Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kattintásvadász cím következménye a gyors pontosítás kényszere: valójában arról lesz szó, hogy miért jó olyan helyen élni, ahol a melegek merik vállalni másságukat.  Fél éve Berlinben élek, és itt rendszeresen látni olyan párokat, akik nyugodt, félelem nélküli gyengéd érintéssekkel, vagy akár a heteró pároknál szokásos csókkal "árulják el" magukat. Azt gyanítom, hogy ez szorosan összefügg azzal, hogy itt mindenki másnak, mindenki mással is jobb egy városban élni.  Elmondom miért. 

Vay Márton írása. 

steiner.jpg
Kép: Steiner Kristóf, Facebook.

 

Azért, mert az emberek kb 10%-a valamilyen módon vagy mértékben nem heteroszexuális. Ez nem csak azt jelenti, hogy ez a 10 százalék másképp élné szexuális életét, mint ahogy azt a “tőlem nyugodtan csinálhatják, otthon” dumát emlegető okostojások előírják. Hiszen az ő heteroszexualitásuk sem abból áll, hogy otthon kivel fekszenek le, hanem teljes, nyilvánosság előtt is zajló életet élnek azzal, akit szeretnek. 

Kemény gondolatkisérlet elképzelni egy heterónak, hogy milyen lenne a világ fordítva: ha az lenne jó esetben, úgy-ahogy tolerálva, ha otthon, a négy fal között lenne csak heteroszexuális. Nem dőlhetne párjának sorban állás közben, nem teheti ki a fényképet az asztalára, hazudni kéne mindenhol a “lakótársról”, hogy most miért nem ért rá a párja, vagy hogy egyedül él. Minél inkább homofób a közeg, annál több oka van félni, nyomorultul érezni magát. Ez nem kevés: a homoszexuálisok körében jóval nagyobb az öngyilkosság aránya, különösen fiatal korban, amikor kezd nyilvánvalóvá válni a kamasznak: a társadalom nagy része gyűlöli őt. 

De nem ragozom. Ha egy közösség 10%-a kénytelen a legszűkebb környezete kivételével mindenki más előtt rejtőzködni is hazudni, lebukásával kockáztatni barátai, szülei kiátkozását, akkor ott nem csupán ez a 10 százalék lesz boldogtalan és frusztrált. Hiszen a boldogtalan és frusztált emberek családja és barátai is felhősebb homlokkal járnak-kellnek. 

Ha nincs szalonképes és nyíltan agresszív gyűlölet a melegekkel szemben, akkor nem csak ők fogják magukat jobban érezni a világban, hanem mások is. Kikkel tartózkodsz szívesebben egy helyen, kedves olvasó, titkolódzó és boldogtalan, felhős homlokú emberekekkel? Vagy ellenkezőleg?  

Ilyenformán az elfogadás, a barátságosság visszahullik arra is, aki látszólag semmilyen módon nem érintett: ha kevesebb boldogtalan és felhős homlokú emberrel él együtt, akkor hozzá is kedvesebb és barátságosabb lesz a világ. 

Szerencsés mellékhatás, hogy ha nem szólnak be a melegeknek, akkor mindenki másnak minden másért is kevésbé szólnak be.  

Vagyis a világ kicsit jobb. 

Nem mondom, hogy nem kell hozzá kockáztatni (akkor most tényleg egymásba karoló szőrös férfiakat kell néznem?!) - de megéri. 

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr636690993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max val bir ca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 11:02:35

Ez egy súlyos betegség, melynek gyógyírét még nem fedezte fel a tudomány. Sajnos ma már a homoklobbi is hátráltatja a kutatásokat.

Abendsen 2014.09.22. 12:00:16

"Miért jó buzik között lenni?"

Van egy tippem. :DDD

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.09.22. 12:07:04

@max val bir ca:
És, gondolom, hogy neked szent kötelességed, hogy "beteg" embertársaid életét minél jobban megkeserítsd.

Vidéki László 2014.09.22. 12:09:59

@max val bir ca: maxval, bár a lottó ötösömben lennék olyan biztos, mint amilyen biztos voltam benne, hogy te leszel itt az egyik első hozzászóló. Gyanús, hogy mennyire buksz erre a témára. Te óránként lefuttatsz egy kereső motort és ellenőrzöd, hogy van-e új poszt buzi témában? Mulatságos! Ráadásul ez a poszt meglehetősen semmitmondó, tényleg csak azoknak szúrja a szemét, akiknek lételemük a permanens gyűlölködés.

Lásd már be végre, hogy méltatlan hozzád, a zseniális éleslátással megáldott politikai szakíróhoz, hogy ilyesmire pazarolja a tehetségét és a drága idejét! :)))))

P.S.: Karóba húzós Istóczy haverod hol van?

Sexual Harassment Panda 2014.09.22. 12:19:43

Szerintem a búzákat pontosan úgy kell kezelni, mint az összes többi embert.
Két azonos nemű szereti egymást, és az utcán kézenfigva akar enyelegni?
tegye.Ha ne tetszik, nem nézek oda.
Együtt akarnak élni?
Kinek mi köze hozzá?
Össze akarnak házasodni?
Miért ne?Magánügy.
Gyerekvállalás?
Nem tudom mi a helyzet, ha a gyereknek nem lesz attól "baja" hogy egynemű szülők nevelik, miért ne?

Publius Decius Mus 2014.09.22. 12:24:00

Mit kell itt filozofálni, meg erőlködni velük kapcsolatban.

Buzuljanak nyugodtan, csak legyen bennük annyi tolerancia, hogy az emberek kilenc tizedének érzékenysége meg gusztusa is számítson nekik és vizuálisan ne jelenítsék meg közterületen.

Darwin szigorú, ez van.

max val bir ca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 12:26:04

@Lord_Valdez:

Nekünk, keresztényeknek, embertársaink segítése a kötelességünk.

