TD_2013_TGM07_Parlament.jpg"Nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális dogmatizmusba belesüllyedt (ál)baloldal történelmi méretű vereséget szenvedett, le is kell tűnniük a történelem színpadáról, mert minden baloldali politikát és értéket meggyaláztak." Az alábbiakban változtatás nélkül közreadjuk az Eszmélet szerkesztőségének a választások utáni politikai helyzetet elemző és értékelő állásfoglalását.

A rendszerváltás óta Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban elkerülhetetlen az új tekintélyuralmi rendszer kialakulása. Ugyanis ez az újkapitalizmus a Nyugaton megismert ún. polgári demokratikus intézmény- és eszközrendszerrel nem stabilizálható itt a világrendszer félperifériáján. Ennek okai ismertek: a tömeges elszegényedés, a munkabérek tartós leszorítása, a munkanélküliség magas szintű fenntartása, emberek milliónak feláldozása az új uralkodó osztályok felülről való létrehozásának tekintélyuralmat követel meg. A kapitalizmus magyarországi második kiadásának történelmi gyökerei elválaszthatatlanok a Horthy-rendszer „hagyományaitól”. Az új uralkodó osztály részben még eredetében is visszamegy a dzsentri „családfájához”, ezáltal is demonstrálva – mutatis mutandis – a Horthy-rendszer második kiadását. A mai Magyarország társadalmi szerkezete ugyanolyan „kasztos”, mint a Horthy-rendszeré. Orbán Viktor és a Fidesz célja az új nemzeti burzsoázia, s ez által egy stabil szavazóbázis létrehozása. Ez részben már sikerült is nekik, sőt az adófizetők pénzéből feltőkésített új elit már fel is vásárolta az országot, függő helyzetbe hozta az intézményeket és az állampolgárokat. Közvetve vagy közvetlenül tömegek sorsa, egzisztenciája függ az új uraktól: a megélhetésével fenyegetett állampolgár úgy érzi, hogy ha nem nyer a Fidesz, akkor elveszíti a közmunkáért adott negyvenhétezer forintot is, vagy nem fog a busz kimenni a lakótelepig, ahol él. Az utolsó napszámos is arra gondol: most még kapja a napi ötszáz forintot az új földesúrtól, de mi lesz, ha változik a hatalom? Ő mit tehet azzal, hogy néhány oligarcha kezében van a birtok, néhány oligarcha kezében összpontosul az állami javak szétosztásának joga.

A 2014-es választások eredménye tehát nem a választási kampányoktól, pártprogramoktól és vitáktól függtek. Kimondhatjuk, hogy ezeknek (már amennyiben egyáltalán voltak ilyenek) szinte semmilyen befolyása nem volt a választások kimenetelére. A választások eredménye az elmúlt négy év kormánypolitikájának egyenes következménye. Nem meglepő tehát, hogy Magyarországon a politikai erőviszonyok még inkább jobbra tolódtak el: a Fidesz hasonló arányban birtokolja majd a parlamenti mandátumokat, mint a választások előtt, és a Jobbik is erősebb lett. Ez nem jelenti azt, hogy többen szavaztak volna a jobboldalra, mint négy évvel ezelőtt. Sőt a Fidesz mintegy 9 százalékponttal, azaz kb. 600 ezer szavazóval kevesebbet szerzett, mint 2010-ben. 2014-ben a Fidesz a listájára leadott 43,7 százalékkal a parlamenti helyek 66,83 százalékát (éppen 2/3-os többséget) szerzi meg, míg 2010-ben 52,7 százalékos eredménnyel a mandátumok 67,88 százalékát szerezték meg. A balliberális ellenzék nagyjából annyi szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt (pontosabban annyival többet, amennyivel az LMP kevesebbet (130 ezer) és az MDF megszűnésével „felszabadult” (140 ezer). Leegyszerűsítve: az MSZP semmit nem nyert, a PM és Bokros Lajos felhívása hozhatott az Összefogásnak többletet. A szocialistákkal szemben a Jobbik mintegy 120 ezer szavazattal növelni tudta táborát. Mindez mutatja, hogy, hogy az emberek érzékelik, milyen borzalmasan kormányzott a Fidesz, de egyfelől az említett függőség és az ezzel járó félelem, másrészt az ellenzék alternatíva nélkülisége, végül pedig új választási rendszer nem hozhatott más eredményt. Most látható, hogy a Fidesz a saját politikai érdekeiknek megfelelően alakította át a választási rendszert és a választási körzeteket. Az azonban a választási rendszertől független tény, hogy a Jobbik egyértelműen erősebb lett, hiszen nem csak több szavazatot szerzett, hanem a 106 egyéni választókörzetből 42-ben a Fidesz után a második erővé vált, vidéken, számos megyében és településen alaposan megverte a balliberális összefogást. Vagyis – főképpen a szegényebb régiókban – a választójogukkal élő állampolgárok egyértelműen elutasították a balliberális alternatívanélküliséget és inkább a Jobbik mellé álltak, ha már nem akartak a Fideszre szavazni. A hagyományosan liberális és baloldali fővárosban ugyan jobb eredményt ért el az Összefogás, de még mindig keveset ahhoz, hogy megverje a Fideszt. Ez egyértelmű kudarc.  Ugyanakkor sem a Fidesz, sem a Jobbik eredményére nem volt különös befolyással az LMP parlamentbejutása. Az ökopárt „sikere” az alacsony választási részvételnek köszönhető.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális dogmatizmusba belesüllyedt (ál)baloldal történelmi méretű vereséget szenvedett, le is kell tűnniük a történelem színpadáról, mert minden baloldali politikát és értéket meggyaláztak.

