netadós nemzeti konzultáció 2014.11.08. 06:58:02

  Az ügyben a konzultáció már régen elkezdődött és folyik is: Igaz kérdések nélkül történnek sokszor éppen egy Fmpsz (volt Fidesz) iroda falára festékszóróval felírva, vagy az internetadó tüntetők plakátjain, általuk készült mém képmontázsokkal.   ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.07. 13:09:00

Kár volt egy megemlékezésbe homoklobbista propagandát csúsztatni.

maxval a hozzászóló birca · http://maxval.co.nr 2014.11.07. 14:16:14

@iii:

Halottgyalázás egy búcsuztató megemlékezéssel propagandát csinálni.

Láng Balázs 2014.11.07. 15:18:52

@maxval birca hozzászóló: Sajnálatos dolog egy nekrológhoz homofób megjegyzést fűzni (a kifejezés primitív és ostoba voltáról nem is szólnék, önmagáért beszél és a hozzászólót jellemzi). És közben az jut eszembe, Milán mekkorát vigyorgott volna az idióta komment láttán.
Ég veled, Milán! Nyugodj békében...

George Gershwin 2014.11.07. 16:19:55

@maxval birca hozzászóló: Ilyen ízléstelen kommentet halálhír alatt még nem olvastam, méltatlan is, hogy egyáltalán reagáljak rá.
Sajnálom, ha egy homofób ennyire nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy a homofóbia szerepet játszhat valakinek a halálában.

agyfelmetsző 2014.11.07. 16:34:35

Gyomorforgató ízléstelenség Milán melegségét belekeverni a nekrológjába.

2014.11.07. 16:36:24

@maxval a hozzászóló birca: Szerintem te is rejtett homokos vagy, ha ez ilyen érzékenyen érint. Mi ebben a homoklobbi, te szerencsétlen? Hogy ne bántsuk a melegeket? Legalább most fogtad volna vissza magad, te vagy a halottgyalázó igazából.

2014.11.07. 16:38:20

@agyfelmetsző: Mert az volt, sőt, melegjogi aktivista volt. Ha magyar kisebbség jogait védte volna, akkor ugye bele lehetne "keverni"? Gyomra ettől csak a homofóboknak forog.

Moin Moin 2014.11.07. 18:31:27

@maxval birca hozzászóló: Ígérem, a te nekrológodba/ban nem lesz semmi csúsztatás!:-)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.07. 21:20:57

-olyan kisebbséghez(kisebbségekhez) tartozott aki árt

-olyan dolgokért küzdött ami árt

próbáljunk megbocsátani neki, mert nem tudta mit cselekszik

2014.11.07. 21:26:19

@Tiszteltetem Brüsszelet: Alávaló gazemberek vagytok mind, büdös troll bagázs. Utolsó véglények, még itt is mocskolódtok, korrupt hazaáruló banda!

chepunk 2014.11.07. 21:40:14

@maxval birca hozzászóló:

Sikeresen kizártad magad az "ember" kategóriából! Igazi végtelenül ostoba és barbár ösztönlény vagy!

MAC-Ka 2014.11.07. 21:54:00

Nem lehetett volna kommentelés engedélyezése nélkül kitenni?
Borítékolható volt, hogy a lelkiismeretlen ostoba trollok céltáblája lesz :(

rexcramer 2014.11.07. 22:04:52

Különböző oldalon álltunk, de megrázott a halála. Tiszta szívvel kívánom lelke találjon békére...

BelAmi 2014.11.07. 22:13:21

@MAC-Ka: Annál is inkább, mert az utóbbi időben az Indexen meglehetősen elszaporodtak a nem kommentelhető blogbejegyzések!

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.11.07. 22:21:21

Na látjátok ilyen nép vagyunk, szerteszét húzunk, beszélünk még egy ilyen egyértelmű szomorú és tragikus szituban. :(

2014.11.07. 22:27:59

@maxval birca hozzászóló:
Arccal és névvel várnánk már egy véleményt!

Ad Dio 2014.11.07. 22:54:40

Tiszta tekintetű jó srácnak látszik. Istenben találjon békére.

A családnak, barátoknak: sajnálom hogy így történt. Mielőbbi megnyugvást kívánok.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.07. 23:15:51

@Tiszteltetem Brüsszelet:
Az mondjuk érdekelne, kinek és mivel ártanak a buzik.