Kaaaroly 2014.09.22. 12:28:32

@max val bir ca: mondanam, hogy google... De tudod mit! Megteszem ezt is neked: en.wikipedia.org/wiki/Homosexual_behavior_in_animals A homoszexualitas sokkal jellemzobb az elovilagban, mint mondjuk az autovezetes, szamitogepezes vagy mondjuk a filmnezes. De azert nyugodtan jellemezd betegsegkent es probald meg meggyogyitani. Idiota!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.09.22. 12:34:03

@max val bir ca:
Ezek szerint egyetértesz a poszttal. Azaz olyan környezet kell teremteni, ahol jól érezhetik magukat.

Vidéki László 2014.09.22. 12:34:18

@Kaaaroly: maxvalnál ezzel nem mégy semmire. Egyrészt a korábbi hozzászólásaiból egyértelmű, hogy semmi tárgyi tudása nincs ebben a kérdésben. Másrészt pedig majd a rá jellemző nemes egyszerűséggel ideböffent egy tőmondatot, valami olyasmit, hogy "a wikipédiát is a homoklobbi szerkeszti".

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 12:43:42

@Lord_Valdez:

Nem. Meg kell értetni velük, hogy önrontó életmódot folytatnak.

Köves D. Gábor 2014.09.22. 12:50:07

Szabadságot a buziknak és ne feletkezzünk el az elnyomott koprofíliás kisebbségről sem. Világszerte a népesség közel egy százaléka koprofíliás, azaz szexuális izgalmat vált ki benne a székletben turkálás, parnerén szétkenés, az ürülék szagolgatása. Nálunk felvilágosultabb országokban senki nem háborodik fel, ha egy parkban egy pár (hetero, homo, leszbikus, transznemű vagy mókusofil) a füvön heverészve az egyik a másik fölé hajol, elégedetten a hasára szarik, aztán bennsőségesen szétcsapkodja a vietnami papucsával. Bezzeg minálunk, ha hasonló történne, akkor csak úgy záporoznának feléjük többségi társadalom korlátolt egyedeitől a gyűlölködő, kirekesztő megnyilvánulások. Micsoda reménytelenül mucsai országban élünk!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.09.22. 13:03:09

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Tehát, akkor most el kell nyomni őket (természetesen a saját érdekükben), vagy sem?

bunk0 2014.09.22. 13:04:01

ma is tanultam valamit; eddig azt hittem hogy a boldogtalan, felhős homlokú embereket a megélhetési problémák nyomasztják; a munkanélküliség, a törlesztőrészlet meg a bűnözés.

de most megtudtam hogy valójában csak egytől-egyig closeted homokosok.

Mikulka2 2014.09.22. 13:19:51

@max val bir ca: legalább ne hivatkoznál pont a tudományra, ha már ekkora tudománytalan baromságot írsz... :-/

Mikulka2 2014.09.22. 13:23:34

@Publius Decius Mus: az, hogy az emberek 90%-a nem homoszexuális, egyáltalán nem azt jelenti, hogy az emberek 90%-a nem tolerálja a homoszexuálisokat. (többet ma már senkinek nem segítek alapvető logikai ügyekben. elfáradtam.)

IdomitottFoka 2014.09.22. 13:27:30

@max val bir ca: Tekintve, hogy a tudomány szerint nem is betegség, az ellenszer feltalálása rád és wmikire marad.

Mikulka2 2014.09.22. 13:28:04

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

"Nekünk, keresztényeknek, embertársaink segítése a kötelességünk."

"Meg kell értetni velük, hogy önrontó életmódot folytatnak."

azzal segítenél a legtöbbet, ha nem te akarnád megmondani másoknak, hogy számukra mi az önrontó. minden ember érzi, hogyan érzi jól saját magát. aki ebbe bele akar szólni (ahogyan te), az nem hogy segíti, hanem éppen árt az embertársainak. ezt pedig mint nagy keresztény te sem akarhatod.

Mikulka2 2014.09.22. 13:29:53

@Köves D. Gábor: a hozzászólásodban egyenlőségjelet teszel emberi lények és a szar közé. ha valami, akkor ez mucsai megnyilvánulás volt.

sas70 2014.09.22. 13:30:15

-Kapd be a faszom!
-Nem békülök!

Zöld_Dani 2014.09.22. 13:37:01

@max val bir ca: A te (állítólagos) kereszténységedre hivatkozva beleszólni más párválasztásába olyan, mint ha azért ugatnék bele a csokifogyasztásodba mert én diétázom.
Nem megy.

Tudományos libsizmus 2014.09.22. 13:37:07

Korszerű. Feminista. Aktív. Zöld. Azt a kurva életbe.

Istóczy Győző · http://kuruc.info 2014.09.22. 13:52:00

@Köves D. Gábor:

Igen, jól írod. Sajnos nálunk ma még az az álláspont uralkodik, hogy csak négy fal között illik szarni, hugyozni. Nem csoda, hogy ilyen feszültek az emberek. Én legalább az aluljárókban megengedném, hogy lehessen szabadon szarni, szarszexelni. A dekriminalizáció kevés, a teljes legalizáció kell legyen a végső cél. Nem nyomhatja el a többség a kisebbséget!

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.22. 13:52:12

@max val bir ca:

a túlsúly is súlyos betegség, és ellenszere is van.
ugye?

Alick 2014.09.22. 14:10:59

@max val bir ca: "Nekünk, keresztényeknek, embertársaink segítése a kötelességünk."

Ha kérik a segítséget...

Alick 2014.09.22. 14:15:33

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

Laura Schessinger egy amerikai rádiós műsorvezető, aki egy lelki tanácsadó műsort vezet. Nemrég, mint buzgó keresztyén azt mondta, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, "MERT" Mózes harmadik könyve (A léviták egyházi szolgálatáról) [3 Móz. 18,22] szerint utálatos az.
Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

Kedves Laura doktor!

Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza. Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem [3 Móz. 18,22]-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának. Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

a) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom a [3 Móz. 1,9] illetve a [3 Móz. 1,17]-ból, hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

b) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt [2 Móz. 21,7] megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

c) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van [3 Móz. 15,19-24]. A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.

d) [3 Móz. 25,4 4] kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

e) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. [2 Móz. 35,2] világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

f) Az egyik barátom szerint, az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne [3 Móz. 11,10] nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?

g) [3 Móz. 21,2 0] szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

h) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez [3 Móz. 19,27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

i) [3 Móz. 11,8 ]-ból tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

j) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti [3 Móz. 19,19]-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet [3 Móz. 24,16], hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak [3 Móz. 20,14]?

Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben. Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.

Mikulka2 2014.09.22. 14:44:57

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
te mindig olyasmire hivatkozol, amihez jól láthatóan közöd sincs. hol Istenre, hol a tudományra, stb. nem hatalmazott fel téged Isten, hogy rá hivatkozz.

randomuser1 2014.09.22. 15:12:11

buzik közt lenni nagyon jó, ha a közösség része egy, vagy akár több nimfomániás úrhölgy is....
minden más esetben tökéletesen irreleváns, kikitdug otthon vagy a tárgyalóban

___________________________ (törölt) 2014.09.22. 15:25:16

Először a rövidebb témát: én Bécset ismerem, nem Berlint, de két dolgot tudni kell, a "polkorrekt" tolerancia nem egyenlő az általános toleranciával, tehát ugyanúgy hajlamosak az emberek - és sokkal inkább, mint Pesten - intoleránsak lenni, ha mondjuk zárási idő után 1 perccel érsz egy boltba, pont tegnap járt le bérleted, vagy nyíllal szemben vezetsz a pláza parkolójában, valami hasonlóan kretén szabályt pont kissé rugalmasabban sikerül értelmezned. Nekünk, heteróknak, nem feltételnül érződik ám ez a germán kultúra olyan marha toleránsnak, mert megfojt ez a "szabál, az szabál" mentalitás. Vidékieknek jobban megy, de nekünk, tipikus "pesti csibészeknek", aki a "záróvonal nem kerítés" mentalitásában nőtt fel, abszolút nem toleráns a szabályfetisizáló germán kultúra.

(Érdekes egyébként, hogy hazánkban inkább a liberális ember hajlamos szabályorientált lenni, és a konzervatív hajlamosabb inkább a személyes döntésre-belátásra alapozni.)

A másik dolog, hogy a legtöbb modern városban - heteró ember számára - a tolerancia vagy intolerancia kérdésénél sokkal fájóbb a közömbösség problémája, hogy már egy éve laksz valahol, de még egy szomszéddal sem ittál meg egy kávét.

Azt akarom ebből kihozni, hogy heteró ember számára a "nem akarok haverkodni veled, de jól letoszlak, ha valami debil szabályt nem tartasz be" germán városok nem érződnek toleránsnak, attól még, hogy pár polkorrekt toleranciaszabályt betartanaka.

A nagyobb témáról a köv. kommentben.

___________________________ (törölt) 2014.09.22. 15:37:51

Sok konzervatívhoz hasonlóan nekem is a homárok az a bonyolult kérdés, amivel nem tudok pontosan mit kezdeni: nagyon bunkó lenni nem akarok, de túl toleráns sem. Megmagyarázni sem tudom teljesen pontosan, inkább ösztön, de ez meg zavar, mert nem szoktam embereket pusztán csak ösztönből valamilyen formában hát rossznak tartani, többnyire azért átgondoltabban. Szóval ez a se lenyelni, se kiköpni, nehezen feldolgozható probléma esete.

Szerintem a legvalószínűbb megoldás az lesz, hogy a melegek egy mélyebb problémakörnek inkább csak tünetei. Kicsit olyan, mintha egy gégerákos embertől undort kapnál, és közben azt gondolnád, hogy az igazi probléma a dohánylobbi, nem ő. Valahogy így. Ő inkább sajnálatot érdemelne.

Valahogy úgy képzelem a dolgot, hogy két mélyebb dolog változhatott meg, az egyik a nemi szerepek eltűnése, az uniszex emberek kialakulása, a másik pedig a nemiség és a szerelem társadalmi és spirituális és egyéb szerepének csökkenése, gyakorlatilag a szimpla nemi és romantikus vággyá alakulása.

Azt látom az értelmiségi fiatalokon, hogy annyira uniszex a stílusuk és hozzállásuk, hogy a tipikus melegek alig-alig különböznek tőlül, ezért is toleránsak velük. Nincs bennük az a fajta Clint Eastwood-i domináns, szigorú, kihívó, uralkodó férfiasság. Amerikában most ezen a srácon röhögnek a jobbos körökben, hogy mennyire férfiatlan: www.politico.com/magazine/story/2013/12/opinion-rich-lowry-obamacare-affordable-care-act-pajama-boy-an-insufferable-man-child-101304.html igen, az, de ma egy 20 éves művészettörténész esetében már-már normálisnak számít ez, miért is lenne bajuk a melegekkel tehát? Ahol már nem kell férfinak és nőnek lenni, oda a melegek is könnyen beilleszkednek.

A másik sztori, hogy 700 éve az arranged marriage világában nem volt szükség romantikára és testi vonzalomra ahhoz, hogy a szülők által összeadott fiatalok mégis élethossziglan tartó házasságban szoros szövetségesi viszonyt alakítsanak ki, szövetség a jövőért, a gyerekekért, a dinasztia folytatásáért. Utána feltalálták a szabadon választott, így már romantikusabb és nemi vágyon IS alapuló házasság fogalmát, majd utána az előző, a szövetségi jelleg eltűnt belőle, és maradt csak a romantika és csak a szex. És ezen a ponton vált tökmindeggyé, hogy eltérő vagy ellenekző neműek-e.