Tehetségtelen karrierizmusuk és korruptságuk mellett súlyosabb probléma volt, hogy teljesen belesimultak a rendszerbe, úgy politizáltak, mintha Magyarországon még demokrácia lett volna. A Fideszes tekintélyuralmi rendszer a maga nacionalista retorikájával a liberalizmusra és a baloldalra immár másodszor mért megsemmisítő vereséget. Újra kiderült, hogy a magyar nép nem kér a liberális és globális utópiákból, amely ellentmond egész kultúrájának. Mivel a Fideszes tekintélyuralmi rendszer a liberálisok segítségével balra lezárta a politikai tájékozódás szinte minden lehetőségét,  érthető, hogy az emberek nagy tömegei is az erő mögé állnak. Ugyanakkor nagyon sokan érzékelték  a rendszer ellentmondásait. Ez bizonyítja, hogy csupán a választásra jogosultaknak csupán 60,2 %-a ment el szavazni (1998 óta ez a legalacsonyabb részvétel).  A balliberális ellenzék pedig a maga antikommunista és liberális retorikájával  eltaszította magától az egyszerű baloldali érzelmű embereket.

A balliberális összefogás prominensei (Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon) két körülményt emelnek ki kudarcuk magyarázataként: 1. A kormányzó pártok által konszenzus nélkül alkotott, számukra kedvező, többségi, aránytalan, vegyes választási rendszer megoldásait; 2. A négy év óta tartó folyamatos anyagi-erőforrásbeli és információs fölényt, amellyel a kormányzó pártok rendelkeztek, s amely antipluralisztikus tendenciákkal és súlyos médiabeli esélyegyenlőtlenségekkel terhelt.
Mindez kétségtelenül igaz, mégis súlyos horizontvesztés, ha ezt az eredményt nem nézzük átfogóbb tendenciák szempontjából. Miért tudott a keresztény-nemzeti, autoriter, továbbá gazdaság- és erkölcsfilozófiájában neokonzervatív rezsim stabilizálódni? Miért most volt a legalacsonyabb részvétel 1998 óta a választásokon? Másként, miért van egyfelől széles tömegeknek elegük a parlamenti pártok elit-harcaiból, illetve másfelől, miért lehet sikeresen mozgósítani a 21. századi Magyarországon a nacionalizmus ideológiájával a magát nemzeti kormánynak nevező Orbán kurzusnak?

„…a nacionalizmus arra jó mindenekfelett, hogy a vele megmámorosított tömeg ne vegye észre, mi hiányzik neki s mihez van joga. […] halálra butították az országot a nemzeti kurjantások” – idézhetjük Ady Endrét a mára vonatkoztatva, a globalizáció és EU ellen hangoló mozgósítás eredményességének magyarázataként. Látni kell, hogy a népesség elszegényedett 40%-nak a jobboldal ennyit, legalább valamennyit ad: identitást, nemzethez tartozást, amit az ellenzék demokráciát és jogállamot visszaállítani kívánó céljai nem ellensúlyozhattak. De térjünk át az átfogóbb magyarázó dimenziókhoz: Magyarországon a nemzeti-konzervatív és a liberális politikai erők 25 éven keresztül, közösen és szisztematikusan periférizálták a baloldali, rendszerkritikus gondolkodást a szellemi életből és ezzel a társadalmi egyenlőség és szolidaritás értékeit. A magát balközép pártnak tekintő szociáldemokrácia (MSZP) szociálliberálissá válásával pedig megszűnt harmadik pólus lenni. Haladunk a két világháború közötti Magyarország politikai tagoltságának új kiadása felé: a nemzeti és a polgári erők küzdelme mellett nincs valós baloldali ellensúly. Ezen domináns szellemi- és politikai tendenciákkal szemben a szociális kérdést kellene visszaszereznie és a népi Magyarországot reorganizálnia egy újjászerveződő, kapitalizmus-kritikus baloldalnak. Ehhez a társadalmi önvédelem kibontakoztatása és politikai akciók eszköztárára volna szükség, amelynek nem látszanak tudatos és szervezeti erői. Az uralkodó ideológiák és ideológiai államapparátusok – írott sajtó, egyház, iskolarendszer, média – más húrokat pengetnek.
Így néz ki a rendszerváltás utáni félperifériás, oligarchikus kapitalizmusunk politikai rezsimje. A jelenlegi struktúrában nem lehet leváltani a kormányt és az új elitet.