A magyar társadalomnak meg leginkább a Fidesz árt, többet, mint krumplinak a kolorádóbogár.

ebella 2014.11.08. 04:54:57

@BelAmi: Aminek semmi értelme nincs.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2014.11.08. 07:00:44

@agyfelmetsző:
Egyetértek. Ez így valóban bizukipropaganda izzadtságszagúan. Nem volt méltó belekeverni.

maxval bircaman hozzászóló · http://maxval.co.nr 2014.11.08. 07:58:19

@Z69:

Nézz meg nyugodtan. Nem titkolom sosem identitásomat.

Itt is látható: a homokosok arra használják ki egy ember halálát, hogy gyalázzák a keresztény homofóbokat. Nekem a meghalt személy tevékenységes mélyen ellenszenves, de nem használnám ki akkor se a halálát propagandára. Akik meg állítólag tisztelték őt, azok igen. Na, ez a demagógia. Ennyit erről.

Mivel úgyis megint letilt a blogcenzor, nem fogok tudni válaszolni, s nem akarok még egy nicket regisztrálni.

maxval bircaman hozzászóló · http://maxval.co.nr 2014.11.08. 07:59:50

@chepunk:

Hát nem éppen. A FB-on is elmondtam: nyugodjon békében, ennyi. Hozzáteszem: ez az ember mindig a rossz ügyért harcolt, de ez mindegy ilyenkor.

maxval bircaman hozzászóló · http://maxval.co.nr 2014.11.08. 08:01:42

@Láng Balázs:

Keresztény vagyok, így nem lehetek nem homofób. Jézus is homofób volt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.08. 08:22:57

@maxval birca hozzászóló: Miért kell neked kivétel nélkül mindenhez hozzápofázni? Ha elítéled a post íróját, akkor ezért a kommentért magadat is el kéne, ha nem lennél pszichopata. Szerintem jó lenne, ha megrohadnál ott ahol vagy. Szerintem.

Jolka40 2014.11.08. 08:50:21

A poszt szívből jött, jó, hogy megíródott. A kommentelők közötti néhány bunkó miatt pedig nehogy valaki megtiltsa a kommentelhetőséget! Lássunk mindig tisztán: Vannak közöttünk ilyenek is, olyanok is! A látens homofóbia és egyéb sötét gondolkodás előbb-utóbb erőszakhoz vezet.

dadddd 2014.11.08. 08:53:59

Egyébként miért is fontos a nemi identitása. Nem azért küzdötök, hogy egyenlően bánjanak mindenkivel? Akkor meg minek kihangsúlyozni? Ez hozzátesz valamit emberi értékeihez?

röf 2014.11.08. 08:59:41

Nem csak a melegségét volt kár idekeverni, hanem a rendőrség "jogellenes" ténykedését is.
Ennél puhább rendőrségünk nem volt az utolsó ötven évben....

♔batyu♔ 2014.11.08. 09:00:43

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Miért ne tenné, ha van ideje.

Egy közértbe pedig nyilván vásárolni mész.

"Csípem" amikor egyik rendszeresen hozzászóló faszi azért baszogatja a másikat, hogy ő "mit keres itt".

pamut 2014.11.08. 09:03:11

Vay Márton: nem csak az a kegyeletsértés, ha egy elhunytat sértegetsz, hanem az is, ha terepet biztosítasz arra, hogy trollok, mániákus homofóbok és egyéb hulladékok beletöröljék a piszkos lábukat. Pontosan lehet tudni hogy net tele van ilyen szemetekkel, és hogy nem fogják vissza magukat még ilyenkor sem. Talán törölni kéne a kommenteket, nem pedig hagyni még tovább fajuljon.

♔batyu♔ 2014.11.08. 09:05:35

@röf: Orbánék azért pontosan tudják, hogy ha megfélemlítik az utcára vonulókat mint Gyurcsányék, akkor az egyik legfontosabb visszajelző lehetőségük vész el. Ebbe még az is belefér, hogy pár hülye felmászik a KE erkélyére.

A "demokraták" 2006-tól kényelmesen hátradőltek, hogy na már végre senki nem megy az utcára, mindenki jól össze van verve csak a Jobbik, akiket már egyszerűbb is volt megcsűhölni, aztán mekkorát néztek 2010-ben és még ma sem tudnak kimászni a kukából.