Azt akarom ebből kihozni, hogy amikor uniszex emberek csak romantikán és vonzalmon alapuló, társadalmi kötelességérzettől és szereptől elválasztott partnerkapcsolatokat folytatnak, akkor tényleg tökmindegy a nemük, és ettől fogadják el az értelmiségi fiatalok a melegeket.

A másik oldalon viszont nekem nem jó eséllyel nem magukkal a melegekkel van bajom, hanem pontosan ezzel a két folyamattal, aminek ők a tünetei, nevezetesen az uniszex emberekkel, a finom női és domináns férfi pólus eltűnésével, és a személyes élvezeten túlmutató kapcsolatok pl. "továbbvinni a család nevét" eltűnésével.

Végső soron azért váltak elfogadottá értelmiségi körökben a melegek, mert egypár dolog tökmindegy lett, nekem meg nem is annyira a melegekkel van a bajom, hanem azzal, hogy azok a dolgok bizony nem tökmindegyek.

2014.09.22. 15:39:42

@Shenpen: Jól értem a logikai szálat, hogy a germán és a hetero fogalom elkülöníthető entitásokat jelöl, amelyek nem fedik egymást?:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.09.22. 15:51:16

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Te hogy viseled, amikor megpróbálják felnyitni a szemedet? Amikor felhívják a figyelmedet arra, hogy a vallási fanatizmus nem csak nevetséges, de időnként káros is?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.09.22. 16:00:10

@IdomitottFoka:
"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!" :)

2014.09.22. 16:01:33

@Shenpen: Felsoroltál jópár sztereotípiát, amiknek semmi közük nincs a valósághoz. PC beszéd ide vagy oda, magánügy az öltözködés, kézenfogva sétálás stb, meg az unisex viselet is. Más kérdés, hogy szimpatikus vagy nem. A másik hülyeség, anno a hellén világban majdnem minden férfinak volt homo kapcsolata élete során, és azt nem mondhatod hogy a perzsa sereget 300 unisex, metrosexuális értelmiségi fiatal tartóztatta fel... :DDD
Vagy Maraton esetében:)

És itt van egy fotó tipikus, nyugati értelmiségi fiatalokról, sem Clint Eastwood sem unisex fiatal nincs köztük, normál átlagemberek:

medicine.yale.edu/mdphd/500_161459_START6.jpg

___________________________ (törölt) 2014.09.22. 16:22:03

@dr kotász:

A fotó nekem nagyon is uniszex, talán egyedül a kopasz fekete srácból lehetne még egy féléves MMA edzőtáborral férfit faragni, a többiből aligha :)

Tökre nem jön át rajtuk a férfiasságra jellemző tartás, önfegyelem.

Az ógörög és római legendát egyszer és mindenkorra le kéne lőni. Teljesen más kategória volt. Röviden és egyszerűen: felnőtt, szabad férfi polgárt ugyanúgy férfiszerepbe (domináns, azaz behatoló) tett, mint utána bármelyik másik kultúra, annyi volt a különbség, hogy a fiatal fiúkat és a rabszolgákat betolták egy női (szubmisszív, behatolt) szerepbe. Ennyi. Ettől még az a kultúra nagyon is macsó volt: en.wikipedia.org/wiki/Malakia gyakorlatilag az ifjúkor elmúltávan kötelező volt előlépniük egy domináns-macsó szerepkörbe.

Pár száz évvel később Caesart Bithünia királynéjának, mert oda küldték követségbe fiatalon, és le is feküdt a királlyal, de az volt a baj, hogy a passzív szerepkörben: úgy voltak vele, hogy ha a római nemes a kisebb népek királyaiból kislányt csinál, az persze remek dolog, de hogy ő legyen a király kislánya, na az nem :) Tehát a kérdés, ugyanúgy mint most, nem arról szólt, hogy egy kapcsolatban eltérőek-e a nemek, hanem hogy bevállalhat-e egy férfi szubmisszív, passzív szerepet? És végül is ma is ez a kérdés, és itt jön a képbe, hogy a nem férfias, azaz passzív-undomináns körökben ezért elfogadottabb a dolog.

Ezenkívül a mai kultúrát illeti, nem sztereotípiákról van szó, de ezt nehéz elmagyarázni azoknak, akik alapvetően individualisták. Én nem vagyok az. Az individualistát az érdekli, hogy az egyének milyenek, a sztereotípia pedig egyénekről szóló általánosítás. Én viszont mint nem individualista nem is egyéni értelemeben értem: nekem léteznek közösségek is, saját attribútumokkal, és teljesen egyértelmű, hogy gay szubkultúrának és közösségnek van egy kevéssé macsó vibe-ja. Ez nem az egyénekre vonatkozó sztereotípia, ettől még az egyének eltérhetnek. Engem az egyének kevésbé érdekelnek, őszintén szólva. Kevésbé visznek közelebb a világ megértéséhez...

a gondolkodó maxval 2014.09.22. 16:27:29

@Alick:

Súlyosan téves gondolkozás ez. A zsidó szabályokat Isten eltörölte, így ezekre hivatkozni egyet jelent: a téma totális nem ismerését.

___________________________ (törölt) 2014.09.22. 16:29:22

@dr kotász: nem, csak szerintem megint fogalmazásgátlót szedtem dévitamin helyett. Azt akartam volna valahogy kifejezni, hogy ez a PC tolerancia nem folyik át - a szerző állításával szemben - egyéb toleranciába, például a kisebb szabályszegések elfogadásába ill. rugalmasan értelmezésébe. Elég jól beszélek németül, de nem ismerek olyan kifejezést, amibe át lehetne ültetni a pesti "megoldjuk" jelentésárnyalatait. Tehát amikor valamilyen szolgáltatást igénybeveszünk, extra igényekkel, és azt felelik, hogy "megoldható", ami valami olyasmit jelent, hogy hát elvileg nem lehet, elvileg nincs ilyen, nincs az árlistában, nem is tanítottak rá, hogy hogyan kell csinálni, meg felelősséget sem igazán vállalunk érte, de mindegy, mert majd valahogy megcsináljuk, majd valahogy kiszámlázzuk, és ha nagyon rosszul sikerül, jó eséllyel valahogy még meg is javítjuk, kábé. Na, ilyen nincs, ezért nincs is szó rá, a germán kultúrában ez ott megállt, hogy ha elvileg nem lehet, akkor nem lehet. Pedig, szerintem, nekem, az életben inkább az ilyenféle tolerancia fontos és hasznos.

