A 6%-os recept

2014.10.30. 10:14

Légy egy sikeresnek tűnő kormánypárt (MSZP) alapító tagja, majd térségi elnöke, nyerjed meg Őszöd után is az önkormányzati választást. Emeld fel szavadat először a pártban, majd nyíltan, amikor helyi vállalkozók által támogatott párttársaid a 2010-es pánikban egy jobbos kultúrgiccsből élő trianonistát indítanak polgármesterjelöltnekKönnyebbülj meg kicsit, amikor ezek az emberek átlépnek a DK-ba. Mondj nemet a Fidesznek, amikor az finanszírozni szeretné kampányodat. Tűrd, hogy leköpnek az összefogást szajkózók, mert állítólag lefizetett a Fidesz. Finanszírozd így a teljes városi kampányt 70 ezer Ft párttámogatásból. Ne próbáld meg megérteni, hogy a DK miért tett egy egyszer már országos sajtóbotrányt kavaró exbűnözőt a listája éléreRajzolj a jelöltekkel 3000 Ft-nyi aszfaltrajzkrétával párszáz ilyet a választás előtti este szerte a városban a járdákra és a villanyoszlopokra. Tiszteld az átlagosan 6%-ot elérő jelölteket, mert tényleg becsülettel dolgoztak, és tiszteld őket, mert nem csalódottak voltak 12-én este, hanem dacosak.

Dr. Mészáros Gyula, az MSZP Komárom térségi elnökének írása. 

mszp.jpg

Légy egy sikeresnek tűnő kormánypárt (MSZP) alapító tagja, majd térségi elnöke, nyerjed meg Őszöd után is az önkormányzati választást. Emeld fel szavadat először a pártban, majd nyíltan, amikor helyi vállalkozók által támogatott párttársaid a 2010-es pánikban egy jobbos kultúrgiccsből élő trianonistát indítanak polgármesterjelöltnek, az akkor már ellenzéki párt minden anyagi és erkölcsi erőforrását, valamint arcát feláldozva a háromnegyedes vereség oltárán. Bánjad kicsit, hogy pártszerűtlenül a nyilvánossághoz fordultál. Könnyebbülj meg kicsit, amikor ezek az emberek átlépnek a DK-ba. Időközben bosszankodj, hogy a 2010-es választáson (az időközben kilépett párttársaid által támogatott) és képviseletet kapott két embernek semmilyen köze nem volt és nem is lesz az MSZP-hez, ugyanakkor MSZP van nevük alá írva, amikor marhaságokat nyilatkoznak a helyi tévének. Ne lepődj meg, amikor ezek az emberek 2014-ben is elindulnak immár független jelöltként, fene tudja, kinek kedvezve vagy kinek konkurenciát támasztva, és ne kérdezd meg a DK-alapító egykori támogatóikat, hogy akkor mire volt jó ez az egész. Vigyed a pártot négy évig önkormányzati képviselet nélkül, magyarázkodj az egyre kisebb iroda bérbeadójának, hogy miért nem fizeti a pártközpont a bérleti díjat.

2014 őszén ne menj bele előnytelen alkuba az összefogást és győzelmi esélyeket szajkózó egykori párttársaiddal, hiszen akkor még egy ciklus lesz MSZP-s képviselet, megszólalási lehetőség és forrás nélkül. Köss mégis kompromisszumot, hátha van esély: a polgármesterjelölt legyen közös. Majd nézd, hogy farol ki sunyi módon mögületek.

Mondj nemet a Fidesznek, amikor az finanszírozni szeretné kampányodat. Tűrd, hogy leköpnek az összefogást szajkózók, mert állítólag lefizetett a Fidesz. Finanszírozd így a teljes városi kampányt 70 ezer Ft párttámogatásból.