Hmmm... 2014.11.08. 09:07:57

Végignéztem jópár youtube-on található, vele készült interjút. Ezek alapján azt mondhatom, hogy ritka intelligens és értékes ember volt... majd egyszer a magyar társadalom is fel fog nőni ahhoz, hogy az embereket a valós értékeiken becsülje meg. Halála sokakat el fog gondolkoztatni, és - legalább ezáltal - értelmet is nyer.

2014.11.08. 09:21:34

Beszéljünk már végre a lényegről: a depresszióról. Nagyon sok embertársunk szenved ettől, mi magyarok különösen sokan. Én is depressziós vagyok/voltam, ezt egy jó szakember nélkül nem lehet végigcsinálni. Mindenkinek azt javaslom, aki a depresszió könnyebb/súlyosabb jeleit ismeri fel magán, sürgősen keressen meg egy jó szakembert, ha az nem tud segíteni, keressen egy másikat, addig, amíg nem csökkennek a tünetei. A depresszió nem vezet szüségképpen a halálba, de a kezeletlen depresszió előbb-utóbb odavisz. Nem ismertem Milánt személyesen, csak az ATV beszélgetésből, és arra gondolok, ha csak egy ember lett volna, aki komolyan elbeszélget vele a problémáiról, a depressziójáról, akkor nem veti magát a vonat elé.

Akik pedig egy igaz ember halála okán csak a homofób komplexusaikról tudnak beszélni nem számítanak embertársaimnak, rosszabbak ők, mint a fajtársaikat szétmarcangoló csimpánzok. Ott maradtak valahol az állati lét peremén. Basszák meg!

Azt különösen sajnálom, hogy a tegnapi "Egyenes beszédben" meg sem említették Milán halálát, talán egy beszélgetést egy depresszióhoz értő pszichiáterrel megért volna. Kálmán Olga mutathatott volna egy picivel több együttérzést, tényleg sajnálom.

SkizofrénSün 2014.11.08. 09:24:32

@♔batyu♔:Neki joga volt buzinak lenni, nekünk miért nincs jogunk ezért útálni őt?

Tudom, rohadt jobboldali troll vagyok, látens buzi, kiírtam magam az emberek közül.

SkizofrénSün 2014.11.08. 09:27:32

@Hmmm...: Ritka intelligens nem lehet, aki idegen erkélyekre mászik fel.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.08. 09:49:25

@♔batyu♔: Mert tudja, hogy nem tud úgy hozzászólni, ahogy úgy általában valakinek a halálához hozzá kell szólni. Én pl nem szóltam volna magához a bejegyzéshez hozzá, mert több olyan aspektus is van, ami miatt ezt nem tudtam volna "illendően" megtenni (öngyilkosság, melegség). Így inkább csöndben maradok, mert képes vagyok ezt megtenni. Birca meg nem, bár olvastam valahol, hogy tényleg mentális gondjai vannak (saját bevallása szerint)... mondjuk szerintem neked is, de mindegy.

Birca és közöttem pedig azért van némi különbség. Én fel-fel nézek a blogokra, ha van időm, ő meg olyan, mintha más munkája sem lenne.

Hmmm... 2014.11.08. 09:49:42

@Holden: Ha azt mondod, hogy fontos a depresszió felismerése és kezelése, akkor persze tökéletesen igazad van. De ez az igazságnak csak egy része, és semmiképpen sem Milán történetének a lényege...

sorstalan gáz 2014.11.08. 09:57:16

Sajnálom a csávót - ez mindenkinek kijár egy ilyen tragikus eset kapcsán - de ha már felhozták a személyét egy politikai fórumon, akkor szabadjon hozzátenni a megjegyzésemet

A tevőleges ellenzék jórészt kisiklott egzisztenciákból, könnyen befolyásolható pszichopatákból, lilaködös ábrándokat kergető bölcsészlelkekből áll. Ehhez jön persze még a bukott politikai elitet tömörítő profi szélhámos banda, akik próbálják meglovagolni az előbbi, többnyire jóhiszemű bölcsészlelkek mozgolódásait

Ha eljut valaki ennek a felismeréséhez, még nem ok eldobni egy fiatal életet, lesz még sokkal rosszabb is

tralalala 2014.11.08. 09:58:43

Nagy akarattal megálltam hogy ne trollkodjak. Gratuláljatok nekem.