randomuser1 2014.09.22. 16:31:36

@Shenpen: régen is voltak buzik, és a zsidókersztény erkölcshoz igazodva nem nagyon adták ennek jelét, h arányaiban kevesebben votlak-e a populáció egészére nézvést, ez nagyon fontos kérdés a jövőnket illetően.

randomuser1 2014.09.22. 16:34:00

@a gondolkodó maxval: birka, rájöttem, te az utolsó idők egyik jele vagy, miről a jelenések könyve beszélt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.09.22. 16:35:11

Bocs,de ha valaki amúgy jó ember de ez meghaladja az ingerküszöbét azzal mi van?
Tököm tele,hogy csak a másság elfogadását tartják a tolerancia mércéjének.
Semmi köze az anyagiakhoz az ottani élet minőségének ugye.
Meg hogy fogadhassanak örökbe gyereket,mert a homoszexuálisok is normál szülők gyerekeikből lesznek.
Ja.A legtöbb balesetet,meg a józan vezetők okozzák.

2014.09.22. 16:35:53

@Shenpen: A harcművészet nem szükséges ahhoz hogy valaki férfi legyen. Pontosabban a férfiasságnak nagyon sok aspektusa van, és a külső megjelenés nagyon kis szelet. A Kokushikan egyetemen pl nehezen találnál úgynevezett "macsó" típust, pedig ott igazán férfias képzést kapnak. Európai ember ott az első edzéseken rendszerint elhányja magát. Másik fontos dolog, a harcművészet fontos eleme az alázat. Ez a macsóskodás amit próbálsz eladni, nem az. Nehéz és rögös az út az emberré válásig, azután jön a férfiasság:)

Alick 2014.09.22. 16:53:21

@a gondolkodó maxval: idézd be, hogy az Ószövetségen túl, kifejezett szavakkal hol kárhoztatja a Biblia a homoszexualitást!

Arra már gondolni sem merek, hogy Jézus és a (férfi)tanítványai - a Könyvben leírtakon túl - mit csinálhattak még egymás között a getszemáni kertben.
:)

Alick 2014.09.22. 16:55:26

És persze társaloghatnánk a perverz pápákról (pl. VI. Sándor) és más magas egyházi méltóságokról is...

no_successful2 2014.09.22. 16:58:57

Isten tudja, erről mindig vita lesz szerintem. Már hogy mi fér bele.

Mindenesetre ha elfogadjuk azt, hogy nyilvános helyen nem mutogatjuk a nemi szervünket, (miért ? mert az sokakat megbotránkoztat) akkor miért kellene elfogadni azt, hogy két azonos nemű csókolózzon nyilvánosan (ami szintén sokakat megbotránkoztat). Sétáltatom mondjuk a kiskorú gyerekemet, aztán belebotlunk egy "pár"-ba akik egymás manduláját keresik a nyelvükkel. Naná, hogy a gyerek megkérdezi, hogy az a két bácsi mit csinál ?

Ugyan ezen okból ellenzem, a homokosok gyerekvállalását is.
Az nem érv sztem, hogy az állatvilágban is előfordul. Előfordulnak pl. daganatos betegségek is az állatvilágban, de ettől az még betegség.

Alick 2014.09.22. 17:03:19

@Shenpen: "a kopasz fekete srácból lehetne még egy féléves MMA edzőtáborral férfit faragni"

Nem a testalkaton múlik a férfias viselkedés, a mai keleti K und K alapállású (Korán + Kalasnyikov), vékonyabb testalkatú szakállas férfiak sokkal testhezállóbban képesek eljátszani a harcos szerepét. :)

2014.09.22. 17:25:26

@Alick: A reneszánsz pápák belső körben nem is vettek tudomást a kereszténységről. Legfeljebb a diplomáciában volt jelen, és a szertartásokban. Saját vallásként a neoplatonizmust választották és a régi isteneknek is volt szerepük. Hogy mi lehet az alapja a logikátlan, kérdőjeles keresztény normáknak... a Szent Ágoston féle remeték fennmaradt írásainak biztosan sokat köszönhetünk, nem normális dolog a sivatagban egyedül küzdeni a hormonok ellen.

maxval az elmélkedő birca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 17:52:23

Nagypn nehéz hozzászólni, mert a kőkemény cenzor sorra tiltja le a nickeket. Ez mire jó?

Gergely_it · http://gergo.me 2014.09.22. 17:54:00

@Shenpen: mintha a homoszexualitás és annak elfogadása újkori jelenség lenne... a nemi és társadalmi szerepekkel tisztában levő, harcos férfi-ideált valló görögöknél és rómaiaknál is elfogadott volt (egyedül a férfi prostitóció nem). Ahogyan a szabad választáson alapuló házasság sem a moderni idők vagy Európa vívmánya. Szóval az érvelés, szerintem, nem áll nagyon biztos alapokon.

Ami meg a clint-eastwood-os, férfias, domináns férfiakat illeti... Sok meleg elnőiesül, ez igaz, de sok nem, és hidd el, jó pár Clint Eastwood-ot találni közöttük, akik akként viselkednek a kapcsolatban, a társadalomban (és mellékesen az ágyban is).

Remélem, hogy "értelmiségi körökben" azért váltal elfogadottá a melegek, mert az emberiség lassan-lassan érettebbő válik, és megérti, hogy amíg valaki a bőrszínével, faji hovatartozásával, szexuális irányultságával nem árt önmagának, másoknak, a társadalomnak, addig semmi, isteni vagy emberi jog, nem ad alapot hátrányos megkülönböztetésükre.Ha egy férfi férfit szeret, vele él és hozzá hűséges, kettőjükön kívül ehhez kinek mi köze van? Miben károsít ez bárkit is?