Ne próbáld meg megérteni, hogy a DK miért tett egy egyszer már országos sajtóbotrányt kavaró exbűnözőt a listája élére, akitől Bajnai is elhatárolódott még a 2010-esnagy összeboruláskor. Bánjad kicsit, hogy nem fordultál a nyilvánossághoz. Rökönyödj meg, amikor hallod, hogy a párt első, máig marxista, szintén az egykori párttársak által (még a kilencvenes években partvonalra tett) helyi elnöke is szemedre veti, hogy hibáztál, mert nincs összefogás. Lepődj meg, amikor kiderül, hogy az összefogást szajkózó riválisok a PM logóját jogosulatlanul használták fel, majd tedd szóvá ezt nekik, és hidd el, amikor telefonban azt állítják, hogy írásos engedélyük van a logó használatára. Amikor sajtótájékoztatót tartasz a pártelnököddel, ne említsd a sajtónak az ellopott logó ügyét, mert mégiscsak közös a nyögvenyelős polgármesterjelölt, és különben sem biztos, hogy hazudtak. Bánjad kicsit, hogy nem fordultál a nyilvánossághoz, hiszen persze hazudtak.

Nézd, hogy a bal- és jobboldali versenytársak ingyenkoncerteket szerveznek és Schmuck Andort megszégyenítő népetetéseket tartanak, miközben Te magyarázod pártod jelöltjeinek (talán 1990 óta először van köztük munkanélkülivé lett gyári munkás, anyagi gondokkal küzdő devizahiteles és kisnyugdíjas), hogy kétoldalas szórólap kell, méghozzá színesben ("najó, akkor legyen csak az egyik oldal színes"), hiszen a költségek nagy részét támogatás híján ők fizetik. Nagyítsd fel a pártlogót a plakáton és a szórólapon, miközben mindenki más elrejti azokat, és függetlennek hazudja magát.

Pártelnököd „hogy megy a kampány” kérdésére válaszold, hogy „mint a lengyel hadseregnek ’39 szeptemberében”. Rajzolj a jelöltekkel 3000 Ft-nyi aszfaltrajzkrétával párszáz ilyet a választás előtti este szerte a városban a járdákra és a villanyoszlopokra, majd hallgasd másnap a pletykákat, hogy a Fideszen kívül kinek volt sietős lemosni ezeket.

Tiszteld az átlagosan 6%-ot elérő jelölteket, mert tényleg becsülettel dolgoztak, és tiszteld őket, mert nem csalódottak voltak 12-én este, hanem dacosak. Akiknek Horn Gyula volt az utolsó nagy elnök, és akiket Kiss Péter itthagyott. Mosolyodj el a politikai teljesítményt fontosnak tartó és az MSZP-t hatalomtechnikai gépezetként leíró elemzőkön. Bánd meg ezt a cikket, mert megint le fognak köpni, de tudják meg, hogy a cikkeket nem csak a győztesek írják.

Végül gondolkozz el azon, kikkel is szabad szóba állni.  

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr846833833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.10.30. 13:31:35

Kiegészítés: a bajnais összeborulás nem 2010-ben volt, hanem 14-ben, az említett Kis Görbe-eset 13-ban volt.

Ez érdekes, hogy Gyurcsány azért szállt ki az MSZP-ből, mert az a Boldvai-Puch tengely markában van, ehhez képest ők maguk is kétes alakokkal szövetkeznek. Vágó és Gréczy mit szólnak ehhez?

Zoltán Lukács 2014.11.03. 19:39:53

Kedves Gyula! Légyszi ne minket fárasszá má ezekkel!

Én voltam tag a DK-ban, úgyhogy pontosan tudom, mekkora kupleráj. De Neked akkor sem az a dolgod, hogy őket fingasd. Neked a saját elvtársaidat kellene fingatnod, és nem a neten, hanem a taggyűléseken (vannak még?), és a vezetőségi üléseken, pláne, ha valami főkádár, pardon, főkáder vagy. Téged nem egy rakás szar helyett tettek oda, hanem azért, hogy az MSZP-t győzelemre vezessétek vagy oszlassátok el (fel). Azt meg felejtsd el, hogy a horngyulás vagy akár a kisspéteres (Isten nyugosztalja őket egyébként) nosztalgiák bárhova is vezetnek. Az ő felelősségük is vastagon benne van abban, ami most az MSZP és az ország. Az, hogy már halottak, nem enyhítő körülmény. Mi is azok leszünk előbb-utóbb, ne aggódj emiatt, de én speciel nem várom, hogy engem ezért bárki bármi alól felmentsen.
süti beállítások módosítása