Mr. Waszabi 2014.11.08. 10:29:18

Méltatlan, hogy belekeverted a melegségét, nem erről vált ismertté. Ha már megemlékezel a barátodról, legalább tisztán, méltón tedd.
Van a blogmotorban egy "Vázlatba" meg egy nagy piros "X" gomb, gyorsan nyomd meg valamelyiket. Nem baj, ha az ember hülyeséget ír néha, de legyen annyi önbecsülése, hogy visszaszívja, ha mellément.

2014.11.08. 10:40:21

@Hmmm...: Mondom, nem ismertem személyesen, de ha depressziós volt, és öngyilkos lett, akkor ez bizony nagyon is lényeges része az életének és a halálának. De nem okoskodni akarok, csak életeket szeretnék megmenteni azzal, hogy felhívom a figyelmet a problémára.

turista a saját országában 2014.11.08. 11:59:13

@maxval bircaman hozzászóló: "Jézus is homofób volt."

Jézus nevét ne vedd a szádra, sátánista barom-. Ég és föld vagytok.

Drago Brutic 2014.11.08. 12:07:51

@maxval bircaman hozzászóló:
Miért kell neked mindenhova kommentelni? Kényszer? Addikció? Pótcselekvés?
Amennyiben keresztény vagy, javaslom keresd fel lelki problémáiddal a plébánosodat. Nagyon eltávolodtál Jézustól. Ő biztosan nem volt "fób", mert az gyűlöletet jelent, az benned van. De ami a legirritálóbb, az az érzéketlenség egy embertársad halálával szemben, amit mindenki szóvátett, mégsem értesz a szóból. Gyógyulást kívánok neked.

turista a saját országában 2014.11.08. 12:21:15

@SkizofrénSün: "Neki joga volt buzinak lenni, nekünk miért nincs jogunk ezért útálni őt?"

Jogod van útálni, emberi dolog. Amit nem lehet: törvényekkel a melegség elé menni, megnehezíteni a homoszexuálisok életét.

Hogy miért? Nagyon egyszerű.

Tiltakozhatsz ellene, neheztelhetsz érte, de a világ a melegek elfogadása, őket a heteroszexuálisokkal való teljes egyenjogúsítás, a másokkal egyenlőként való kezelése felé halad. Ez egy globális társadalmi folyamat, ami valahol a múltban elkezdődött (egyes nyugati országok) és valahol, valamikor befejeződik.

Nulla munkahelyi-és magánéleti diszkrimináció.

A melegség törvények szabta elismerése hozzátartozik az emberiség általános, egyetemes fejlődéséhez. Hasonlóan ahhoz, mikor az ősember használni kezdte a tüzet, megalkotta a pénzt, a kereket, az ekét, a gőzgépet, stb.

Van az emberiség fejlődésének egy útja. Valahol elkezdődött és valahová tart. Benne a melegek teljes jogi-magánéleti szabadságával. Egy idő után szinte mindenütt általánossá válik. Globális mértékben kell még hozzá X idő. 10-50- v. 100-200 év.

De végbe fog menni. Nálunk is.

2014.11.08. 12:30:01

Egyébként vizsgálta valaki, hogy tényleg öngyilkosság volt?

maxval bircaman hozzászóló · http://maxval.co.nr 2014.11.08. 12:42:04

@Drago Brutic:

A fóbia eredeti jelentése félelem, de a homofóbia szóban a homokosság elutasítását jelenti.

monddazigazatmar 2014.11.08. 13:03:53

@Holden: Nem, simán lehet, hogy Orbán és Pintér együtt dobták be a vonat alá, amit Lázár vezetett.

Jolka40 2014.11.08. 13:04:25

@monddazigazatmar: Mikor fogod kigúnyolni a balkezeseket? A dadogósokat? A diszleksziásokat?

vénkujon 2014.11.08. 13:39:25

@retrovírus: pihizz már szabadságharcos

vénkujon 2014.11.08. 13:46:11

azon filózok, ha monjuk rogántóni lehorzsolná az ujja végit a sok összelopott pénz számolgatása során, aztán elhunyna szegény vérmérgezésben...vajh én mennék-e gyalázni az életművét valamelyik mno-topikba.

úbaz. nem. dejó...még mindig fasza érzés, hogy nem vagyok fidióta. sokkal faszább így.

cserepfalva 2014.11.08. 14:06:06

@retrovírus:

Tulajdonképen igen...!
Lehetne ezt szebben írni, becsomagolni ez a lényeg...

A többi személyes beállítottsága, stb. itt és most lényegtelen.