Valaki azt írta, "ha nem tetszik, ne nézz oda" - ez igaz, de csak részben. Inkább ha valami nem tetszik (nem rólad beszélek, általánosságban), inkább az ember gondolkodjon el: bennem hány hiányosságot, jellemhibát, tökéletlenséget fogadnak el az emberek... És ami nekem nem tetszik, miért nem tetszik? Árt nekem? És a "nem tetszik" már elég alap és érv a kirekesztésre, csúfolódásra, megbélyegzésre, esetleg fizikai bántalmazásra? Miért nem lehet egy normális világon munkálkodni, ahol mindenki a közjóért, önmaga és a másik boldogulásáért tevékenykedik. Munkahelyen "macsó férfiak" röhögnek a "buzikon", mintha valami szégyen lenne az... közben talán munka után, mielőtt még hazamennének a gyerekkel ordibálni, valami prostival még megcsalják az asszonyt...

@max val bir ca: kérlek, ne nyilatkozz, nemhogy Isten, de még a keresztények nevében sem. Van sok keresztény közösség, amely hivatalosan is elfogadja a melegeket. Még Róma is eljutott odáig, hogy Ferenc pápa szerint, ha ők Istent keresik, ki vagyok én, hogy megítéljem őket? A Szentírásban Jézus soha szóba sem hozta a homoszexualitást, az Ószövetség (mint az egyik fenti, igen szellemes hozzászolás megértette) hatályát veszítette, legalább is, ami a törvényi előírásokat illeti. Az Újövetségben pedig a hivatkozott páli kifejezés "arsenokoitai" annyira nem világos (maga az apostol alkotta ezt az új szót, legalább is előtte senki nem használta, ráadásul nőnemben használja...), hogy nem lehet alap semmire.Ezer és egy világos görög kifejezés volt a homoszexualitásra, miért nem használ közülük egyet sem az Újszövetség? A római levél arról ír, hogy "már megkapták büntetésüket" - vagyis Pál kicsit "lenézi őket", nekik már az büntetés önmagában, hogy férfiakkal hálnak. De mást nem mond róla.

És még egy apró érdekesség: Jézus azt mondja, vannak, akik születésüktől fogva "eunuchok", képtelenek a házaséletre. Alexandriai Kelemen egyházatya értelmezésében Jézus szavai a homoszexuálisokra (is) utalnak - anélkül, hogy elítélné őket.

Gergő - gergo.me

maxval az elmélkedő birca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 17:59:17

@Gergely_it:

"Van sok keresztény közösség, amely hivatalosan is elfogadja a melegeket."

Álkeresztények vannak, ez tény.

A homoszexualizmust "elfogadó" keresztény kb. olyan mint a filoszemita náci vagy a kapitalizmust éljenző kommunista vagy a húsevő vegetáriánus.

Gergely_it · http://gergo.me 2014.09.22. 18:00:59

@no_successful2: Pár évtizede az is megbotránkoztatta az embereket, ha egy fekete férfi és egy fehér nő csókolózott. Ezek szerint jobban tették volna, ha nem teszik, mert sokak szemét , ingerköszöbét bántotta? Kár volt a faji egyenlőségért harcolni?

Igazán nem értem, hogy a nemi szervek mutogatásától hogy lehet logikailag eljutni egy utcai csókig... És hogy akkor mi a különbség egy férfi-férfi csók (intim aktus) és egy férfi-női csók (intim aktus) között: nyilvánosság elé tartozik-e vagy sem. Ha az egyik igen, a másik miért nem?

Gergely_it · http://gergo.me 2014.09.22. 18:02:53

@maxval az elmélkedő birca: jó érvek. Igen jó érvek. Most el is hallgatok egy kicsit, hogy jól átgondoljam őket...

randomuser1 2014.09.22. 18:15:55

@Gergely_it: nézd, ha már hiszel egy tökéletesen zárt, önigazoló őskori teremtésmítoszban, fogadd el, abban a szabályrendszerben a homoszexualitás nem elfogadott.

Gergely_it · http://gergo.me 2014.09.22. 18:23:35

@Emmanuel Goldstein: pedig az, legalább is az anglikán közösségben. Amúgy is létezik szövegkritika és hermeneutika.

randomuser1 2014.09.22. 18:34:57

@Gergely_it: kérlek, ez a te dolgod, csak felhívtam a figyelmedet, h szövegszinten van benne, semmi allegorizmus, aztán meg nem is az én dolgom másokat megítélni.

_mоst_ 2014.09.22. 18:57:50

Én is merem vállalni másságomat, bár nem régóta

gombosg 2014.09.22. 18:59:12

@maxval az elmélkedő birca:
Én továbbra sem tudom összeegyeztetni a kereszténységet (megváltásba vetett hit, Jézus tanításainak követése, tehát NEM a templomi vallásgyakorlásra és a bigott puffogásra gondolok most) és bizonyos embercsoportok gyűlöletét és tűzzel-vassal történő üldözését.

Vagy te most úgy vagy keresztény, ahogy a középkori inkvizítorok és a tömegeket internáló nácik nevezték magukat annak?

gombosg 2014.09.22. 19:01:43

@_mоst_:
Én külföldön járva sokkal több LGBT emberrel találkoztam. Bennem is felmerült már a kérdés, hogy itt Magyarországon ismerőseim, barátaim közül kik rejtőzködők, akik maguk vagy mások előtt nem vállalják ezt fel?

Ez olyan, mint mikor a Dubaiból jövő muszlim srác kifejtette nekem, hogy "márpedig náluk nincsenek melegek. De egyáltalán." Persze, ha börtönbüntetés jár érte...

maxval az elmélkedő birca · http://maxval.co.nr 2014.09.22. 19:01:50

@gombosg:

Nem kell üldözni senkit. Csak a bűnt kell.

