DomT_iPhone2013_00763.jpgAz van, hogy ha leültetünk egy átlag jobboldali szavazót, és megkérnénk, írja le a nemzetgyilkos hazaáruló kormányzás ismérveit, hogy mivel roppantja el a zsidó baloldali hatalom a magyar nemzet gerincét, akkor nagy pontossággal a Fidesz-kormány főbb lépéseit venné sorra. És mégis ők a nemzetiek, én és a többi akadékoskodó pedig a hazaáruló, idegen érdekek szolgája. Jó lenne ezt legalább megérteni.

Vay Márton írása.

A NER levegőjében számomra az a leginkább elviselhetetlen, hogy a rendszer támogatói szépen hozzáhülyültek a rendszerhez. Ami történik, az ép ésszel, ép erkölcsiséggel vállalhatatlan. De valamiért mégis támogatni kell. Hiszen különben jön a Gyurcsány, a Bajnai, a nemzetközi baloldal kútmérgező anarchistái, így támogatni kell. Hát nem volt mit tenni, a rendszer támogatói nekiálltak, és a jobboldali média csekély külső segítségével maguk csináltak ázott szappant a gerincükből, használt mosogatórongyot az agyukból.

Hiszen mivel lehet megtörni egy nemzet gerincét, mivel lehet hosszú távon bebiztosítani a magyarok elhülyülését, a passzivitását, szolgasorban tartásukat?
Mivel a blogon igyekszünk szűk terjedelmi korlátok közé szorítani az írásokat, nem megyek végig az elmúlt négy év disznóságain, csupán a hazaárulás-nemzetrontás szempontjából legszemléletesebb két példát mutatom be.

Az oktatás. Vegyünk el onnan minél több pénzt, az iskolák mozgásterét pedig korlátozzuk a lehető legnagyobb mértékben. Érjük el, hogy nem csak hogy ne legyen érdemes iskolába járni (hiszen mit ér ma már egy diploma), de ne is legyen kötelező: a kettő együtt már elég hatékonyan tartja távol a kevésbé elszántakat,vagy kevésbé jómódúakat, ha jobban tetszik. Mivel a rendszer egyik tartópillére a szegények utálata, biztosítsuk annak lehetőségét, hogy a szegényeket tanítsák külön a gazdagoktól. Törvényesítették a szegregációt, annak ellenére, hogy egyetlen létező tanulmány nem igazolná, hogy a felzárkóztatónak hívott osztályok jobbak lennének az integráltaknál. Az egyetemeken nincs pénz a fűtésre, a nyomtatóba patronra.

Nyelvtanulás? Hozzunk olyan szabályokat, amik igen nagy valószínűséggel lehetetlenítik el a nagy nyelviskoláktól független, az államilag jóváhagyott tanmenetektől független oktatást. Ez – a nyelvtanításból élők tömegén kívül – két csoportnak lesz igazán fájdalmas: a speciális tanmenetet, személyre szabott oktatást igénylő embereknek és azoknak, akik olyan helyen laknak, ahol semmilyen nagy központi nyelviskola nem elérhető.
El ne felejtsem: rendőrök az iskolákba! Nem pedagógus-asszisztensek, iskola és gyermekpszichológusok, szabadidőszervezők és nevelési tanácsadók, hanem rendőrök.

A menzán legyen az étel ehetetlen és egészségtelen, a tiltakozó szülőket hallgattassák el, az alternatív kaja bejuttatását lehetetlenítsük el. A fenntartó önkormányzatok zárkózzanak el mereven a változtatástól, hiszen a gyermekek szeméttel való etetése nagyon fontos eszköz a populáció jövőbeli teljesítőképességének lerontásához.

Nem pont így képzeli el egy átlag paranoid szélmagyar a gyarmatosító zsidók által uralt igazi nagybetűs NEMZETVESZTŐ iskolarendszert?
De igen, pontosan így.

Paks. Paks és Putyin.
A nemzeti függetlenségre, illetve antikommunista hagyományaira oly büszke nemzeti oldal kötött egy olyan megállapodást egy vezető KGB-tisztből a világ egyik legveszélyesebb diktátorává nőtt alakkal, ami egészen példátlan kiszolgáltatottságba bilincseli Magyarországot, energetikai szempontból tökéletesen rossz megfontolásokból. Bár a világ intelligensebb felén az állítás mind a három része evidencia, kicsit fejtsük ki.
Putyin rossz. Nem is kell a Szovjet/Orosz birodalommal kapcsolatos függést történelmi (kizárólag negatív) tapasztalatait példának venni. Elég látni, hogy miként bánik Putyin birodalma a körülötte élő kisebb országokkal, hogy ne akarjunk sorsukra jutni, és Ukrajna csak a legfrissebb és legrémísztőbb példa a sok közül. Elég látni, hogy miként bánik hazája nyelvi, etnikai kisebbségeivel, a független és ellenzéki gondolkodókkal, hogy ne vonuljunk le önként az alagsorába. Azt értem, hogy a melegek üldözése jó pont a hazai jobboldal számára, de ennyire azért ne legyen az.

Példátlan kiszolgáltatottság. Energiafüggetlenséget emlegetni nem lehet egy olyan projekt kapcsán, ahol a technológia működtetése A-tól Z-ig az ő kontrolljuk alatt lesz. Ha úgy akarják, egy csavart sem lehet ott kicserélni nélkülük. Jelen állás szerint biztosra vehetjük, hogy még az áramárba is beleszólásuk lesz. Hogy ezekkel az eszközökkel maradéktalanul élni is fognak, az nyilvánvaló.