Sixxxxxx 2014.11.08. 14:09:48

1. Látom a holnapi blogokat: a mocskos szemét köztévé nem mondta be a halálhírt!
2. Minek kell egy halálhírnél is buzipropagandát tolni?

monddazigazatmar 2014.11.08. 14:17:20

@vénkujon: Oszt rogántóni megpatkolásánál vajon hány írás jelenne meg, hogy konkrétan vénkujon miatt adta be a kulcsot az a drága ember?

Recs Kázmér 2014.11.08. 14:56:23

Rózsa Milán haláláért igazából a Fidesz a felelős

Kevesen tudják, de azért mászott fel a Fidesz székház teraszára, mert be akart lépni a pártba. Olyan nagyon erős volt benne az elhatározás, hogy nem bírt várni reggelig.

Csak a rendőrség brutális fellépése akadályozta meg a terv végigvitelében. Ezen aztán annyira elkeseredett, hogy a négyes metró elé akarta vetni magát Kelenföldnél, amíg rá nem jött, hogy ennek a szakasznak az építésébe még bele sem fogtak

Tegye jóvá a hibát a Fidesz, és legalább poszthumusz vegye fel a tagjai közé Rózsa Milánt! Hátha Bajnai is követni akarja!

N48 2014.11.08. 15:16:08

@turista a saját országában:
Végül is a proletárok már megdöntötték a tőkés kizsákmányolók uralmát szóval a világbékéhez már csak a melegek egyenjogúsága hiányzik...

Orbán Mutyin (törölt) 2014.11.08. 15:18:59

Ostoba blogger! Mi lenne, ha törölnéd néhány Orbán-féreg kommentjét innen? Nem veszed észre, hogy kegyeletsértés folyik? Olyan véglények csinálják, akik együttvéve nem érnek annyit, mint az a kutyaszar, amelyik Milán cipője talpán szárad.

sanyix 2014.11.08. 15:20:18

@Tiszteltetem Brüsszelet: ez inkább rád igaz, de nyugi, azaárulóknak nincs bocsánat...

sanyix 2014.11.08. 15:21:00

@sanyix: hazaárulóknak (még mielőtt valmelyik féreg ebbe kötne bele).

Orbán Mutyin (törölt) 2014.11.08. 15:23:08

@ebella: "Mennyit dolgozott egyébként ez a csávó ennyi idős korára? Volt neki egyáltalán valaha rendes munkahelye?"

Ezt melyik fideszes bűnözőről kérded? (mert ez így az egész bandára érthető)

Orbán Mutyin (törölt) 2014.11.08. 15:32:29

@conchita wurst: @monddazigazatmar: @retrovírus: @poIyvinyI: @♔batyu♔: @maxval bircaman hozzászóló: @SkizofrénSün: Eljön hamarosan a féregirtás ideje, ti utolsó senkik: akkor legyetek bátrak, amikor a lámpavas alatt fogtok állni.

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 15:37:19

Úgy vélem, @Orbán Mutyin féreg hozzászólásait sem ártana törölni innen:)

Sixxxxxx 2014.11.08. 15:50:19

@Orbán Mutyin: Kegyelet, elvtárs! Munkát, kegyelet!

2014.11.08. 15:57:28

@monddazigazatmar: Welsz Tamás haláláról tudunk már valami biztosat? Akkor meg mi a f*szról beszélsz? Érdekes, hogy őt engedték ki a leghamarabb a rendőrök, és pár nap múlva már halott! Búcsúlevele van? Bárkinek mondta volna, hogy elege van az életből?
Simán meglehet, hopgy megzsarolták valamivel, vagy éppen beszervezték, és ezért engedték ki olyan simán. Ő meg nem bírta elviselni ezt, és öngyilkos lett.

Úgyhogy ne zárjunk le semmilyen szálat ilyen simán.

2014.11.08. 15:58:45

@monddazigazatmar: Láttunk már ellenzéki polgármester jelöltet meggyilkolni a választás előtt egy nappal!

2014.11.08. 16:00:07

@maxval bircaman hozzászóló: És láttunk már orosz ellenzékit is vérbefagyva megtalálni, meg ellenzéki orosz újságírónőt a lépcsőházban agyonlőni, meg sorolhatnám.

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:03:45

@Holden:
Ja. Egy minden hájjal megkent meffiózó nem kapva kap az alkaémon, hogy beszervezik, hanem megöngyilkolja magát a háborgó lelke végett. Teljesen életszerű.