üres jelölő 2014.09.22. 19:54:00

Nekem buziként az a bajom a ránk használt pejoratív szavak használatával jópofizni próbáló "ally"-okkal, hogy érződik ezen az egészen: jó liberálisként mindenkivel jóban akarnak lenni. Ír egy melegbarát cikket, ezt gyorsan ellensúlyozni kell azzal, hogy buzizik egyet mindjárt a címben. A buzik se panaszkodhatnak, de a homofób heteró pajtások felé is ki lett kacsintva, hogy "én azért nem vagyok ilyen polkorrekt izé, nem a buzik írják a szótáramat, hordom a sportcipőt meg a háromnegyedes undorító színű nadrágot, akárcsak ti, nyugi. Piacérzék, na.

Meg az is milyen már, hogy arra húzzátok fel az érveléseteket, hogy A TÖBBIEKNEK miért lesz jobb, ha egy marginalizált csoport helyzete javul. Látszik, hogy a liberális humanisták számára mi mégsem vagyunk azért _annyira_ emberek.

Szelid sunmalac 2014.09.22. 20:08:52

@Shenpen: Talan nem teljesen erted mi a lenyege a szabalykovetesnek. Nem a guzsbakotes, es nem az, hogy a pesti vaganygyerek mivoltodban vegzaljanak. Egesz egyszeruen a szabalyokat megprobaljak az elethez es a lakossag igenyeihez igazitani es azok szerint meghozni. Szemben a magyar szabalyokkal, ahol pl. az ut megjavitasa helyett kibasznak egy huszas tablat, aztan jol elbujnak a rendorok a kovetkezo bokorban. Azoknal a mocskos germanoknal ha zoldre valt a lampa, akkor te korulnezes nelkul is atmehetnel, mert nem fognak elutni. Mivel a lakossag nagy resze betartja a szabalyokat, ezert pl. pontosan tudod, hogy a szolgaltatasokert szamlat kapsz, es azt az adobevallasodkor visszaigenyelheted. Mo.-n meg szarnak a fejedre. Sokkal egyszerubb azokkal a rohadt szabalyokkal, csak te nem ezen szocializalodtal, hogy kenyelmes legyen az eleted.

Zöld_Dani 2014.09.22. 22:22:04

@üres jelölő: Én nem érzem pejoratívnak. Nyilván ha egy jobbikos mondja, akkor sértő szándékkal teszi, de egy csomó meleget ismerek, aki használja ezt a szót, és ez egy értelmes módja a szavak "visszafoglalásának". A vonatmániások használják magukra a vonatbuzulás igét, és amikor kövirózsát gyűjtöttem, tök normális volt, hogy kövirózsabuzi voltam.

[c] 2014.09.22. 22:39:22

@Publius Decius Mus: Jó, de akkor a pókhasú, izzadt disznók meg a retkeskörmű marikák se.

üres jelölő 2014.09.22. 22:47:20

@Zöld_Dani: "egy csomó meleget ismerek, aki használja ezt a szót"

Az más.

GreatMoe 2014.09.23. 09:53:40

@max val bir ca: Te sem leszel már ennél hülyébb és felszínesebb.

Használd már azt a kurva google-t és keresd már fel mit a jelent a betegség fogalma te szerencsétlen troll. :D

GreatMoe 2014.09.23. 09:58:09

@Zöld_Dani: Egyetértek nem a szavakon kell lovagolni, hanem a szándékon.

Bár nem nehéz észrevenni, hogy idehaza a felszínesség reneszánszát éljük.

A műhazafiasságtól kezdve a műmagyarkodáson át az álszentséggel bezárólag egy ostoba pátoszfelhőben ring az ország nagy része.

Én is amellett vagyok, hogy ne kelljen félni a szavaktól, de a demagógiát és a negatív szándékot minden eszközzel röhej tárgyává és megalázás tárgyává kell tenni.

(Jelenleg épp fordítva működik valamiért a rendszer)

GreatMoe 2014.09.23. 09:59:53

@üres jelölő: Túl sok általánosítás... Csak a szerzőt fikázd. Ehhez a cikkhez nincs köze a többi liberálisnak, akiket egy kalap alá veszel egy általad megálmodott kategóriába.

GreatMoe 2014.09.23. 10:13:24

@max gondolkodó val birca:
Támaszd alá, legalább egy érvvel. Attól még nem lesz irreleváns egy szöveg, hogy a kis fejedben azt súgja egy zavart hang. :D

max gondolkodó val birca 2014.09.23. 10:18:29

@GreatMoe:

Nagyon nehéz itt vitázni, mert folyamatos törlés van.

GreatMoe 2014.09.23. 11:35:21

@max gondolkodó val birca: Ja persze, a "gonoszok", megakadályozzák,hogy felszínes sértegetésen kívül esetleg alátámaszd a mondandódat... :D

max gondolkodó val birca 2014.09.23. 11:37:10

@GreatMoe:

Fordulj gondoddal a blog szerkesztőjéhez.

GreatMoe 2014.09.23. 11:47:10

@max gondolkodó val birca: Nem nekem van gondom a szerkesztőkkel idióta, hanem te hisztizel és képzelsz be nem létező ellenségeket.

Támaszd alá érvekkel a hülye óvodás szintű vádjaidat és ne csak kapálózz a fikázások közt...

max gondolkodó val birca 2014.09.23. 12:04:11

@GreatMoe:

Leírtam minden lényegeset. Ha konkrét kérdésed van, szólj.

GreatMoe 2014.09.23. 12:42:02

@max gondolkodó val birca: Semmi mást nem teszek, mint konkrét kérdésekre kérem tőled a választ... Te vagy az aki kitér mindenféle mumusra hivatkozva.

De látom, nehezen megy a szövegértés...