Amit az évszázad beruházásaként emlegetnek, az bizony az évszázad eladósodása. A gazdaságossága ki van zárva, nem véletlen, hogy a kormány egy olyan számítást se tudott felmutatni, ami szerint ez az áram olcsó lenne, valamint hogy az egész döntés-előkészítő csomagot tikosította. A dolog különösen abszurd, hiszen a megújulók többsége már most olcsóbban termel egy újépítésű atomerőműnél, és ez minden létező számítás szerint az atomerőmű tervezett elkészülésére (minimum tíz év) még sokkal inkább így lesz.

A hazai munkahely-teremtési hatása elenyésző, különösen ha összevetjük a döntéssel egyébként jó időre kiütött megújulók és energiahatékonyságra épülő energiarendszerek munkahely-teremtési potenciáljával.

A most becsült 4000 milliárdos költség nyilván kamu, egyrészt mert az atomerőművek építési és fenntartási költségei világszerte, még a nagyságrendileg jobb korrupciós mutatókkal rendelkező országokban is jelentősen megnőtt, másrészt ebben még nincsenek benne az akár azonos nagyságrendet kitevő, „kerítésen kívüli” költségek. (Amelyekre maga Varga Mihály hívta fel korábban figyelmünket.) Jelenleg tehát úgy áll a helyzet, hogy a következő évtizedekben minden egyes magyarnak nagyjából egymillió forintot kell majd kifizetnie a NER koordinálásával az oroszoknak.

Van erre mentség?
Nincs. Nem ez maga a nagybetűs HAZAÁRULÁS? Hogy a kormány egy olyan (egyébként szükségtelen) megállapodást köt egy vezető KGB-tisztből a világ legveszélyesebb diktátorává nőtt alakkal, ami egészen példátlan kiszolgáltatottságba bilincseli Magyarországot

Tényleg, hosszan lehetne még írni a nemzeti parkokat leépítő nemzeti ügyek kormányáról, az egészségügyről, a nyugdíjvagyonról, a termálvízkincs veszélyeztetéséről, a lignitbányák újranyitásának tervéről és így tovább.

Ha valakinek van elképzelése arról, hogy miként meccselik le magukban ezt a baloldalt folyamatos hazaárulással vádoló jobboldaliak, az kérem ossza meg.

 

fotó: Domaniczky Tivadar

 

Utóirat:

Nagyon és sokkal szívesebben írnék arról, hogy miként és mely pontokon lehetne hűvös borogatást tenni a polgárháborús hangulat felé haladó magyarok fájó szívére, forró fejére. De előbb valahogy a magam dühét és kétségbeesését kéne apasztanom.
Nehéz idők jönnek.

 

Ne maradj le semmiről! Kéthetente elküldjük mailen az öt legjobb írásunkat!

Nyomj egy tetsziket és érd el írásainkat a Facebookról!

A bejegyzés trackback címe:

https://dinamo.blog.hu/api/trackback/id/tr215817707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2014.02.21. 09:55:22

amíg a "nemzeti" szó érvnek számít, addig semmi esélye annak, hogy az általad kívánt értelmes hozzáállás megvalósuljon.

Egyszerűen alapvetően különböző axiómákat NEM LEHET összeegyeztetni. Márpedig a "nemzet fontos" egy alapvető axióma. És azt a baloldal, helyesen, nem tartja a magáénak. Ahogy a jobboldal használja a szót, az ugyanis a "nemzetieskedés" értelem. Ez persze nyilvánvalóan egy pótszer, a lúzerség pótléka: ha nagymagyar vagy, akkor legalább valamiben jobbnak érezheted magad másnál.
A mi dolgunk, hogy bemutassuk, hogy enélkül is lehet sikeres egy ország. Ez az egyetlen mód.

Zöld_Dani 2014.02.21. 20:27:52

hány ilyen példa van még!
Az ősi magyar állatfajok egyik génbankjaként működő Pro vértes közalapítványtól elvették a földeket, ahol legeltettek, és odaadták valami műkörmösnek vagy építőipari cégnek.
Egész Kishantos ügye is ilyen. Egy igazi világszám volt, amit azok az emberek csináltak (egyébként kő konzik és jobbosok, de mindegy), - az ő 20 éve öko módon művelt földjeiket is szétdobták a haverok között, beszarás.
"Nemzeti ügyek kormánya."

fuck.the.system 2014.02.22. 16:09:22

Itt egy pontos cikk a nyelvoktatás ellehetetlenítéséről:
Tilos lesz nyelvet tanítani Magyarországon intézményi akkreditáció, milliós kaució befizetése és napi szintű, rettenetes adminisztráció nélkül. A Fidesz talán legkevésbé közismert, de messze legveszélyesebb és legostobább lépéssorozata zajlik éppen most – írja a Cink.hu véleménycikkében. Az írás állításaire később reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
m.hvg.hu/velemeny/20131213_Durvabb_csapas_mint_az_osszes_eddigi_Fide?fb_action_ids=10203226046878929&fb_action_types=og.recommen

states1 2014.11.06. 11:11:57

Ennél azért rosszabb hír, hogy ti ehhez a baloldalnak nevezett fogyatékos, hazaáruló gittegylethez hülyültetek hozzá.
süti beállítások módosítása