2014.11.08. 16:04:52

@retrovírus: Ekkora parasztot is ritkán találni! Te is nyugodtan elhúzhatnál ebből a jobb sorsra érdemes kis országból a p*csába, mindenki örömére.

Humanistának tartom magam, de ilyen hozzászólás olvasása során, elgondolkodom, vajon mit kezdhet egy humanista egy ostoba prosztóval?

Ha művelten válaszolok, nem érted meg, ha trágár módon, akkor meg magam is ócska paraszttá teszem magam. Ha meg nem reagálok, még azt hiszed, egyetértek veled. Hát ez van.

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:05:39

Orbán és Kövér elvágták a torkát, majd odarakták a sínre.

monddazigazatmar 2014.11.08. 16:05:45

@Holden: Weisz Tamás volt valaki. Kb. kismillió szarban volt benne a csávó, ki tudja, hogy hány száz embernek lépett a tyúkszemére, kik féltek, hogy felnyomja őket. Ott nem zárok ki semmit.
Ez a Milán egy súlytalan valaki volt. Egy ember aki felmászott a székházra? Ne viccelj már. Mégis kinek mi lenne az érdeke egy ilyet kinyírni?
Mégis mire kéne beszervezni? Mi az amit még nem mondott el, és nem szabadna?

A saját barátai állítják, hogy depressziós volt. De keress csak összeesküvéselméleteket, ha úgy tetszik. Csak ne csodálkozz ha kiröhögnek

monddazigazatmar 2014.11.08. 16:07:58

@Holden: Na, a juhász a másik fele.
Mekkora tényező volt már! A baloldal összeomlott nélküle.

2014.11.08. 16:08:38

@Tudományos libsizmus: Neked bármilyen furcsa is ez, vannak emberek, akik tudják mi az a lelkiismeret. És ha olyasmivel zsarolják őket, amit a lelkiismeretük már nem tud feldolgozni, bizony menekülhetnek az öngyilkosságba.

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:09:16

Az ilyen segghülyék miatt imádok libsi blogokra járni:)

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:11:40

@Holden:
Ja. A pécsi lányt sem a Péntek nyírta ki, hanem a Pintér, mi?

Holden (törölt) 2014.11.08. 16:12:17

@monddazigazatmar: Nem keresek összeesküvéselméleteket, egyszerűen csak furcsa, az ATV beszélgetés után én erről az emberről nem tudom elhinni, hogy egyszerűen a vonat elé veti magát. Egy búcsúlevél azért maradhatott volna, legalább azért, hogy az ilyen találgatásoknak az elejét vegye. Vagy a barátainak mondhatott volna valamit az öngyilkossági terveiről. Olyan nincs, hogy valaki hirtelen felindulásból lesz öngyilkos.

Holden (törölt) 2014.11.08. 16:13:08

@monddazigazatmar: Nem arról volt szó, hogy mekkora tényező volt, hanem arról, hogy megölték.

Holden (törölt) 2014.11.08. 16:15:16

Én elmondtam mindent, amit akartam, tovább már nem bírom ennyi f*sz Fideszközeli fizetett seggnyaló között.

Adios...

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:17:16

Megölték. Pont. Tisztázza magát Orbán és indíttasson vizsgálatot maga ellen!

2014.11.08. 16:20:42

@Holden: Ez az, tigris, adj nekik! Beindultál rendesen, csak az a baj, hogy nem válaszoltál semmire, se így—se úgy, holott én tényeket soroltam fel, nem gyerekes sértéseket. Primitív figura vagy, dehát mind azok vagytok, ezért is vagytok most olyan népszerűek a magyarok között.

Tudományos libsizmus 2014.11.08. 16:22:11

Egymilliárd dollárban fogadtam volna bárkivel, hogy az lesz a vége, hogy megölette a Fidesz.

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 17:00:50

@Tudományos libsizmus:

És a többit is meg fogják ölni!

És az is biztos, hogy @Orbán Mutyin: lesz a következő, akit meg fognak ölni :)

monddazigazatmar 2014.11.08. 17:03:49

@Holden: TAlán olvasgassál utána a bipoláris zavarnak, meg depressziónak, aztán higyjél dolgokat.
Nincs olyan, hogy hirtelen felindulásból lesz öngyilkos valaki? Hát leginkább csak olyan van. Azokról a bohócokról, akik kéthetente felvagdalják az ereiket talán ne beszélgessünk.
De jogos a lebaszásod, egy búcsúlevél azért maradhatott volna. Ejnye Milán, legközelebb majd írjál!
Egyébként biztos vagyok benne, hogy ha lenne búcsúlevél, akkor abban is lehetne hibát találni, lennének furcsa és gyanús körülmények.