Arra utaltál, hogy szerinted súlyos betegség a homoszexualitás.

Támaszd alá az érveiddel. (MErt mint már említettem jó pár évtizede nem szerepel a homoszexualitás a betegségek jegyzékében, pláne nem a súlyosban)

Szóval, most csak vagy a frusztrációidat vetíted ki, vagy csak nem vagy tájékozottt a betegségek témakörében.

Ha más véleményed van a témában szívesen hallom. (És kérlek ne gyere megint a vaskori mesekönyvvel meg a beszélő kígyóval mert az annyira óvodás szint, hogy az intellektuálisan már sértő... mellesleg a betegségekhez a bibliának meg a moralitásnak semmi köze sincs)

Szóval hallgatom. Itt vannak a konkrét kérdések. Nálad a labda.

max gondolkodó val birca 2014.09.23. 12:48:15

@GreatMoe:

Természetellenes perverzió és bűn. Rombolja a testet és a lelket. Ezért súlyos betegség.

GreatMoe 2014.09.23. 13:15:59

@max gondolkodó val birca: Na ne bassz! Ezt melyik orvosi diplomád megszerzése után kaptad? :D :D

Rohadt szánalmas vagy! :D

Az önámítás mestere!

randomuser1 2014.09.23. 13:49:05

maxibirka amúgy egy troll, segghülye,csak kinyilatkoztat konkrétumok nélkül, az igazi maxi legalább nyelvésezti kérdésekben zavarbaejtően precíz volt :)

etikone 2014.09.23. 14:35:34

@max val bir ca: Jajjjj... Te hülye. Te vagy az a típus, aki azt hiszi, hogy a nácik anno ledobták a buzibombát, és azóta "ratyult" meg a fél világ. És nincs rá antidotum. Te naív, suttyó jobber.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.23. 15:14:56

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

"A tudomány nem számít, amikor ellentmond Istennek."

Aztaqrva.
Eddig más témában próbáltam névértéken kezelni az állításaidat, de ezek után ez kizárt.

rerros 2014.09.23. 16:23:12

@Publius Decius Mus:

valszeg azt hiszed, hogy az emberek 9/10-e homofób, de az ilyen megátalkodott homofóbok, mint te, még a homoszexuálisokkal szimpatizáló heteroszexuálisoknál is kevesebben vannak.

@no_successful2:

szóval a te szülői inkompetenciád miatt legyenek egyes párok korlátozva, mások meg ne, mert képtelen vagy a kölködnek elmagyarázni két mondatban egy egyszerű dolgot? (hint: mondd azt neki, amit fiú-lány csóknál mondanál neki)

PannonBoy 2014.09.24. 01:38:40

A rövidke blogbejegyzés óvatosan nyúl a témához, de legalább korrekten. Igaz állítások sorozata.
Tényleg nagyon sok olyan ember van, aki örömét leli a homoszexuális emberek szidalmazásában, ezzel burkolva látens melegségét. De komolyan mit ártott neki?
Nem lenne jobb, ha mindenki boldogabb lenne?

Az a hipotézis, mely szerint a gazdaságilag és társadalmilag stabliabb országok toleránsabbak, igaznak bizonyul. Magyarország valahol a köztes állapotban van, tehát bőven akad még tennivaló.

Számomra az is érdekes, hogy a homofóbia vagy épp a melegekkel kapcsolatos semlegesség nemcsak egy bizonyos társadalmi rétegnél jön elő, hanem a társadalom egészében felfedezhető. Tehát pusztán az, hogy valaki tanultabb, még nem jelenti szükségszerűen, hogy elfogadóbb. Valahol ez pedig az oktatás hiányosságának tudható be, hiszen mondjuk egy diploma mellé a tolerancia úgy elvárt tulajdonság. (Mielőtt valaki nem értené, a tolerancia nem egyenlő a valami szeretetével.)

Biztos mindenkinél vannak olyan dolgok, amikkel kevésbé ért egyet, de mégis tanult ember módjára teszi a megnyilvánulásait. Ez lenne az elvárt. Nem kell szeretni, csupán elfogadni.
Nem értem ebben mi annyira nehéz.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.09.24. 09:57:40

@PannonBoy:

"Nem kell szeretni, csupán elfogadni.
Nem értem ebben mi annyira nehéz."

Az, hogy így olyannal kell megbékélned, ami zavar. Ami ellentmondás. Tehát stresszt okoz, és arra késztet, hogy ellene tegyél, amikor tudsz. Ezért nem beszélek én sosem toleranciáról.
Mivel én nem írtam elő, hogy a szabványemberség része, hogy valaki úgy szexeljen, ahogy én, ezért nincs is mit tolerálnom, mert nincs eltérés. Így nincs stressz se.

Vincenzo6 2015.09.21. 23:36:48

Nem tudom eldönteni, hogy a moralizáló balos a viccesebb, vagy a görcsösen műveltnek látszani akaró. Egy jó tanács: Ami nem megy, azt ne erőltessétek! Vár a gyár, vagy a mező, ott hasznosak lehettek. Egy baloldalinak nem nagyon van helye értelmiségi körökben, mert maga a baloldaliság nem más, mint egy minden racionalitástól elrugaszkodott érzelmi önkielégítés.

csi szi 2015.09.22. 04:11:16

"az emberek kb 10%-a valamilyen módon vagy mértékben nem heteroszexuális"

Erős túlzás, az 5% közelebb lenne az igazsághoz.

Augusta6 2015.09.22. 08:40:27

@csi szi: Hivatalosan 4-10% közötti arány a társadalomban. Azonban sokkal nagyobb azok aránya akik valamilyen formában érintettek, mint akik konkrétan melegnek vallják magukat. Pl Kinsley kutatásaiban a nők 13% számolt be arról, hogy azonos nemmel volt szexuális kapcsolata (orgazmusa) életében, de ettől még nem vallották magukat melegnek. Szóval a 10% lehet helytálló.
süti beállítások módosítása