Kocsis Máté nem Józsefvárosban gondolkodik, hanem egy nyitott, fincsiskedő, laza, fogyasztásbarát milliőben, ahol élni nem egy élet, hanem egy élmény. Pár év és ennek a kerületnek le kell cserélni a nevét is, mert egy bárhol fellelhető, előállítható, megtervezhető tőkefelhő lesz, amelynek sok köze már nincsen saját történelméhez és csak rá jellemző szociális szövetéhez.

Egy józsefvárosi lakos írása.

Emlékszem még gyerekként hallgattam az Animal Cannibals Yozsefváros című számát. Aki már kölyök korában egy kicsivel is több érdeklődést mutatott a valóság iránt, mint Ricsipí és Qka MC, az eleve gondolhatta, hogy Józsefváros távolról sem ennyire fekete-fehér, mint ahogyan azt a két bohóc „rappeli”. Pityinger László VIII. kerületi meséje már közelebb volt ahhoz, amiért érdemes foglalkozni ezzel a városrésszel. Természetesen ebből is hiányzik a Tisztviselő telep, az egykori munkáskolóniák, a Palotanegyed, de aki egy VIII. kerületről szóló 1997-es rapszámban ezeket keresni, az keljen fel inkább Budán. (további vizuális szakirodalom, Salamon András Városlakók c. dokumentumfilmje, C. A. F. B. 91-es nyár c. dala)

„Akkor Józsefváros, ha Józsefváros, akkor »nyócker«. Ha van kifejezés a hazai nyilvánosságban, amely visszavonhatatlanul ártott a budapesti VIII. kerületben élőknek, úgy az a »nyócker«. Egyrészt a kifejezés olyan mértékben romanticizáló, hogy kontextusában már-már nem lehet racionálisan beszélni arról, mi történik a kerületben, mi foglalkoztatja az itt élőket, milyen problémahalmazzal kell megküzdeniük azalatt, míg a nyilvánosság a szegénység szubkultúráját reflexió nélkül romantikussá simítja. Másrészt a kifejezés indokolatlanul kriminalizáló is, ami a nyolcvanas évek vége és kilencvenes évek táján talán indokolt volt, de ma már csak egy elutasításra és feledésre ítélt nyelvi folklór részének kellene lennie. Hiszen a VIII. kerületben olyan változások mentek végbe, amelyekről a stigmatizációt alkalmazók és használók nem is álmodtak vagy nem értesültek.” – írták korábban, egy, a Magdolna negyedről szóló könyv recenziójában, és ma, amikor testközelből figyelhetjük meg a dzsentrifikációt, a városfejlesztésekbe csomagolt kiszorításokat és kriminalizálásokat, még cizelláltabb gondolkodás szükséges a zajló folyamatok megértéséhez. Természetesen nem amellett érvelek, hogy a szociális problémák négyzetre emelése helyette eleve nem jobb a már meglévők visszaszorítása, de nem lehet nem észrevenni, hogy ezek kezelésének módja mögött egy metaüzenet rejlik, mégpedig a kilencvenes évekhez képest jóval nyugodtabb, csendesebb és élhetőbb Józsefváros totális jószefvárostalanítása. Aki járt mostanában a városfejlesztés és átalakítások, majd az azok mintái mentén „előállított” új köztéri szabályozások kerületében, az láthatja: Józsefváros lassan már nem a józsefvárosiaké és a minden városlakoké, hanem a Józsefvárosról tőkeintenzíven és steril módon álmodó hipokritáké.

Ennek egy bizonyossága a Kék Pont körüli politikai és lakossági hangulatkeltés és represszió. Ha még nem tettétek, úgy mindenképpen érdemes megnéznetek a TASZ remek, lokális, „látványos”, okos (nem úgy, mint a telefon) videóját a Józsefvárosban működő Kék Pont kálváriájáról. Sokat tanulna belőle a szűklátókörű helyi Fidesz-KDNP frakció, amely úgy próbálja megoldani a problémát, hogy olyan irányba tereli a drogkérdést, amelynek alapján csak az önkormányzati bőrfotelokból nézve kezelhetőek így a drogfüggők helyzete. A Kék Pont és a TASZ célja az, hogy valóban hatékony megoldást kínáljanak az utcai drogfogyasztással együtt járó helyi és a kerületen túlmutató problémákra, a drogszemétre és a fertőzésekre. A Kék Pont ellen viselt szemléletháborúnak a célja egy kerület és mikrováros sterilizálása, nem át-, hanem szétgondolása a problémáknak, továbbá maga a kiszorítás.

Kocsis Máté és munkatársai célja a határok lebontása, azaz Józsefváros hozzácsatolása a Belvároshoz. Ez a Mikszáth tér és környékén már sikerült, a Palotanegyed tulajdonképpen már az V. kerület része. A kerületvezetők nem Józsefvárosban gondolkodnak, hanem egy nyitott, fincsiskedő, laza, fogyasztásbarát milliő, ahol élni nem egy élet, hanem egy élmény. Pár év és ennek a kerületnek, le kell cserélni a nevét is, mert egy bárhol fellelhető, előállítható, megtervezhető tőkefelhő lesz, amelynek sok köze már nincsen saját történelméhez és csak rá jellemző szociális szövetéhez.

Ennek egyelőre éppen ellent mond a Szigony utca paneljainak tartóssága és stabilitása, a gangos házak moraja, Mándy Iván padja, az Illés utca sötétje, a Gallery 8 érzékenysége, a Gólya presszó és közösségi ház, a Dankó utca ütközésre képessége, az Üllői út félelme és egy történelemmel teli városrész, épületek, nyomok, emlékek, jelek, minden ami nem fér fel a Facebookra. De nincs illúzióm afölött, hogy mindezek hamarosan célkeresztbe kerülnek. Ha a baloldal hülye, akkor hagyja is, hogy néha jogos rehabilitációba ágyazott projektbe díszítve szorítsák ki bázisát, szorítsák ki a „rendetlen” helyieket, szorítsák ki az életet.

A kerületi döntéshozók és várostervezők a lelkét veszik el a kerületnek.  

(Aki szerint a fentiekben egy sor is a droghasználat melletti érv volt, az abszolút alkalmas arra, hogy a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának tagja legyen.)