Az a nyomorult juhászt meg elütötte egy öregember. Nem megölték. Baleset. Tudod, évente 400 ember hal meg balesetben az országban - balos, jobbos, közepes, minden féle.
De tényleg legyél nyugodtan paranoiás, majd kiröhögnek

zaza pipi 2014.11.08. 19:06:48

@maxval bircaman hozzászóló:
nekem úgy tűnik, te semmit sem tudsz Jézusról... egy értelmetlen, (ha nem kártékokony) életet élsz.
Sajnállak, de sokkal jobban sajnálom azokat az embereket akik körülötted élnek és élőben kapják ezt a savazást, amit okádsz magadból.
Még nincs késő megváltoznod és ha valóban kereszténynek vallod magad, akkor a szeretet útjára lépned. Az álszentség utálatos az Úr szemében.

Foxtrotty 2014.11.08. 19:58:38

Nem szégyellitek magatokat, még mindig erről vitatkoztok, miközben zajlik a Kossuth téren a "100 milliárdan az adóbevallás ellen" tüntetés 20 résztvevővel?

Látva a tömeget Orbán - miután Svájcból hazafelé a vonatával elgázolta a szegény csávót - most már fogja is a fejét hogy nem retúrt váltott odakint!

Ludovikás Levente 2014.11.08. 20:28:30

@Holden:
József Attiláról se mondta volna senki, pláne hogy közvetlenül a szomorú vég előtt tök optimista naplóbejegyzései voltak

Lehet hogy az ő halála ügyében is Orbán keze tette be a lábát?

Kamilla17 2014.11.09. 09:56:15

@maxval bircaman hozzászóló: Az lenne a keresztény homofóbok gyalázása, hogy felhíja a cikk a figyelmet a meleg emberek sérülékenységére, amit a társadalmi kirekesztettség, negatív megítélésük okoz?
Húha!

Adam Ant 2014.11.09. 21:14:44

Nem értem, hogy mi folyik itt. Egy embernek nem az a legfontosabb tulajdonsága, hogy milyen a szexuális orientációja. Egy ember annyival több ennél. Rózsa Milán kiváló ember volt, szerintem erre emlékezzünk, nyilvánítsuk őszinte részvétünket a gyászoló családnak és hagyjuk már ezt a giccses " szeressük egymást gyerekeket". A másik dolog pedig az, hogy kezdem kimondottan sokallni a haláleseteket mostanában, amely egészen véletlen pontosan napi politikával foglalkozó embereket ér sorozatban.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.11.11. 01:35:06

@chepunk: Sajnos a blogban nem csalódtam. A post sok szempontból támad, másokat felelősnek nevez. Innen pedig úgy érzem a másik oldalnak oka és joga is van ellenvéleményt megfogalmazni.

Milánnal sok dologban nem értenék egyet, amit képviselt túlzásnak tartom. De pont azért érdemelt tiszteletet, mert tűrte a békementes bácsi ellenvéleményét. Tűrt sok mást is. Mert meg sem próbálta gyilkosnak beállítani azt, akinek rossz véleménye van róla.

És úgy gondolom egy szabadságjogokért küzdő aktivista pont attól lesz hiteles, hogy a másik véleményszabadsághoz való jogát is feltétel nélkül tiszteli. Milán ettől volt nagy ember.

És a postban lévő mocskolódás ettől méltatlan az emlékéhez. És tudod úgy gondolom, hogy nem a lenyelt és elfogadott ellenvélemény tesz valakit öngyilkossá többnyire, hanem a folyamatos kudarc élmény. Ha olyan túlzásokért való harcba hajszolják bele, ami csak kudarcélménnyel, kilátástalansággal kecsegtet.

És amikor baj van, a "barátok" továbbra is erre viszik, az ördögöt a falra festve még sötétebb jövőt festenek. És nem tesznek azért, hogy legyen sok sikerélmény, sok pozitív jövőkép.

És ezek a "barátok" a nyílt támadással, stb. akkor amikor a gyász ideje jönne, és a szerettei is láthatják a megemlékezéseket, harcot provokálnak.

Ha az embernek ilyen barátai vannak, akkor nincs szüksége ellenségekre.
süti beállítások módosítása