Az Eszmélet szerkesztősége

fotó: Domaniczky Tivadar

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr285998256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sas70 2014.04.11. 10:40:37

Nemzeti konzervatív? Édes istenem de örülnék ha az lenne!

2014.04.11. 11:06:05

Demokrácia, jogállam?

A baloldalnak nevezett cionista csürhénél a demokrácia abból állt, hogy apránként eladták, eladósították az országot, miközben lelkesen nácizták azokat, akik ehhez nem bégettek elég lelkesen. A végtelenségig nem lehet hülyének nézni és kizsigerelni népeket. Fognak még a cionisták világszerte kapni a pofájukra, ez az évtized erről szól.

♔bаtyu♔ 2014.04.11. 11:21:31

Lehet, hogy a ballibsiknek elsőként a bloggereit kellene lecserélnie, vagy megkérni, ne írjanak?

Teljes félreértése ez az eseményeknek, balliberális panelok, amit az EP balliberálisai benyalnak, de itt nem.

Nevezzünk már meg egyetlen okot, mitől diktatúrább Orbán mint pld. Gyurcsány?
Jelentkezzen az, aki politikai állásfoglalása miatt állami szinten kárt szenvedett, megbüntették, gátolták előrejutásában, emberi jogait csorbították, csak azért megverték az a rendőrök, mert pld. zászló volt a kezében, mert ez lenne a diktatúra. Az nem diktatúra, hogy a balliberális bloggert nem alkalmazzák a Magyar Nemzetnél és az sem, ha MSZP-s politikusokat kivágnak a bizottságokból, mert elbuktak a választásokon.

Szevasztok 2014.04.11. 11:26:01

@♔bаtyu♔: "Nevezzünk már meg egyetlen okot, mitől diktatúrább Orbán mint pld. Gyurcsány?"

Rossz a kérdés! Vagy nálad GyF az etalon?

Nem inkább úgy kellene feltenni a kérdést, hogy mitől "diktatúrább" OV, mint az jó lenne?

(Bár a helyes kifejezés inkább az autokrata lenne, de ezen ne vesszünk össze.)

♔bаtyu♔ 2014.04.11. 11:34:55

@Szevasztok: Konkrét okokat kértem. felőlem össze hasonlíthatod akár Sárközyvel is.

♔bаtyu♔ 2014.04.11. 11:38:30

@Szevasztok: Az, hogy a kormányával szemben autokrata, magánügy.

Politikailag egészen biztosan nem az, hiszen csühölné ellenzékét, ahogy Gyurcsány tette.

elwood 2014.04.11. 11:48:28

@♔bаtyu♔: "Nevezzünk már meg egyetlen okot, mitől diktatúrább Orbán mint pld. Gyurcsány?"

Nem hiszem, hogy tényleg érdekel, de tessék:
- rendeleti kormányzás
- személyre, cégre szabott tövénykezés
- pártállam
- egypárti alkotmány
- egypárti választási törvény
- független hatalmi ágak vezetőinek leváltása
- ellenzéki hirdetések betiltása
- magántulajdon védelmének megszűnése

♔bаtyu♔ 2014.04.11. 11:58:30

@elwood: Vegyük sorban:

1 Magánügyük, ugyanis a kormánytól a hatékony kormányzást várják el, ennek pedig kulcsa a gyorsaság is. Te sem gondolod komolyan, hogy a Fidesz többség egyébként ellene szavazna valaminek, ha az országgyúlés elé viszik.

Mi az, hogy pártállam? Vegye be a kormányba Fodort? Esetleg Gyurcsányékat?

Gondolod, hogy a balliberálisok azért buktak ekkorát, mert egypárti a választási törvény? Egyébként is mi az hogy egypárti, nem indulhattak el kedvenceid?

Egy kormány bizony leválthat vezetőket, mi a gond? Vagy hagyni kellett volna azokat a "függetleneket", akiket az MSZP-SZDSZ nevezett ki?

Milyen ellenzéki hirdetést tiltottak be?

Nem védik a magántulajdonodat? 20.000 ft értékhatár alatt lényegében szabad a rablás? Ezt a lehetőséget nem Orbánék hozták, hanem ők szüntették meg.

TamasGM 2014.04.11. 12:25:59

Muszáj a rengeteg helyesírási hibát (nem sajtóhibát) érintetlenül hagyni? Nem szabad kijavítani a rossz egyeztetéseket és az ordító magyartalanságokat? Mit gondoljunk az olyan szövegről, amely aggasztó kulturális és pszichikai állapotról tanúskodik (akármilyen indokolt is különben)? Ó jaj. TGM

qwertzu 2014.04.11. 12:53:12

@Szevasztok: Mivel az összefogás Demokratikus ellenzéknek definiállja magát, a nemzetközi sajtó pedig folyamatosan demokrácia deficitről regél, ezért igen.

Medgar 2014.04.11. 12:54:34

@♔bаtyu♔: "Jelentkezzen az, aki politikai állásfoglalása miatt állami szinten kárt szenvedett, megbüntették, gátolták előrejutásában, emberi jogait csorbították, csak azért megverték az a rendőrök, mert pld. zászló volt a kezében, mert ez lenne a diktatúra."

Engem gyíkká változtattak!

De már elmúlt.

youtu.be/qvzNfKvIG9s?t=1m2s

♔bаtyu♔ 2014.04.11. 13:02:52

@Medgar: Na ne hülyéskedj, te épp mázlista vagy. Gyors és dinamikus vagy, és ha probléma van, csak odadobod nekik a farkad, ami úgyis kinő és amíg azt fogják, te elmenekültél.

Medgar 2014.04.11. 13:05:01

@♔bаtyu♔: Az a baj, hogy nem érzem a menekülési kényszert. Esküszöm próbáltam pánikolni, meg rosszul érezni magam a hazámban, de nem megy.

pástétom 2014.04.11. 13:27:33

amiről írsz, az a chavezi balpopulista állam itthoni átültetésének vágya.

Fúj!!

elwood 2014.04.11. 13:47:20

@♔bаtyu♔: a hatékonyságnak több szempontja van. a demokrácia természetesen lassú, a diktatúrák gyorsak.
más mérce a minőség, amiben egy demokrácia jó, a diktatúra nem. egy demokráciában nem kell kapkodva össze-vissza tövénykezni, almotmányt módosítani hetente.

pártállam azt jelenti, pártkapcsolat kell minden pozícióhoz, az iskolaigazgatótól az operaigazgatóig, a párt határoz meg minden döntést, a kamatcsökkentéstől a gázárig, pedig erre elvile külön jegybank és energiahivatal van.

egy demokráciában fékek vannak és ezért működik. a kormány akkor nevez ki vezetőt amikor a réginek lejárt a mandátuma.

a magántuljadonomat nem védik, bármikor elkobozhatják ha arra párt igényt tart, (végkielégítések, manyup, trafik, szerencsejáték, magáncég ...)

nem terhellek vele. neked diktatúra kell ahol a kedves vezetődet nem akadályozza a demokráciának nevezett egyensúlyrendszer. minden diktatúra így indul, és sokan szeretik amíg egyszer értük nem jönnek.

MSZP Afrika Korps 2014.04.11. 14:41:03

@elwood: Aha akkor a demokrácia biztosan azért szenvedett orbitális vereséget EGY VÁLASZTÁSON MEGINT, mert olyan jó volt.

- mellesleg ki a faszt érdekel az, hogy mit gondol a bukott baloldal a demokráciáról v. bármiről?

elwood 2014.04.11. 14:45:53

@MSZP Afrika Korps: jól látod, a demokrácia vereséget szenvedett. volt már ilyen a történelemben sokszor, hitler is választások útján került hatalomra. elég ha a nép elhiszi, hogy egy erős vezetőre van szükség.

a bukott baloldal pedig nagyon keveseket érdekel, mint nemrég kiderült.

MSZP Afrika Korps 2014.04.11. 15:07:53

@elwood: akkor tehát anarchiapárti vagy?

Nem érdekel a bukott baloldal, Orbántól meg félsz.

Vagy az lenne jó ha külföldiek demokratizálnának minket?

lüke 2014.04.11. 15:26:59

ámen,sokat segített nekik a baloldal

abdul hackeem 2014.04.11. 15:58:36

@♔bаtyu♔: "Jelentkezzen az, aki politikai állásfoglalása miatt állami szinten kárt szenvedett, megbüntették,..."
Jelentkezem. És még csak nem is politikai miatt büntettek.
Te hol élsz?

Kis Miklós 2014.04.11. 19:24:56

@TamasGM:Tartalmi észrevétel esetleg?
süti beállítások módosítása